MZP: Nem véletlen, hogy a választások apropóján alakult meg az Action for Democracy
Elismerte Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy az Action for Democracy nevű amerikai szervezet azért jött létre, hogy befolyásolja a magyarországi választások eredményét, konkrétan, hogy a baloldal kampányát támogassa – írja az Origo. Varga Judit: A magyar baloldal ismét a magyar emberek ellen szavazott az EP-ben
Még szerencse, hogy az EP-nek a kondicionalitási eljárásban senki sem osztott lapot – írja az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán. Elon Musk "amnesztiát" hirdetett a korábban felfüggesztett Twitter-fiókoknak
Elon Musk az általa meghirdetett szavazás eredményére hivatkozva azt írta, hogy ez a "nép hangja", illetve hogy "Az emberek szóltak. Az amnesztia jövő héten lép életbe." A fiókok feloldására a választ adók 72 százaléka voksolt igennel a közösségi médiaoldalon.
Csúnya dolog ez a nyelvtörvény: megbírságolták Harkov polgármesterét, mert oroszul beszélt
Szomorú dolog az, ha megfeledkezünk róla, hogy hoztunk egy soviniszta nyelvtörvényt, amely éppen a mi anyanyelvünket lehetetleníti el. Így járt Harkov polgármestere is, aki elfelejtette, hogy neki most ukránnak kell lennie, és véletlenül saját nyelvén, oroszul szólalt meg, így most közel negyvenezer forintnak megfelelő bírságot kell befizetnie. Kérdés, hogy az orosz megszállókat zavarta volna-e, ha ukránul beszél... Az Action for Democracy megsértődött rajta, hogy leleplezték
Az Action for Democracy nagyon zokon vette, hogy leleplezték a magyarországi választásokba való beavatkozását. Szerintük ugyanis az, hogy egy ország titkosszolgálata eljárást indít, amikor egy külföldi szervezet bele akar szólni az adott állam belügyeibe, "politikai támadás". Igen, politikai támadás egy "civil" szervezet ellen. Ne keressük benne a logikát, ahogy a tisztességes hozzáállást sem – mindenesetre sokat elárul függetlenségükről, hogy közleményükben máris diplomáciai válaszokkal fenyegetőznek. Rosszul használták az amerikai fegyvereket az ukránok – Három civil halt meg
A New York Times beszámolója szerint szeptember 26-án egy, az Egyesült Államok által gyártott rakéta, amelyet az ukrán légierő lőtt ki, célt tévesztett, és három civilt sebesített meg a kelet-ukrajnai Kramatorszkban. Portugália ötgólos meccsen győzte le Ghánát
A portugál válogatott gól nélküli első félidőt követően 3–2-re legyőzte a ghánai együttest a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának csütörtöki nyitófordulójában.
Lövöldöznek a migránsok Horgosnál (Videó)
Elképesztő felvételek terjednek a közösségi médiában, amelyeken jól hallható, ahogyan illegális bevándorlók lövöldöznek a délvidéki Horgoson. Ez nem az első eset – a helyiek nap mint nap fenyegetettségben élnek a migránsbandák árnyékában. Volt egyszer egy miskolci Jobbik, míg a DK meg nem ette
Gyurcsányéknak nagyon kell egy vidéki pártszervezet – az összefogás elején tulajdonképpen erre használták a Jobbikot, de az összefogás a választási buktával megszűnt, így nem maradt más, mint felcsipegetni a morzsákat, és szépen komótosan bekebelezni a Jobbik maradékát. Oroszország nem szállít az olajat azokba az országokba, amelyek támogatták az ársapkát
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint az orosz olaj árplafonjának bevezetése nemcsak piacellenes, de megzavarja az ellátási láncokat és bonyolítja a helyzetet a világ energiapiacán, a Kreml ezért arra a döntésre jutott, hogy leállítja az ársapkához csatlakozó országokba történő olajszállítmányokat. Mint korábban beszámoltunk róla, Magyarország a jelek szerint mentességet kaphat a csatlakozási kötelezettség alól, így hazánkba továbbra is érkezhet orosz olaj. Most a berlini repülőtéren hepajkodtak a klímaaktivisták
