Bese Gergő atya nyílt levele az őt cenzúrázó Magyar Kurírnak
Tegnap este újabb tanár/diák tüntetést tartottak Budapest utcáin, amelyen ezúttal az egyházi iskolák emelték fel a hangjukat a kormány ellen. Az összes ellenzéki portál az örömmámorban úszva számolt be az eseményről, amiben semmi meglepő nincsen, az viszont sokkal érdekesebb, hogy az egyébként katolikus hírportál, a Magyar Kurír is büszkeséggel írt a demonstrációról. Mint, már ahogyan a címben is fogalmaztak: „Méltóságteljes tanárballagást tartottak egyházi oktatási intézmények dolgozói Budapesten”. Az említett beszámolóról kifejtette sarkos véleményét Bese Gergő atya is, amit a Magyar Kurír rögtön ki is cenzúrázott. Erre reagált elsőként a PestiSrácok.hu felületén a katolikus pap. Menczer a szlovák külügyminiszter vádjairól: Rastislav Káčerről már sokszor kiderült, hogy nem szereti a magyarokat
Közösségi oldalán reagált Menczer Tamás Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter diplomatikusnak éppen nem nevezhető kijelentésére, miszerint a magyar kormány érvei mintha a Kreml kézikönyvéből származnának. A külügyi államtitkár szerint Rastislav Káčerről már sokszor kiderült – thinktank-vezetőként, nagykövetként és külügyminiszterként is –, hogy nem szereti a magyarokat. A németek szót emeltek az amerikai érdekérvényesítés ellen, Brüsszel egyből rájuk szólt
Scholzék kifarolnak Bidenék mögül, az egyre nehezedő európai gazdasági válság közepette a németek még a félidős választást sem várták meg, máris új kereskedelmi tárgyalásokat akarnak. Brüsszel azonban az utolsó csepp vérig védi az amerikai gazdasági érdekeket – akár a németek tiltakozása ellenére is.
Párizs szerint elfogadhatatlan, hogy Olaszország nem engedi kikötni a migránsokat szállító Ocean Vikinget
Elfogadhatatlan, hogy Olaszország nem engedi kikötni az SOS Méditerranée civil szervezet által működtetett, migránsokat szállító Ocean Viking norvég teherhajót – közölte a francia kormány szerdán. Energiahivatal: a magyar háztartások energiaköltségei továbbra is az egyik legalacsonyabbak
Amíg októberben több európai fővárosban is jelentősen emelkedtek a háztartásokat terhelő rezsiköltségek, addig a meghatározott éves átlagfogyasztással rendelkező magyar háztartások Európában az egyik legalacsonyabb áron juthattak földgázhoz és villamos energiához – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel szerdán. Romániában csaknem 50 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya
Romániában csaknem 50 százalékkal, 25,063 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az idei első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. Baranyi a gyalázkodásával megsértette a Médiaalkotmányt – Huth Gergely a Hír TV-n (Videó)
Huth Gergely és Trencséni Dávid volt a Hír TV Napi aktuális című műsorának, ahol a Baranyi Krisztina ATV-ben produkált szereplése mentén kialakult közéleti diskurzusról vitatkozott a PestiSrácok.hu főszerkesztője és a 168 Óra hírigazgatója. Huth Gergely úgy vélekedett, Baranyi Krisztina megsértette a Médiaalkotmányt, a vita pedig túlnőtte magát a PestiSrácok.hu szerkesztőségén, és egy szélesebb körű diskurzushoz vezetett a médiaszabadságról és a közbeszéd állapotáról. Trencséni szerint valójában nincs semmi látnivaló, hiszen álláspontja szerint a kormányoldal részéről is vannak, akik nem, vagy nem mindig nyilatkoznak a sajtónak.
