Több autót a tengerbe sodort, egy házat pedig maga alá temetett a földcsuszamlás Olaszországban
Tizenhárom ember eltűnését jelentették szombaton kora reggel a heves esőzések okozta földcsuszamlás után, mely a nápolyi partok közelében, Ischia szigetén történt. Wladár Sándor lett a Magyar Olimpiai Bizottság új alelnöke
Hetvenöt igen, öt nem szavazat és három tartózkodás mellett egyetlen jelöltként Wladár Sándor olimpiai bajnokot, a Magyar Úszó Szövetség elnökét választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén. A voksolásra azért volt szükség, mert az eddigi alelnök, Schmidt Gábor a helyettes államtitkári kinevezését követően lemondott posztjáról. Szijjártó: újabb szankciós csomag helyett békét kell teremtenünk
Ukrajna közvetlen szomszédja vagyunk, a háború hatásai ránk nézve azonnaliak és súlyosak, újabb szankciós csomag helyett békét kell teremtenünk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a France24 csatorna Talking Europe című politikai műsorában. A tárcavezető a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött interjúban beszámol egyebek mellett arról, hogy már egymillió menekültet engedtünk be Ukrajnából, az infláció az egekbe szökött, tavaly 7 milliárd eurót fizettünk az importált energiáért, míg az idén már 19 milliárdot. Hozzátette, hogy kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.
Wellness szállodában emelték meg saját fizetésüket a pedagógus-szakszervezetek vezetői, aztán elmentek tüntetni
A hajdúszoboszlói Aqua Palace szállodában tartotta meg XXXIV. kongresszusát a tanártüntetések egyik fő szervezője, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) – írta meg a Metropol. A helyszínre valószínűleg azért esett a választás, mert így döntéshozatal közben igénybe tudták venni a wellness központ kényeztető szolgáltatásait: a szauna- és wellnessparkot, valamint az éttermek sokaságát. Pihenés közben, a kormány által "kivéreztetve" még szakítottak időt arra is, hogy a saját fizetésüket felemeljék. Greta Thunberg és társai beperelték a svéd kormányt
Greta Thunberg és nagyjából 600 klímaaktivista beperelte a svéd kormányt azért, mert az szerintük nem tesz eleget a klímaváltozás ellen. A bíróságtól azt várják, hogy kimondja: az ország klímapolitikája megsérti a polgárai emberi jogait. Putyin orosz katonaanyákkal teázott
Vlagyimir Putyin orosz katonák édesanyjaival találkozott, közösen elfogyasztottak egy csésze teát, valamint hosszasan beszélgettek – adta hírül a Sky News. Megérkezett Kijevbe Novák Katalin
A köztársasági elnök az éjszakai vonat út után ma reggel megérkezett Kijevbe – értesült az atv.hu diplomáciai forrásból. Novák Katalin köztársasági elnök azért utazott Ukrajnába, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozzon. A köztársasági elnök Lengyelországon keresztül utazott a háború sújtotta országba.
