ENSZ: több mint 800 ezren menekülhetnek el Szudánból
Több mint 800 ezren menekülhetnek el Szudánból a harcok miatt, köztük olyanok is, akik korábban az északkelet-afrikai országban kerestek menedéket - közölte hétfőn Raouf Mazou, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) műveleti ügyekért felelős főbiztos helyettese Genfben. Pokolgépes merényletet kíséreltek meg a bolgár főügyész autókonvoja ellen
Pokolgépes merényletet kíséreltek meg hétfőn Ivan Gesev bolgár főügyész autókonvoja ellen - közölte Boriszlav Szafarov helyettes főügyész. A szegedi majálison akart öngyilkos lenni egy fiatal
Majálisról hazafelé vették észre a szemtanúk a fiatal fiút a szegedi Belvárosi hídon, aki épp a mélybe akarta vetni magát. Csupán a járókelő lélekjelenlétének köszönheti az életét, hiszen az utolsó pillanatban rántották vissza őt a híd széléről.
Miért nem szeretlek, május elseje?
Mindig kettős érzésem van május elsejét illetően. Mert egyfelől tudja az ember, hogy keresztény ünnepről van szó, hiszen Munkás Szent József, Jézus nevelőapjának ünnepe is ez a nap. Másfelől mégis körbelengi egyfajta kommunista nosztalgia május elsejét, ami miatt nem tudok jó szívvel gondolni erre a szép tavaszi napra. Tízezrek tüntetnek a francia nagyvárosokban a nyugdíjreform ellen
Tízezrek vonultak hétfőn a francia nagyvárosok utcáira a munka ünnepén, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja kapcsán, a rendőrség Párizsban és Nantes-ban könnygázzal oszlatott. Elfogták a 32 éves budai anyagyilkost
Elfogták a rendőrök azt a 32 éves nőt, aki a II. kerületben a gyanú szerint megölhette 75 éves édesanyját. Komjáthi Imre szerint kóklerkormány van hatalmon, Hiller pedig Horn Gyula és Kovács László politikáját méltatta a párt majálisán
Háztartási mentőcsomagot javasolt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke hétfőn Budapesten, a Városligetben és továbbra is azt szeretné, ha az alapvető élelmiszerek áfáját eltörölné a kormány, bár ez a szakértők szerint sem megoldás. Komjáthi továbbá kóklerkormánynak nevezte a Fidesz-KDNP-t. Az eseményen felszólalt Hiller István is, aki szerint Horn Gyula és Kovács László politikája sokkal jobban oldaná meg a külpolitikai helyzetet. Az MSZP régi harcosa beszélt arról is, hogy szeretné az összefogást a 2024-es önkormányzati választáson, de akkor sem bújnak el, ha nem lesz.
A vártnál népszerűbb a rollerek használata Magyarországon
A vártnál jóval gyorsabban terjed a rolleres közlekedés a magyarországi utakon: a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) két évvel korábbi előrejelzése 2023-ra 30-40 ezer rollerrel számolt, a gyors közlekedési eszköz azonban sokkal nagyobb számban terjedt el, s ma már 80-100 ezer rollerrel közlekednek az emberek. A Momentumnak az uniós csatlakozásunk évfordulóján az jutott eszébe, hogy soha nem voltunk ennyire távol Európától
Soha nem voltunk még ennyire távol Európától - fogalmazott Kele János, a Momentum elnökségi tagja az uniós csatlakozás 19. évfordulója alkalmából kiadott közleményük szerint. Donáth Anna pedig a Karmelita előtti kordonba lát többet annál, mint ami. Járókelők siettek egy taxis segítségére Szombathelyen, őrjöngő utasát végül súlyos sérülésekkel szállították kórházba
Egy taxistámadást követő verekedéshez riasztották a rendőröket vasárnap késő este Szombathelyen, a Gagarin utcába - írja a 112press.hu nyomán a Telex. A lap információi szerint a taxis segítségére először járókelők siettek, így történt, hogy a sofőrnek végül nem esett baja, míg támadóját súlyos sérülésekkel szállították kórházba – az elsődleges információk szerint. Georgiában őrizetbe vettek egy férfit, aki kétmillió dollárért próbált uránt eladni
A georgiai állambiztonsági szolgálat emberei őrizetbe vettek egy férfit, aki kétmillió dollárért (678 millió forint) akart radioaktív anyagot, uránt eladni - számolt be hétfőn a különleges szolgálat. Utassal együtt loptak el egy kocsit a VIII. kerületben, de a zsaruk hamar lekapcsolták a kamaszokat
Könnyű prédának tűnt a járó motorral, egy üzlet előtt hagyott gépkocsi, azonban a tolvajok nem számítottak arra, hogy valaki ül a hátsó ülésen. Varga Mihály: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a R&I hitelminősítő
A veszélyes nemzetközi környezet ellenére a japán R&I hitelminősítő megerősítette Magyarország BBB+ besorolását - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn. Varga Mihály kiemelte: az intézet pozitívan értékeli a magyarországi pénzügyi rendszer stabilitását és az államadósság csökkentését. Halálos gázolás az M0-on, a cserbenhagyó egy szürke Mercedes Sprintert vezetett
Törökbálint térségében történt a tragédia - írja a police.hu. Szánthó Miklós a CPAC-ről: Az elsődleges cél továbbra is a liberálisok rémálmának valóra váltása
Úgy kell megvalósítani a szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködéseket építünk, ez a rendeltetése a CPAC Hungarynek is – mondja Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatójával a május 4-én és 5-én esedékes konzervatív összejövetel apropóján adott interjút a Mandinernek. A DK "munkáról", meg érthetetlen módon "becsületről" ír a közleményében, de lehet, nem gondolják komolyan
Azért akarunk európai Magyarországot, hogy visszaadjuk a munka becsületét - írta a Demokratikus Koalíció (DK) május 1-je alkalmából kiadott közleményében hétfőn. A párt szerint a magyarok évek óta azzal szembesülnek a munka ünnepén, hogy az Orbán-kormány elvette a munka becsületét. Aggódik az EU – Moszkva megcélozta a nyugati nagyvállalatokat
Az orosz vállalatok elleni külföldi lépések megtorlásaként további nyugati vagyontárgyakat foglalhat le Moszkva, miután ideiglenesen átvette az ellenőrzést két európai állami tulajdonú közműszolgáltató vállalat vagyona felett – írja az Index a Kreml közlése alapján. Putyin elnök kedden aláírta azt a rendeletet, amellyel Moszkva ellenőrzése alá helyezte az oroszországi erőműveket üzemeltető finn Fortum és a német Uniper oroszországi eszközeit. Ugyanakkor leszögezték, hogy a lépés visszafordítható. Robbanás történt Józsefvárosban
Robbanás történt egy egyemeletes társasház egyik lakásában, a VIII. kerületben, a Bérkocsis utcában. A födém beszakadt, a falak megrogytak, tűz azonban nem keletkezett – számolt be a történtekről a Katasztrófavédelem.