Putyin: Moszkva üdvözli Törökország érdeklődését a BRICS iránt
Oroszország üdvözli Törökország érdeklődését a BRICS munkája iránt, és támogatni fogja Ankara törekvését a közös feladatok megoldására – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden, Moszkvában fogadta Hakan Fidan török külügyminisztert. Mentősöket akartak erőszakkal besorozni Odesszában, de megvédték magukat
Verekedés tört ki mentősök és mozgósítást végző katonák között a dél-ukrajnai Odesszában a területi hadkiegészítő központnál – számolt be kedden a Dumszka odesszai hírportál. "Remigrációs" uniós biztost jelölne az Osztrák Szabadságpárt
"Remigrációs" uniós biztosi poszt létrehozására tett javaslatot keddi sajtótájékoztatóján az ellenzéki, jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára, aki a biztos jelölését, majd Brüsszelbe való kiküldését is vállalná.
Minden vádpontban bűnösnek találták Joe Biden fiát, akár 25 évet is kaphat
Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Hunter Bident a tiltott fegyverbirtoklás és hamis nyilatkozattétel miatt indult büntetőügyben. Charles Michel puccskísérletet kezdhetett Ursula von der Leyen ellen
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke állítólag ki akarja zárni Ursula von der Leyent a június 17-i találkozóról, amelyen az EU vezető tisztségeiről tárgyalnak majd – írja a Portfolio. Menekültügyi eljárást indítottak az ukrán határon áthatolt katonai teherautó utasai ügyében
A hatóság menekültügyi eljárásban dönt a menedékkérő kérelmezők menekült, vagy oltalmazott státuszáról, illetve az eljárásban vizsgálják, hogy a kérelmezők jogosultak-e a visszaküldés, a kiadatás elleni védelemre – írta a magyar–ukrán határon áthatolt teherautó ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére kedden. Fake news-nak bizonyult... – A román elnök cáfolta, hogy a B9-ek államai Magyarország kizárását fontolgatnák
A román államfő cáfolta, hogy a NATO keleti szárnyának tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) Magyarország kizárását fontolgatnák, amiért a magyar kormány állítólag "rendszeresen szembehelyezkedik" a partnerek döntéseivel.
Menczer: nemcsak a pátyiak jártak jól az új autópálya-lehajtóval (VIDEÓ)
Nemcsak a pátyiak jártak jól az új autópálya-lehajtóval – hangsúlyozta az ünnepélyes keddi átadáson a Fidesz kommunikációs vezetője. Wintermantel Zsolt: a szavazólapról való kihúzás módja érdemben befolyásolta az Újpesten leadott főpolgármesteri szavazatokat
Látva a számokat, hogy a budapesti átlaghoz képest Újpesten másfélszer annyi az érvénytelen szavazat, akkor logikusan felmerül a kérdés és fel is kell tenni, hogy ez hogyan lehet? – vetette fel keddi Facebook-bejegyzésében Wintermantel Zsolt. A fideszes képviselő kiemelte: már a választás napján felhívta rá a figyelmet, hogy Szentkirályi Alexandra nevét gondatlanul húzták át a szavazólapokon. Financial Times: kizárnák a NATO Bukaresti Kilencek munkacsoportjából Magyarországot
A kelet-európai NATO- és EU-szövetségesek Bukaresti Kilencek (B9) csoportjának diplomatái kedden vitatják meg Magyarország kizárásának lehetőségét – írja az Index a Financial Times információira hivatkozva. A B9-csoport 2015-ben jött létre, és a NATO olyan kelet-európai tagállamait tömöríti, amelyek régebben a Varsói Szerződés tagjai voltak. Remélik, lassan lenyugszik – A Hit Gyülekezete is reagált Magyar Péter kivonulására az ATV-ben
Reméljük, a feszített tempó után sikerül megnyugodnia, és higgadtan, megfontoltan, államférfihez méltó módon formálja majd a magyar közbeszéd állapotát – reagált Magyar Péternek az ATV Egyenes beszéd című műsorából való sértődött kivonulására a Hit Gyülekezete. Mint ismert, Magyar Pétert azzal szembesítették, hogy valótlanul azt állította a kampány során, hogy nem, vagy nem elégszer hívták meg a televízióba. Bóvli országok kategóriájába került Németország a Deutsche Börse vezérigazgatójának kritikája szerint
Nemcsak az EP-választások adnak kijózanító pofonokat a német kormánynak, hanem a gazdasági szereplők is. A Deutsche Börse vezérigazgatója még áprilisban mondta ki, hogy szerinte Németország a fejlődő országok szintjére csúszott vissza; szavai szerint ez a bóvli országok kategóriája, ahol most a németek vergődnek. Minderről a kormány tehet, amit az emberek is tudnak, hiszen nagyon kevés szavazatot adtak Olaf Scholz pártjának, most pedig a lemondását követelik. A vezérigazgató szerint magángazdaságot kell létrehozni és akkor nekik is lehet öreg, szenilis elnökük, mint Amerikának, mert senkit nem fog érdekelni. Megerősítette jelenlétét az RMDSZ a székelyföldi önkormányzatokban
Megerősítette jelenlétét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a székelyföldi önkormányzatokban a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon. A városok zömében magabiztosan nyertek az újrázó polgármesterek, és a szövetség több önkormányzati képviselői mandátumra számít. Az EU június végén megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával – Elindult Berlinben a nemzetközi újjáépítési konferencia Ukrajna támogatására
Nemzetközi újjáépítési konferencia kezdődött kedden, Berlinben Ukrajna támogatására azzal a céllal, hogy mozgósítsák a gazdasági élet szereplőit az ország jövőbeli, háború utáni helyreállításának finanszírozására. Beáll Marine Le Pen mögé a francia jobbközép, a nemzeti blokk megteremtése érdekében – Ebből még bajok lehetnek az Európai Néppártban
A francia köztelevízióban jelentette be kedden Éric Ciotti, az Európai Néppárt francia tagpártjának, a Republikánusoknak az elnöke, hogy szövetkezniük kell Marine Le Pen pártjával, a Nemzeti Tömörüléssel (RN), hogy szembe tudjanak szállni Macron és a baloldal „természetellenes szövetségével”. Juhász Imre lett az Alkotmánybíróság új elnöke
Megválasztotta az Országgyűlés Juhász Imrét az Alkotmánybíróság (Ab) új elnökének kedden. Újabb tizenhárom Gidrán érkezik a páncélosdandárhoz Tatára
Két részletben – kedden és szerdán – összesen 13 Gidrán harcjármű gördül be a tatai laktanya kapuján – jelentette be a honvédelmi miniszter az MTI-hez eljuttatott közleményben. Vitézy bejelentette: a csütörtöki határidőig kezdeményezik a szavazatok újraszámlálását – Választási visszaélés történhetett?
A csütörtöki határidőig kezdeményezni fogják a vasárnapi főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámlálását – közölte Vitézy Dávid, a voksoláson a második legtöbb szavazatot szerzett főpolgármester-jelölt kedden, a Facebook-oldalán.