Ursula von der Leyen: biztonsági és gazdasági kérdések is szóba kerültek a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón
Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került hétfőn a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón Párizsban - derült ki az egyeztetést követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által kiadott közleményből, melyben nyíltnak és őszintének nevezte a megbeszéléseket. Lázár János: a dél-alföldi régió fejlesztése kiemelt feladat
A kormány számára a dél-alföldi régió fejlesztése kiemelt feladat - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter hétfőn Makón. A MÁV nem úgy értesült Magyar Péter vonatozásáról, ahogyan a 444.hu
A jólértesült 444.hu úgy számolt be Magyar Péter hétvégi, debreceni vonatozásáról, hogy egy teljes kocsit elfoglalt a politikusaspiráns és díszes társasága, és még a kocsin áthaladó utasokat is ellenőrizték a testőrök. A MÁV viszont az egészről nem tud semmit.
Öt magyarból négy szerint azonnali tűzszünetre lenne szükség
A magyarok négyötöde, 82 százaléka szerint az orosz–ukrán háborúban a helyes döntést az azonnali tűzszünet jelentené a Real-PR friss közvélemény-kutatása szerint. Abszolút többsége van az emberéletek megóvásának minden demográfiai csoportban és politikai közösségben. Újra a konzervativizmussal próbálkozik Merkel pártja, mivel a liberális vonal annyira nem jött be
Nem túl nagy fölénnyel, de vezet az egykor Angela Merkel vezette CDU a közvélemény-kutatásokon, ám ennek ellenére az új vezetés nem bízza a véletlenre. Most még konzervatívabb vonalat ígérnek, hiszen a bevádorláspártiság és a szabad elvek nem vezetek a káoszon kívül sehova. Azt, hogy mennyire jön ez be a németeknek a régi-új irány, a választásokon majd kiderül. Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának
Elérkezett az ideje, hogy a magyar gazdaság egy újabb dimenzióváltáson lépjen keresztül, a technológiai színvonalat növeljük és a kutatás-fejlesztési kapacitásokat bővítsük - írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán. Vidnyánszky Attila: nem igaz, amit Udvaros Dorottya mond
Az elmúlt napokban a Nemzeti Színháztól távozni készülő Udvaros Dorottya nyilatkozata került a színház iránt érdeklődők figyelmének központjába. Számos sejtetés, sugallás volt a Magyar Hangnak adott interjújában, amire eddig nem reagált érdemben a pesti teátrum. Most viszont Vidnyánszky Attila vezérigazgató az Origónak tisztázza az álláspontját, aki a legjobban azt sajnálja, hogy a színésznő politikai dimenzióba emelte a Nemzeti ügyét.
Azonnali tűzszünet lenne a helyes döntés a magyarok elsöprő többsége szerint
A magyarok négyötöde, 82 százaléka szerint az orosz–ukrán háborúban a helyes döntést az azonnali tűzszünet jelentené a Real-PR friss közvélemény-kutatása szerint. Abszolút többsége van az emberéletek megóvásának minden demográfiai csoportban és politikai közösségben. Az EU kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért le kívánja zárni az eljárást - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn. Menczer Tamás elárulta, hogy miért állnak a baloldalon a háború pártján
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldalon nem mindenkinek ment el a józan esze, a többség ugyanis pontosan tudja, hogy miért akarja a háború folytatását. Nem hadászati célú, taktikai nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. Szijjártó Péter: Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása óta - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. Bóka János: rossz struktúrában, alkalmatlan vezetők irányítják az Európai Uniót
Rossz struktúrában, alkalmatlan vezetők irányítják most az Európai Uniót - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn, a Magyarország 20 éve az Európai Unióban konferencián Budapesten. Szijjártó Péter: történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása
Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. Testőrkommandót bérelt Magyar Péter
A PestiSrácok.hu is megírta, milyen botrányosan viselkedtek a Magyar Péter testőrei, akik törvénytelenül, önkényesen lezárták a Debrecenbe tartó Intercity egyik vasúti kocsiját, hogy „Magyar úr” – ahogy ők nevezik – zavartalanul utazhasson. Lázár János: az idei választások tétje a háború vagy béke, a marakodás vagy gyarapodás jövőképe
"Az új generáció politikusai általában kiváló teljesítményt nyújtanak a közösségi médiában, reggeltől estig Facebook-posztokkal szórakoztatják önmagukat és a rajongóikat, szerintem azonban tévednek, ha ezt összekeverik a közéleti munkával és teljesítménnyel" - fogalmazott Lázár János a Demokratának adott interjújában. Az építési és közlekedési miniszter hozzátette, "a mai magyar politikában túl sok a blabla, és kevés a cselekvés. A cselekvésre kész és képes egyéniségek egyre inkább háttérbe szorulnak". Úgy vélte, Magyarországot a térség kulcsállamává kell tenni. Szentkirályi Alexandra bemutatta Niedermüllerék a semmibe vezető liftjét
A PestiSrácok.hu még tavaly számolt be arról az erzsébetvárosi liftről, melynek több mint egy évig a semmibe nyíltak az ajtajai, miután a Niedermüller Péter vezette önkormányzat olyan módon adott engedélyt a felvonó telepítésére, hogy annak kijáratai a körfolyosó helyett az udvar felé néztek. Anyák napi meglepetés: Anyukáikkal vonultak pályára az ünnepi rangadó főszereplői a Fradi hazai meccsén (Videó)
Édesanyjukkal vonultak pályára a Ferencváros játékosai a Debrecen elleni, 5-1-re végződő anyák napi rangadót megelőzően. A klub, saját költségére elhozatta a legtöbb játékos édesanyját, még Afrikából is. A Debrecen partner volt az ötlet megvalósításában, ők is elhozták a labdarúgóik Anyukáját.