Átmenetileg leállt a közlekedés a berlini nemzetközi repülőtéren csütörtökön, klímaaktivisták tiltakozó akciója miatt. A performansz nyilván megállította a globális felmelegedést. Még jó, hogy nem a klímacsúcsra tartó magángépeket tartották fel, az megrendítette volna a bolygót. Polbeat – Raffay Ernővel elemeztük ki Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló sálját
Hihetetlen, de a háború és az energiaválság mellett mintha most az lenne a legfontosabb, hogy milyen sálat viselt a magyar–görög meccsen a miniszterelnök, hiszen a cseh miniszterelnök szerint a mai, kassai V4-találkozón is érinteni fogják a témát, de a Spiegel is erről cikkezett és az ukránok is bekérették a magyar nagykövetet. Többen pedig azt vizionálják, hogy ezzel a korményfő üzenni akart, miközben kerek-perec megmondta, hogy ez foci, nem politika, nem kell többet belelátni. A mai Plebejus Polbeatben Raffay Ernő történésszel, az Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumának politikai államtitkárával és Stefka Istvánnal arra keressük a választ, hogy miért fáj ennyire másoknak a történelmi Magyarország látványa, miért kellene letagadni a múltat és miért kell ennyire megijedni ettől. Érinteni fogjuk továbbá a baloldal kampányfinanszírozását is, hiszen kiderült: rekordsebességgel tettek szert milliárdokra, ami arra utal, hogy mégsem mikroadományokból jött össze a csinos kampányösszeg. Szijjártó: meg kell akadályozni, hogy a háború mellett illegális migrációs hullámok is sújtsák Európát
Meg kell gátolni, hogy az ukrajnai háború mellett újabb tömeges illegális migrációs hullámok is sújtsák Európát, ez ugyanis egyszerre már túl sok lenne a kontinensnek, ezért szoros együttműködésre van szükség a védvonalként szolgáló észak-afrikai és közel-keleti országokkal – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Barcelonában. Lövöldözés történt egy dél-oroszországi városban
Tüzet nyitott egy férfi egy egészségügyi létesítményben a Krasznodari területen található Krimszk városában. Hírügynökségi jelentések szerint négy ember, köztük a támadó életét vesztette. Svájc egy góllal verte meg Kamerunt – Az uruguayi és a dél-koreai válogatott nem bírt egymással
A svájci válogatott 1–0-ra legyőzte a kameruni csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának csütörtöki nyitómérkőzésén, az uruguayi válogatott pedig gól nélküli döntetlent játszott a dél-koreai csapattal a H csoport nyitófordulójában. Jogerősen felmentette a bíróság azt a férfit, akit újszülött fia megölésével vádoltak
A Budapest Környéki Törvényszék csütörtöki közleménye szerint jogerős ítélettel zárult az újszülött csecsemőt szemeteszsákba és lomok közé helyező vádlott ügye. A bíróság a férfit az emberölés miatt emelt vád alól felmentette, míg a vele szemben bűnpártolás vétsége miatt indult eljárást megszűntette. Egyetértettek a visegrádi négyek kormányfői az ukrajnai háborút érintő alapvető kérdésekben
Egyetértettek a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) kormányfői az ukrajnai háborút érintő alapvető kérdésekben, abban, hogy Ukrajna területi egységét meg kell őrizni, az ott dúló háborút minél hamarabb be kell fejezni, és hogy Oroszország nem jelenthet veszélyt Európára – állapította meg a négy miniszterelnök egybehangzóan a kassai találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón, csütörtökön. Orbán Viktor: a visegrádi négyeknek továbbra is van jövője
A kormányfő a felvidéki Kassán tartott V4-konferenciát követő sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy konkrét és nehéz témák kötik össze a visegrádi országokat, és az ezekben a témákban felmerülő kérdésekre együtt könnyebben adnak választ, mint külön, ezért a visegrádi négyeknek (V4) továbbra is van jövője.