Klímaaktivisták egy Warhol-műhöz ragasztották magukat egy ausztrál múzeumban
Ausztrál klímaaktivisták szerdán graffitit rajzoltak Andy Warhol Campbell-leveskonzerv sorozatának védőüvegére, és hozzáragasztották magukat. A tíz nyomatból álló mű nem sérült meg az akcióban – közölte a canberrai Ausztrál Nemzeti Galéria. Szijjártó: Magyarország megállapodott a Maldív-szigetekkel a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről
Magyarország gazdasági, felsőoktatási és sportügyi együttműködési megállapodást írt alá a Maldív-szigetekkel, emellett a két ország hasonló állásponton van az ukrajnai háború rendezését illetően is – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Maléban. Floridai luxusbirtokon pihente ki a budapesti szemétkáoszt Mártha Imre, majd tízmilliós gyémántgyűrűvel lepte meg barátnőjét
Miközben az FKF munkatársainak bérkövetelései továbbra sem rendezettek, és a kukások lényegében bármikor újra sztrájkba kezdhetnek, a budapesti közműholding teljhatalmú ura Floridába utazott nyaralni – szúrta ki a Metropol. A lap információi szerint Mártha Imre nem kevesebb mint két hetet töltött az amerikai milliárdosok kedvenc üdülőhelyén, a floridai Naples városában, ahol több luxusingatlannal is rendelkezik. Orbán ismét a türk tanács találkozójára utazik, Erdoğannal is tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az üzbegisztáni Szamarkandba utazik a Türk Államok Szervezetének kilencedik csúcstalálkozójára; a kormányfő kétoldalú tárgyalásokat is folytat a türk államok vezetőivel – tájékoztatta a sajtót Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A román igazságügyisek szerint önmagát szúrta nyakon Bukarestben a francia NATO-tiszthelyettes
A bukaresti szállodában megtalált francia NATO-katona saját magát szúrhatta nyakon azzal a papírvágó ollóval, amit a poggyászában magával hozott, és amelyet meg is találtak a mellkasán – írja a Főtér.ro román igazságügyi forrásokra hivatkozva. A holttest boncolása után is öngyilkosságra gyanakszanak. Folyamatosan, ezrével érkeznek hazánkba az ukrajnai menekültek, kedden több mint nyolcezren
Az ukrán–magyar határszakaszon 4737-en léptek be kedden Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 3927-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – írta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán. A magyarok megtanulták: egy nemzet nemcsak egy országban egyesülhet, hanem a fizikai határok felett is – Gulyás Gergely az új Trianon-filmről
Trianon ma is fáj minden magyarnak – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Béke – A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm keddi, budapesti díszbemutatóján. A veszélyhelyzet meghosszabbítását tárgyalják a képviselők a parlamentben
A magyar jelnyelv napjára emlékezik szerdán az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az orosz–ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása is. Közös imával, baloldali aktivisták nélkül demonstráltak az egyházi iskolák a tanárok béremeléséért
Több mint harminc egyházi iskola tüntetett a jobb oktatási körülményekért kedden este Budapesten a Bazilika előtt. A résztvevők arról beszéltek, hogy bár korábban is egyetértettek a tanártüntetések követeléseivel, azonban nem kívántak együtt demonstrálni a balliberális pártokkal, akik azonnal rátelepedtek a tanárok követeléseire. Külön megkérték a résztvevőket, hogy semmilyen szervezet ne jelenítse meg jelképeit: noÁr mozgalmáraival is levetették kitűzőiket, akik erre megsértődtek és inkább hazamentek. Eddig tartott a kiállás. Menczer Tamás kíméletlenül leleplezte a gyurcsányista Varju László arcpirító hazugságait (VIDEÓ)
Nem először szaladt bele irtózatos nagy pofonba a DK egyik faltörő kosa, hiszen Varju László igen vehemensen támad, ám igen gyorsan le is szokott bukni. Menczer Tamás államtitkár pedig kíméletlenül lecsapott az egyértelmű hazugságokra, szembesítve a nagy mellénnyel hazudozó gyurcsányistát. Vajon miért hazudnak ilyen kisstílűen és egyértelműen a DK-s politikusok, ha pillanatok alatt lebuknak? Ezt vélhetően mesterüktől, a "reggel, éjjel meg este" is rendületlenül hazudozó Gyurcsány Ferenctől kellene megkérdezni. Baranyi Krisztina kínos magyarázkodásba kezdett az ATV-s kirohanása után
Kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában vitázott Baranyi Krisztina és Fürjes Balázs. A beszélgetés apropóját a tévécsatorna Szigorlat című műsorának múlt pénteki adása adta, amelyben Ferencváros balliberális polgármestere nem volt hajlandó Szalai Szilárd kollégánk kérdéseire reagálni, helyette minősíthetetlen stílusban kezdett gyalázkodni az adásban.