Nagy István: az élelmiszerek drágulását csak a szankciók feloldása fékezhetné
Csak a szankciók feloldása fékezhetné az élelmiszerek drasztikus drágulását - hangoztatta az agrárminiszter a Magyar Nemzetnek. A szombati lapszámban megjelent interjúban Nagy István azt mondta, feszes tempóban zajlik az agrártámogatási rendszer végrehajtásának előkészülete. A cél, hogy tavasszal zökkenőmentesen adhassák be a gazdálkodók az egységes kérelmeiket. Lengyelország vámot vetne ki a Barátság-kőolajvezetéket használókra
A lengyelek vámot akarnak azoknak, akik tovább veszik az orosz olajat – írta meg a Portfolio. Egészen konkrétan Varsó szankciókat szorgalmaz a vezeték északi szakaszára, valamint felmondanák a meglévő szerződéseket Oroszországgal és egy vámrendszert dolgoznának ki azok számára, akik továbbra is hozzájutnak az orosz olajhoz a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Volodimir Zelenszkijhez utazik Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök Volodimir Zelenszkijhez utazik, az ukrán elnök meghívására. Az Index értesülései szerint a magyar államfő repülővel megy Lengyelországba, és onnan megy majd tovább vonattal Ukrajnába.A háború kezdete óta ez lesz a legmagasabb szintű látogatás a magyar állam részéről. A magyar kormány szerdán közzétett határozatában hangsúlyozta, hogy elkötelezett Ukrajna pénzügyi támogatása mellett. Európai Unió ide vagy oda, a biztonság kedvéért különmegállapodást kötöttek a franciák és a németek, hogy segítik egymást az energiaellátásban
Az energiaellátás biztonságát kölcsönösen szolgáló intézkedéseket dolgozott ki a német és a francia kormány. Az úgynevezett energiaszolidaritási megállapodást pénteken írta alá Berlinben Olaf Scholz német kancellár és Élisabeth Borne francia miniszterelnök. Elkoptatta az ellenzék önkormányzati többségét V. Naszályi, a kormánypártok átvették a budavári önkormányzat irányítását
Erről maga V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester keseregte tele a Facebookot azt követően, hogy az önkormányzati képviselők megkurtították a felesleges alpolgármesterek számát, és elvették a momentumos Korsós Borbála alpolgármester jogköreit. Putyin szerint korábban kellett volna támadnia, akkor kevesebb lehetett volna az áldozat a Donyec-medence korábbi elcsatolásával
Segíthetett volna elkerülni a polgári áldozatokat, ha a luhanszki és a donyecki szakadár entitás előbb "egyesült" volna Oroszországgal – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, amikor novo-ogarjovói rezidenciáján katonaanyákat fogadott, akiknek a fiai részt vesznek az Ukrajna elleni "különleges hadműveletben". Petrás János nyílt levele: vizsgálják meg, hogyan lehet megfosztani magyar állampolgárságuktól a magyar érdek ellen szavazó EU-képviselőket
Petrás János, a Kárpátia zenekar frontembere nyílt levélben fordult a Kormányhoz, a Főügyészhez, a Fidesz, a KDNP, valamint a Mi Hazánk képviselőihez azzal a kéréssel: vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogyan lehet megfosztani magyar állampolgárságuktól azokat az EU-s parlamenti képviselőket, akik a magyar érdekek ellen szavaztak, illetve hosszú ideje munkálkodnak. Sejtjük, honnan érkezhetnek, akik ilyen lelkesek! – Huszonnégyen pályáztak a Korrupcióellenes Munkacsoport tevékenységében való közreműködésre
Huszonnégy pályázat érkezett az Integritás Hatóság pályázati felhívására a Korrupcióellenes Munkacsoport tevékenységében való közreműködésre – közölte az Integritás Hatóság pénteken. Szijjártó: a debreceni BMW-beruházás újabb esély a gazdasági recesszió elkerülésében
A BMW akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő debreceni gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a hajdúsági városban. Van egy határozott olasz miniszterelnök és rögtön becsicskul az EU a migránsimportáló hajók ügyében?
Az EU-nak szabályosan, a tagállamok tiszteletben tartásával kell együttműködnie a civil szervezetekkel, annak érdekében, hogy a tengeri mentési műveleteket konstruktívabban hajtsák végre, és ha ehhez strukturáltabb keretre van szükség, az Európai Bizottság támogatná az civil mentőhajókra vonatkozó magatartási kódexet – jelentette ki Margaritísz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos pénteken, az uniós tagállamok belügyminisztereinek rendkívüli tanácskozására érkezve. A lengyel elnök előbb átadta volna a Patriot légvédelmi rendszert az ukránoknak, aztán meggondolta magát
Andrzej Duda lengyel elnök azt szeretné, ha a Németország által felajánlott, amerikai gyártmányú Patriot-ütegek Lengyelország területét és a lengyel állampolgárokat védelmeznék – jelentette ki pénteken a lengyel államfő kabinetfőnöke azt a javaslatot kommentálva, amely szerint a rakétákat Nyugat-Ukrajnába kellene telepíteni. Maga Duda később egyértelműen a Patriotok ukrajnai telepítése mellett állt ki.