Az ukrán miniszterelnök szerint nekik lesz gázuk és szenük télre
Ukrajna elegendő készletet halmozott fel földgázból és szénből, hogy átvészelje a téli fűtési szezont – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon. Amerikai politológus: a Nyugat provokálta ki az ukrajnai háborút
Az Egyesült Államok és a Nyugat provokálta ki az ukrajnai háborút azzal, hogy kilátásba helyezte Ukrajna NATO-tagságát – jelentette ki John Mearsheimer amerikai politológus a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában, kedden, Budapesten. Erdoğan nem adja be a derekát: Svédországtól lépéseket követel a NATO-tagságért cserébe
Svédországnak konkrét lépésekkel kell végrehajtania a Törökországnak tett vállalásait NATO-csatlakozása érdekében – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan török elnök kedden, Ankarában, az Ulf Kristersson svéd kormányfővel folytatott tárgyalásokat követő közös sajtótájékoztatón.
Orbán Balázs: feladatunk van, meg kell mentenünk Európát
Ha mindenki, aki a béke pártján áll, Putyin pártján állónak minősül, akkor elveszítjük a racionális vita esélyét. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanazon az oldalon áll, ahol Ferenc pápa, Henry Kissinger, Jürgen Habermas, a volt német kancellár vagy a volt osztrák kancellár. Nem lehet azt mondani, hogy ezek az emberek Oroszország érdekeit szolgálják – mondta el Orbán Balázs a Rzeczpospolita lengyel lapnak adott interjújában, amit a Mandiner közölt magyar nyelven. A politikus arról is beszélt, hogy nagyon-nagyon sokáig együtt kell majd élnie velünk az EU-nak, mert úgy gondoljuk, hogy feladatunk van: meg kell mentenünk Európát. Felfüggesztett szabadságvesztést kértek Ihász Sándor volt főügyészre
Az ügyész bizonyítottnak mondta a vádat Ihász Sándor volt főügyész büntetőperében, amely szerint elkövette a hivatali visszaélést, amikor nem adta át a hatóságoknak a Gyárfás Tamástól kapott iratot, ami a Fenyő-gyilkosság ügyében bizonyíték lehetett volna – írja a Magyar Nemzet a DK igazságügyi szakértőjéről. Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a védő ezzel szemben bűncselekmény hiányában teljes felmentést kért. Varga Mihály: Magyarország kész Ukrajna megsegítésére, újabb uniós hitelfelvételt azonban nem támogat
Magyarország készen áll Ukrajna megsegítésére, azonban a háborúban álló ország további támogatására javasolt újabb uniós hitelfelvételhez nem járul hozzá – jelentette ki a magyar pénzügyminiszter kedden, Brüsszelben. Varga Mihály, aki az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően nyilatkozott magyar újságíróknak, hangsúlyozta: Magyarország azért sem támogatja a segítségnyújtás ilyen formáját, mert rossz tapasztalata van az uniós hitelfelvétellel. Varga Judit: a büntető törvénykönyv az egyik legfontosabb jogi norma
Habár a büntető törvénykönyv (Btk.) nem sarkalatos törvény, mégis ez az egyik legnagyobb horderejű jogi norma – jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden, Budapesten. Varga Judit A magyar Btk. 10 éve – Európai kihívások, közép-európai válaszok a 21. század bűnügyi tudományában című kétnapos nemzetközi konferencián szólalt fel, amelyet a Kúria és a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet szervezett.
