Netanjáhú szerint az ellene irányuló hágai elfogatóparancs egész Izrael ellen irányul
A hágai ügyész abszurd és hamis kérése egész Izrael ellen irányul – fogalmazott az X-en (volt Twitter) megjelent üzenetében Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő hétfőn, arra reagálva, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától az izraeli miniszterelnök és védelmi minisztere, valamint a Hamász három legfőbb vezetője ellen. Szánthó Miklós a VOX nagygyűlésén: spanyol barátainkkal együtt küzdünk a békéért
Spanyol barátainkkal együtt küzdünk a békéért – jelentette ki a VOX spanyol jobboldali párt nagygyűlésén készült videójában Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatója kiemelte: a woke-ideológia ugyanaz, mint a kommunizmus, hiszen szintén az Isten–Haza–Család hármas eszményének fontosságát akarja lerombolni. Zelenszkij szerint túl lassú Ukrajna nyugati segélyezése, de a kapott fegyverekkel oroszországi célpontokat is megtámadna
Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn, Kijevben adott interjújában.
Mahosz-szóvivő: nagy sebességgel ütközhetett a motorcsónak a szállodahajónak
A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött – mondta a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn, az M1 aktuális csatornán. Tóth Zoltán a szombat éjjel a Duna verőcei szakaszánál történt, két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédiával kapcsolatban kiemelte: mivel a hobbihajóknál nem kötelező a menetrögzítő rendszer és általában nem is használják, a szakértőknek valószínűleg a kishajó roncsaiból kell következtetniük arra, miként manőverezett, milyen sebességgel haladt a vízi jármű. Arne Slot lett Szoboszlaiék edzője Liverpoolban
A Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata hétfőn kinevezte új vezetőedzőjét, Arne Slotot. Részvétét fejezte ki az iráni népnek Orbán Viktor az elnöküket ért tragikus baleset miatt
„Szeretném kifejezni legmélyebb részvétemet az iráni népnek a tragikus baleset miatt, amely Ebrahím Raíszi és Hosszein Amirabdollahián külügyminiszter életét követelte” – írta Orbán Viktor az X közösségi portálon. A moldáv ellenzék aláírást gyűjt az EU-csatlakozás ellen
A Győzelem ellenzéki összefogás megkezdte hétfőn kampányát az európai uniós csatlakozásról kiírt népszavazásra Moldovában; a blokk elutasítja az uniós tagságot – közölte Ilan Sor emigrációban élő üzletember, a pártcsoport egyik vezetője.
Menczer Tamás: Magyar Péter azon a szinten van, mint Jakab Péter és ugyanaz a sors is vár rá (VIDEÓ)
Magyar Péter azon a szinten van, mint Jakab Péter – jelentette ki legújabb Facebook-videójában Menczer Tamás. Medvegyev: mandátumának lejárta után Zelenszkij legitim célponttá válik Oroszország számára
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese hétfőn a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, mandátumának lejárta után Zelenszkij legitim célponttá válik Oroszország számára. Csak most udvarolta ki Tusk Brüsszeltől a forrásokat, de máris további 300 milliós hitelt vesz fel fegyverkezési programja miatt
Lengyelország 300 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az európai légvédelmi projekt részét képező lengyel–francia műholdprogramra – jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, Nadia Calviño EIB-elnökkel közös sajtókonferenciáján. Izraeli tiltakozik az elfogatóparancs miatt – Szerintük erkölcsi vakság és történelmi bűn egy sorba állítani Izrael és a Hamász vezetőit
Erkölcsi vakság egy sorba állítani az izraeli vezetőket és a Hamász palesztin terrorszervezet vezetőit – írta Beni Ganc izraeli miniszter, a hadikabinet tagja hétfőn- X- (volt Twitter-) fiókjában, válaszul annak lehetőségére, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adhat ki Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter, Jahja Szinvár, a Hamász gázai vezetője és Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka ellen. Az orosz hírszerzés szerint a Nyugatot nyugtalanítja Zelenszkij népszerűségvesztése Ukrajnában
Aggasztja a nyugati kormányokat az ukrán vezetés támogatottságának katasztrofális csökkenése, Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék – közölte hétfőn az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája. Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnökre
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben. A tajvani elnök külföldi segítséggel függetlenedne Kínától – Peking veszélyesnek nevezte a beiktatási beszédet
Tajvan elnöke "veszélyes jelzéseket" küldött beiktatási beszédében, ezek tanúsága szerint a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn. Orvosai szerint tovább javult a szlovák kormányfő állapota
Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen a múlt héten merényletet kíséreltek meg – közölte hétfőn a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház. Karácsony Gergely úgy eltüntette a város pénzét, hogy közben semmi nem épült (Videó)
Még Rodolfo is megirigyelné Karácsony Gergely „speciális baloldali, gyurcsányista trükkjét”: úgy eltüntette Budapest pénzét, hogy közben semmi nem épült – közölte a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán hétfőn. Szentkirályi Alexandra azt írta: 200 milliárd forint megtakarítással adták át a város kulcsait, ebből mára semmi nem maradt, és „Karácsony elmondása szerint is csőd szélén táncol Budapest”. Magyar Péter jelöltje nyakig benne van a Soros-birodalom kiszolgálásában
A Tisza párt több jelöltje a magyar közéletben ismeretlen, de a Soros-hálózat számára annál inkább ismert szereplő. Mindennek azért is van jelentősége 2024 májusában, mert a milliárdos spekuláns visszatérően a háború folytatását és eszkalációját hangsúlyozza. Mindeközben maga Magyar Péter többször is arról beszélt, hogy nincsenek háborúpártiak az ellenzékben. Ezt az állítást azonban tucatnyi idézet cáfolja – írja a Magyar Nemzet. Kubatov Gábor Stanković távozásáról: Ez nem vet jó fényt a klubra
Vasárnap este a már bajnok Ferencváros Újpest elleni, 2–0-s győzelmével zárult le az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2023/2024-es idénye. A Groupama Arénában lejátszott mérkőzést követően a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor és az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál is nyilatkozott az M4 Sport kamerája előtt.