Musk DeSantist támogatná az elnökjelöltségért folyó versenyben
A milliárdos Elon Musk pénteken bejelentette, hogy támogatni fogja Ron DeSantist 2024-ben, ha a floridai kormányzó indul az elnökválasztáson. DeSantis a hónap elején közel 20 százalékponttal győzte le a demokrata párti Charlie Crist, így újraválasztották Florida kormányzójának, és egyben a Republikánus Párt legfelkapottabb sztárja maradt. Zelenszkij kiakadt Klicskóra
Egymásnak feszült Volodimir Zelenszkij és Vitalij Klicsko. Az ukrán elnök ugyanis a főpolgármestert kezdte hibáztatni, mert Kijevben még mindig nem állt helyre az áramellátás. Latin-Amerika-szerte tüntettek a nők az erőszak ellen
Buenos Airestől Bogotáig Latin-Amerika-szerte tüntettek a nők pénteken, a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napján. Az utcára vonuló nők a hatóságok erőteljesebb fellépését követelték az erőszak ellen.
Szilágyi Péter: kötelességünk a cselekvő szolidaritás kinyilvánítása és a segítség nyújtása
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Munkácsy Mihály Magyar Házban Matl Péter Po pjaty, Ötösével című kiállításának megnyitóján kijelentette, hogy az elmúlt eseményeknél az emlékezés, a jelen nehéz valóságánál pedig a cselekvő szolidaritás kinyilvánítása és a segítség nyújtása a kötelességünk. Orbán Viktor: több kihívás éri Európát, de Magyarország nem hagyja magát
Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén. Nincs semmi, ami távol tartana egy németet a karszalagtól – kivéve egy sárga lap – Különvélemény
Ukrán az új meleg, szájbefogás az új térdelés, a karszalag meg addig fontos, amíg nincs tétje. Amint sárga lapot kapnának érte, rögtön elpárolgott a nagy forradalmi lendület. Nálunk, Közép-Európában tét nélkül lehetett bohóckodni, előadni, hogy mekkora diktatúra van Magyarországon, ők pedig mekkora hősök, de nyomban visszafogták magukat, amint a legkisebb retorziót (sárga lap) kilátásba helyezték számukra a karszalagos-jóemberkedésért cserébe. „Így hullik a vakolat az egész woke szarságról" – fejtette meg Ábrahám Róbert a németek gyávaságát. A BMW tovább növeli debreceni beruházását
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben jelentette be, hogy a BMW akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő hajdúsági gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz.
Kárpátaljai magyarokkal találkozik vasárnap Novák Katalin
Külhoni magyarokkal találkozik vasárnap Novák Katalin köztársasági elnök Kárpátalján. Az államfő a helyi magyarság körében, Kárpátalján gyújtja meg advent első vasárnapján az első gyertyát és istentiszteleten is részt vesz. A szíriai kurdok bejelentették, hogy befejezik az Iszlám Állam elleni katonai műveleteiket
Az amerikai támogatást élvező szíriai kurd erők parancsnoka szombaton közölte, hogy leállították az Iszlám Állam terrorista szervezet elleni katonai műveleteiket az elmúlt héten Észak-Szíriát ért török támadások miatt. Novák Katalin: a szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra
Mint arról portálunk is beszámolt, Novák Katalin Kijevbe utazott az ukrán elnök meghívására. A köztársasági elnök az ukrán fővárosban kijelentette, hogy a szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is. Meghalt a fehérorosz külügyminiszter
Hatvannégy éves korában váratlanul elhunyt a fehérorosz külügyminiszter. Uladzimir Makej két napja még egészségesen jelent meg a nyilvánosság előtt, ezért váratlan halála azonnal kérdéseket vetett fel az összeesküvés-elméletekre fogékonyabbak körében. Hollik István: ha megvalósulna az EP terve, Magyarország gazdasága azonnal leállna
Hollik István közleményben biztatott a nemzeti konzultációs ív kitöltésére. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint most különösen fontos a véleményünk kinyilvánítása, hiszen ha megvalósulna az Európai Parlament terve, és az Európai Unió minden Oroszországból származó fosszilis energiára és atomenergiára azonnali és teljes szankciót vetne ki, Magyarország gazdasága azonnal leállna. Miniszteri biztost neveztek ki az orosz-ukrán háború figyelemmel kísérésére
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét, Szász Jenőt nevezte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az orosz–ukrán háború nemzetpolitikai hatásainak stratégiai elemzéséért és nyomon követéséért felelős miniszteri biztosává. Eltört egy nagynyomású vízvezeték – Beomlott az út Csepelen
Katasztrófa történt Csepelen, ahol beszakadt az út, miután elszakadt egy alatta futó nagynyomású vízvezeték. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere szerint a környéken lévő panelházakban nincs vízellátás, és az árammal is problémák lehetnek. Tömegverekedés Tenerifén: angol és walesi drukkerek székekkel verték szét egymást
Több tucatnyi angol és walesi focidrukker esett egymásnak péntek este Tenerifén. A csapataik mezeit viselő szurkolók szidták, ütötték és rúgták egymást, de székeket is hajigáltak – írja a Telex. Ausztrália egy–nullra verte Tunéziát a D csoport második fordulójában
Ausztrália történetének tizennyolcadik vb-meccsén a harmadik győzelmét aratta – és 1974 után másodszor zárt kapott gól nélkül –, így megmaradt az esélye a továbbjutásra. A tunéziai csapat második katari mérkőzésén sem játszott rosszul, viszont továbbra sem szerzett gólt, és egy ponttal várja a csoport záró körét, amelyben majd a címvédő franciákkal találkozik, így a nyolcaddöntőbe jutási esélyei minimálisra csökkentek. Több autót a tengerbe sodort, egy házat pedig maga alá temetett a földcsuszamlás Olaszországban
Tizenhárom ember eltűnését jelentették szombaton kora reggel a heves esőzések okozta földcsuszamlás után, mely a nápolyi partok közelében, Ischia szigetén történt. Wladár Sándor lett a Magyar Olimpiai Bizottság új alelnöke
Hetvenöt igen, öt nem szavazat és három tartózkodás mellett egyetlen jelöltként Wladár Sándor olimpiai bajnokot, a Magyar Úszó Szövetség elnökét választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén. A voksolásra azért volt szükség, mert az eddigi alelnök, Schmidt Gábor a helyettes államtitkári kinevezését követően lemondott posztjáról.