Rétvári Bence: időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak alkalmazás
Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak – közölte a "Legjobb közszolgálati alkalmazás" díját elnyerő applikációval kapcsolatban a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, az M1 aktuális csatornán. Rétvári Bence elmondta: az informatikusokból álló zsűri által odaítélt rangos szakmai elismeréssel díjazott alkalmazást már 2,9 millióan töltötték le, abba havonta átlagosan két és fél milliószor jelentkeznek be, és kilencmillió dokumentumot töltenek le onnan. Vlagyimir Putyin: elutasítjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján, a moszkvai Vörös téren rendezett katonai díszszemlét megnyitva. Georgiában több embert vettek őrizetbe a "külföldiügynök-törvény" elleni tüntetéseken történt erőszak miatt
Őrizetbe vettek a georgiai belügyminisztérium munkatársai az ügyészséggel együttműködve hat embert, akik a gyanú szerint a "külföldiügynök-törvény" tervezete elleni tbiliszi gyűléseken zavargásokat szítottak – jelentette be csütörtökön a fővárosi rendőrség vezetője.
Így fogadta a kínai elnököt a magyar kormány
Szerda este érkezett Magyarországra Hszi Csin-ping. A kínai államfőt a miniszterelnökön kívül a kormány több tagja is a helyszínen fogadta, köztük Szijjártó Péter is. Még a balos szakértők is kinevetik Magyar Péter internetblokkolásról szóló legújabb hazugságát
A baloldal új reménysége egy hajdúnánási rendőrt nézett titkosszolgának, és a rendőri rádiókészülékre mondta azt, hogy internetblokkoló. Magyar Péter kémsztoriba illő legújabb hazugságán még a baloldali szakértők is csak nevetni tudnak. Zelenszkij meghívta Orbánt a svájci békecsúcsra
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij az X-en posztolt Orbán Viktorral történt telefonos egyeztetéséről, amely során meghívta a magyar kormányfőt a svájci békecsúcsra, amelyen Oroszország nem vesz részt – szúrta ki a Mandiner. A hvg.hu arról ír, hogy az elmúlt 24 órában Zelenszkij több ország állam- és kormányfőjével is tárgyalt a békecsúcsról, amelyre a tervek szerint június 15–16-án kerülne sor, mintegy 100 ország vezetőinek részvételével. Éppen csak a másik hadviselő felet, Oroszországot felejtették el meghívni, ami általában jó békeszerződésekhez szokott vezetni. Vagy nem. Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
Itt van Karácsonyék újabb őrült ötlete: kitiltanák a budapesti autók kétharmadát egyes kerületekből (Videó)
Karácsonyék sötétzöld ámokfutására hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra legújabb videójában, amelyben felidézi: a főpolgármester és csapata azon dolgozik, hogy egyes kerületekből kitiltsák a 10 évnél idősebb autókat, amely a gépjárműállomány mintegy kétharmadát jelenti. Joe Biden: az Egyesült Államok visszatartja a fegyvereket Izraeltől, ha megtámadja Rafahot
Joe Biden amerikai elnök szerdán először figyelmeztette nyilvánosan Izraelt, hogy az Egyesült Államok leállítja fegyverszállításait, ha az izraeli erők nagyobb léptékű támadást hajtanak végre Rafah városa ellen. Éhező művészek – noÁr annyira nyomorog, hogy 15 milliót kevesell egyetlen műsorért
Annyira, de annyira ki vannak éheztetve ezek a szegény művészek ebben a csúnya diktatúrában. Szegény noÁrnak (a mozgalom neve) szinte nyomorognia kell két nagyköltségvetésű filmszerep között, ráadásul, amikor felkérik egy tévéműsorra, rongyos 15 millióval akarják kiszúrni a szemét. Borzasztó, Orbánnak mennie kell! Börtönbüntetésre ítélték Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendezőt
Ötévi börtönbüntetésre ítélte "a nemzetbiztonság elleni összejátszás" vádjával egy iráni bíróság Mohammad Raszulof neves iráni ellenzéki filmrendezőt, akinek a legutóbbi filmjét a cannes-i filmfesztiválon is bemutatják – közölte szerdán az ügyvédje. Katonai segély formájában Ukrajnának adná Brüsszel az elkobzott orosz vagyont
Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”; a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni – közölte az EU Tanácsának soros belga elnöksége az X közösségi oldalon közzétett szerdai bejegyzésében. Tovább bomlik a Momentum: interjúban mondta el a párt volt elnökségi tagja, miért lépett ki
Ilyés Márton, a Momentum kilépett elnökségi tagja volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának egyik legutóbbi vendége, ahol a pártból való kilépését azzal indokolta, hogy egyre nehezebbé vált számára azonosulni a Momentum jelenlegi irányvonalával. A műsorban többek közt arról is beszélt, hogy miért érzi ezt, és mit érzékelt a párton belül. Mondj igazat és elítélnek – Jogállam német módra
Marie-Thérèse Kaisert, az Alternatíva Németországért (AfD) politikusát elítélték, mert a csoportos nemi erőszakok elkövetőire vonatkozó hivatalos statisztikákat tett közzé, válaszul arra a hírre, hogy afgán migránsokat költöztetnének a körzetébe. Az ügyben Elon Musk is felszólalt, aki szintén megkérdőjelezte, mennyire demokratikus megbüntetni valakit csak azért, mert valós statisztikákat idéz. Papp Dániel: Magyarország és Kína szövetsége a kultúrák közti harmonikus együttműködés példája
A Magyarország és Kína közötti történelmi szövetség ragyogó példája a kultúrák közötti harmonikus együttműködésnek – mondta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, szerdán, Budapesten. Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az MSZP önálló indulással fenyegette meg Pikót Józsefvárosban
Közleményben fenyegette meg szerdán az MSZP Pikó Andrást, Józsefváros újrázni akaró polgármesterét, aki kiszorította a szocialistákat a közös baloldali képviselőjelölti listáról. Az MSZP szerint, ha Pikó nem hagyja, hogy képviseljék a választóikat, akkor ezt külön jelöltek által kell elérniük. Menczer Tamás: háborúról vagy békéről kell dönteni (VIDEÓ)
Az európai parlamenti és az önkormányzati választás létfontosságú, mert háborúról vagy békéről kell dönteni – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerdán, Ózdon, a Digitális Erőmű épületében tartott fórumon. Menczer Tamás kijelentette: a háborúpártiak Amerikában és Európában is azt mondják, hogy az a háború, amely Ukrajnában már több mint két éve zajlik, az a mi háborúnk, ezt folytatni kell addig, ameddig Ukrajna nem győz. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.