Az amerikai titkosszolgálat terjesztette, hogy nem hatékony a kínai vakcina
A Reuters oknyomozása szerint kiderült: a koronavírus-járvány csúcspontján Washington álhírek terjesztésével próbálta csökkenteni Kína befolyását a Távol-Keleten és a Közel-Keleten. Trump szerint a világ legjobb üzletkötője Zelenszkij
Donald Trump szerint a világ legjobb üzletembere Volodimir Zelenszkij, hiszen amikor Amerikába megy, minden alkalommal 60 milliárd dollárral távozik. Hazánkban is kialakulhat a lengyel mintájú pártrendszer? – Bándy Péter a Grundban
A Grund legújabb adásában Hoppál Hunor vendége Bándy Péter, a Demokrata vezető szerkesztője volt. A műsorban a június 9-i kettős választás eredményeit, tanulságait, jelenségeit elemeztük. A vármegyei listák tekintetében az ország narancssárgába borult, a Fidesz–KDNP pedig négy megyei jogú várost visszanyert, viszont három megyei jogú várost elvesztett a legutóbbi, 2019-es eredményekhez képest. Milyen képet fest Budapest, és vajon milyen választási legitimációs problémákat jelezhet az újraszámlálás-gate, ami a főpolgármester-választáson túl már Győrben és Kalocsán is felmerült? Mit mutat a Tisza párt majdnem 30 százalékos eredménye az EP-választáson? Miért lesz nehéz az út Magyar Péterék számára a 2026-os országgyűlési választásig? Kérdés, hogy kialakulhat-e hosszabb távon is egy olyan pártrendszer hazánkban, mint amit Lengyelországban láthatunk – amelyben egy jobboldali párt mellett egy jobbközépnek mondott globalista erő emelkedik ki a politikai rendszerből, a baloldal pedig tartósan 10% alatti támogatottságot tudhat magáénak. Ennek lehetőségeiről, és a fent említett témákról beszélgettünk a legfrissebb Grundban.
Szijjártó Péter: Magyarország kész a közvetítésre Oroszország felé
Mivel Magyarország nyitva tartotta a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, a béke és további emberéletek megóvása érdekében készen áll a közvetítésre Oroszország felé – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a svájci békekonferencián. Hornung Ágnes: családbarát intézkedések erősítik az apa–gyermek kapcsolatot
Magyarország kormánya számos intézkedéssel erősíti az apák szerepét a családokban, mivel aktív jelenlétük a gyermekek fejlődésére, érzelmi jólétére, valamint a családok harmonikus működésére is pozitívan hat – írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Hornung Ágnes emlékeztetett: június harmadik vasárnapja apák napja, amikor mindazokat a férfiakat ünnepeljük, akik nap mint nap fáradhatatlanul dolgoznak családjukért, és példát mutatnak gyermekeiknek. Nyitrai Zsolt: már több mint 650 ezren regisztráltak a Gondosóra programra
A Gondosóra programra eddig már több mint 650 ezren regisztráltak, azaz mára minden harmadik 65 év feletti honfitársunk gondosóra-felhasználó – közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Facebook-oldalán. Nyitrai Zsolt a videobejegyzésben hangsúlyozta: a jelzőeszköz már 19 ezer életet mentett meg, és további 330 ezer hétköznapi esetben nyújtottak segítséget a kollégák. Ifj. Lomnici Zoltán: Brüsszel zsarolja Magyarországot, hogy változtatásra bírja a migráció terén
Brüsszel erős politikai kényszert gyakorol Magyarországra, egyfajta jogi köntösbe öltöztetett politikai elvárásként előírva, hogy változtassunk a migrációs politikán – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi tanácsadója. Mint ismert, az Európai Unió Bírósága kétszázmillió euró (mintegy nyolcvanmilliárd forint) megfizetésére kötelezte Magyarországot.
Mély megvetéssel fogadta Giorgia Meloni Macront (VIDEÓ)
Az olasz kormányfő és a francia elnök a G7-es csúcson találkozott, ahol Giorgia Meloni mély megvetéssel figyelte Emmanuel Macront, majd savanyú arccal fogott vele kezet. Irodalmi díjat kapott Karikó Katalin
Idén új formában tért vissza a Libri Irodalmi Díj, amelyet tizenkét kategóriában osztottak ki, kizárólag a tavalyi eladási példányszámok, azaz a közönség körében való népszerűség alapján. Az elismerést mások mellett Karikó Katalin, Visky András, Orvos-Tóth Noémi és portálunk korábbi újságírója, Mező Gábor kapta; a gyerekirodalmi életműdíjas Marék Veronika lett. Százezrek tüntettek a Nemzeti Tömörülés ellen
A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon. Szijjártó Péter: érdemi béketárgyalásokat a háborúzó felek között!
Magyarország továbbra is valós, érdemi béketárgyalásokat sürget azok között, akik a háborút vívják – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebook-oldalán, hozzátéve: a nemzetközi közösségnek azt kellene elérnie, hogy a háborúzó felek kössenek végre tűzszünetet, és üljenek végre asztalhoz. Rétvári Bence: brüsszeli bosszú az EU-bíróság ítélete
Egyértelműen brüsszeli bosszú az Európai Unió Bíróságának Magyarországgal szemben meghozott ítélete, amiért nem fogadunk be migránsokat – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Rétvári Bence minden magyar ember számára teljesen igazságtalannak, felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte az EU-bíróság ítéletét, amellyel 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezték Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt. Az Ádeni-öbölben elhagyta a legénység a jemeni húszik által eltalált hajót
Az Ádeni-öbölben elhagyta a legénység azt a teherhajót, amelyet húszi lázadók Jemenből indított rakétákkal eltalálták, és a legénysége nem tudta eloltani a támadás okozta tüzet – közölte szombaton az amerikai hadsereg. Nyolc izraeli katona meghalt egy robbanásban a Gázai övezetben
Nyolc izraeli katona életét vesztette egy robbanás következtében a Gázai övezet déli részén – közölte szombaton az izraeli hadsereg. Rossi magára vállalta a felelősséget a vereségért
Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalta a magyar labdarúgó-válogatott svájci csapattól elszenvedett 3–1-es vereségének felelősségét az Európa-bajnokság szombati napján. "Olimpiai békére" szólítottak fel a G7-csúcs résztvevői
A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) arra szólított fel pénteken lezárult olaszországi csúcstalálkozójának zárónyilatkozatában, hogy a nyári párizsi olimpia idejére világszerte szüntessék be a harcokat a háborús övezetekben – közölte szombaton Giorgia Meloni olasz kormányfő a G7-országcsoport nevében. Többen meghaltak az oroszországi Belgorod megyében ukrán ágyúzás következtében
Hét civil vesztette életét az ukrán hadsereg tüzérségi támadásainak következtében pénteken, az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Belgorod megyében – közölte Telegram-csatornáján szombaton Vjacseszlav Gladkov helyi kormányzó. Vejkey Imre: ma Brüsszel központtal egy új Babilon épül
Ma Brüsszel központtal egy új Babilon épül – jelentette ki a KDNP frakcióvezető-helyettese szombaton a Pest vármegyei Kókán, a párt Fogadj örökbe egy keresztet! országos kezdeményezése keretében felújított kereszt és zarándok-pihenőhely ünnepélyes avatásán.