wass albert
Az egészen a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál – Kószáló Ladikpisztoly S01E28
Az ávós unokák és impexes gyerekek mindig panaszkodni kezdenek, ha apákésfiúkozunk, úgyhogy most anyákéslányokozunk. Dobrev Klára azzal a felkiáltással vette át a DK vezetését, hogy ő nem valakinek a felesége, lánya, unokája, hanem alanyi jogon Valaki; ehhez képest most kiderült, hogy Feri lemondását elsősorban az Apró-klán matriarcha vezetője, Piri mama döntötte el. Bütyöknek és Toka tábornoknak eközben meggyűlt a baja a költészettel – amióta Orbán és Tóni megunták Magyar Péter karakterét, és eldobták a joystickot a vezérlőben, azóta Wass Albertet sem tudnak szavalni a tiszások. A székelyek pedig addig bizonygatták, hogy Drakula nem Erdélyhez, hanem a románokhoz tartozik, hogy építenek egy Drakula-parkot Csíkban. Műhiszti, vagy politikai skizofrénia? Fasisztázzák és lázítanak Wass Albert ellen a szocialisták és két tapolcai politikusuk gyereke is Wass Albert emlékesten szerepel
Hatalmas műhiszti az ellenzéki pártok és politikusok részéről, hogy Wass Albert műveinek tanítása ellen lázítanak. Azt már korábban bemutattuk, hogy az erdélyi író egyébként 2012 óta szerepel a NAT-ban, valamiért ez mégis csak most lett ekkora probléma. Most egy olyan képmutató esetre bukkantunk, ami még világosabbá teszi, ismételten csak politikai akcióról van szó, amivel az egyre nagyobb problémákkal küzdő MSZP politikusai próbálnak némi figyelmet kierőszakolni maguknak. Tapolcán ugyanis a szocialisták két politikusának a fia is büszkén szerepel színpadon, nagyközönség előtt a hagyományos Wass Albert Emlékesten. Ráadásul annak szervezője a szintén ellenzéki önkormányzati képviselő könyvtárigazgató. Az erről árulkodó képeket a rendezvényről szóló tudósításokban és Tapolca Város hivatalos honlapján szúrtuk ki. A legszebb az egészben, hogy az egyik előadó, szereplő ráadásul maga is ifjú baloldali politikus, az MSZP ifjúsági szervezetének helyi vezetője. Vajon a tapolcaiak Wass munkássága előtti tisztelgése a valódi, vagy a szocialisták oktatási szakpolitikusának nácizó kirohanása, avagy csupán színjáték az egyik, vagy esetleg mindkét megnyilvánulás?