Búcsúznak a magyar színektől és országváltást kezdeményeznek a korcsolyázó Liu testvérek
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) közleménye szerint a Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang országváltást kezdeményeztek. Ehhez az olimpiai bajnokok a MOKSZ hozzájárulását kérték. Varsó kész a párbeszédre a helyreállítási terv részletkérdéseiről
A koronavírus-járvány utáni újjáépítésre szánt uniós helyreállítási terv elszámolásának részletkérdéseit illetően Varsó kész arra, hogy további párbeszédet folytasson Brüsszellel, de nem mond le a szuverenitás elveiről – jelentette ki kedden Szymon Szynkowski vel Sęk lengyel EU-ügyi miniszter. Az október közepén beiktatott új EU-ügyi miniszter a szerdán esedékes brüsszeli tárgyalásai kapcsán nyilatkozott az i.pl hírportálnak, amely a PKN Orlen lengyel állami üzemanyag-szolgáltató nagyvállalat tulajdonában levő Polska Press csoport része. Fidesz: Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági áram ára
Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági áram ára – kommentálta a Fidesz Varju László (DK) nyilatkozatát hétfőn. Varju László, a DK alelnöke hétfőn azt mondta, hogy egy hétfői kimutatás szerint Magyarországon a legdrágább az áram az egész Európai Unióban. Az első tízben a magyar adórendszer versenyképessége az OECD-országok között
Magyarország hat helyet javítva a hetedik helyen végzett az OECD-országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában, 38 ország közül – tájékoztatta az EY globális pénzügyi tanácsadó az MTI-t kedden. Ismét rendkívüli áramszünetek vannak több ukrán régióban
Ismét rendkívüli áramszünetek kezdődtek kedd reggel számos ukrajnai régióban, köztük Kijevben és hét közép- és kelet-ukrajnai megyében a hideg időjárással megnövekedett áramfogyasztás miatt. Erről az Ukrenerho nemzeti energetikai vállalat sajtószolgálata számolt be Telegram-csatornáján. Szijjártó: Brüsszel kudarca az EU csigalassúsággal zajló nyugat-balkáni bővítése
Egyértelműen Brüsszel kudarca az Európai Unió csigalassúsággal zajló nyugat-balkáni bővítése, márpedig az utóbbi időszak biztonsági válságai miatt legyengült közösség megerősítéséhez a folyamat felgyorsítására lenne szükség – figyelmeztetett a tárca közleménye szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Lerészegedett, majd betört egy házba, ahol elaludt egy nő ágyában a pénzügyi igazgató
Hétvégén letartóztatták az egyik legnagyobb amerikai húsfeldolgozó cég pénzügyi igazgatóját, mert részegen betört egy ismeretlen ember házába, majd ott elaludt. Hiába reménykedett Tuareg, hogy a tévészékháznál zavargások lesznek, végül lemondott a forradalomról
Összebútorozott az egykori SZDSZ-es, később sátorforradalmárként elhíresült Szabó Gábor, mozgalmi nevén Tuareg Hadházy Ákos baloldali országgyűlési képviselővel a hétvégén. A közmédia Kunigunda útjai épületegyüttese előtti tüntetésen Tuareg csak Hadházy „parancsára” várt, hogy a tüntetésnél „valami komolyabb dolog történjen”, például székházfoglalás. A forradalomról Tuareg menet közben lemondott, mert szerinte túl kevesen voltak hozzá. Ötvenezer orosz újonc már a lövészárkokban harcol
A Moscow Times arról tudósít, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn elmondta: 50 ezer frissen mozgósított orosz tartalékos már Ukrajnában harcol. A harminc zászlóaljnyi csoportot alkotó csapatok az orosz szakértők szerint várhatóan lassítják az ukránok most is zajló ellentámadását. Századvég: a magyar közvélemény elutasítja Brüsszel tervét Ukrajna finanszírozásáról
A magyar közvélemény elutasítja Brüsszel tervét Ukrajna finanszírozásáról – írta a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzésében. A Századvég feltérképezte, hogy a magyar lakosság mit gondol az Ukrajnát érintő pénzügyi és katonai segítségnyújtás formáiról, különös tekintettel az ország európai – és azon belül magyar – adófizetői pénzekből történő újjáépítésének elképzelésére. Szijjártó: a Siemens Energy 30 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Magyarországon
A Siemens Energy Kft. mintegy 30 milliárd forintos beruházással 400 munkahelyet hoz létre a következő években Magyarországon, és a projekt részeként most lerakták az alapkövét a német hátterű vállalat új budapesti gyártócsarnokának – jelentette be a tárca közleménye szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be, hogy az üzemben gáz- és gőzerőművek különböző komponenseit fogják előállítani.