Egyre nyíltabban avatkoznak be az Európa Tanács munkájába Soros emberei (Videó)
Egyre több európai szervben jelennek meg Soros György emberei, így nyíltan dolgoznak a milliárdos hálózatának az Európa Tanácsban és az Emberi Jogok Európai Bíróságán belül is. A European Center for Law and Justice (ECLJ) több tanulmánya részletesen bemutatja, hogy a 2009 óta a testületben székelő száz bíró közül huszonkét ítész közvetlen kapcsolatban állt Soros szervezeteivel, nemrég pedig arra is fény derült, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nagy összegű támogatásaival valószínűleg az Európa Tanács egész intézményrendszerét befolyás alatt tartja. Lezárták a Damjanich utcát a tüntetők – Nem zavarja őket, hogy éppen ma jelentették be a pedagógus-béremelést
Csütörtökön délután négy órától az Eötvös Gimnázium huszonöt, és a Madách Gimnázium huszonegy tanára veszi át figyelmeztető levelét, amiért múlt szerdán részt vettek a tanártüntetésen. A tanárokat egy pár tucat diák is elkísérte, akik lezárták a Damjanich utcát a forgalom előtt és újabb tüntetésre készülnek, annak ellenére is, hogy mint arról portálunk beszámolt, hamarosan kezdetét veszi a három lépcsős pedagógusbér-emelés. Orbán Viktor: az EU érdeke a Nyugat-Balkán integrációja
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagját, a boszniai szerbek nemrég újraválasztott vezetőjét, akivel a balkáni országok európai integrációjáról valamint gazdasági, energiabiztonsági témákról is egyeztetett.
Az EU egy évvel meghosszabbította a vegyi fegyverekre vonatkozó szankciórendszer érvényességét
Az Európai Unió igazságügyi tanácsa luxembourgi ülésén egy évvel, 2023. október 16-ig meghosszabbította a vegyi fegyverekre vonatkozó uniós szankciórendszer érvényességét. Szijjártó: feladjuk a béke reményét azzal, ha a Nyugat és Oroszország nem beszél egymással
Szijjártó Péter az Oroszországi Energiahét alkalmából tartott megbeszélésen vett részt Moszkvában, ahol kijelentette, hogy ha a Nyugat és Oroszország nem beszél egymással, hagyják elhalni a kommunikációs csatornákat, azzal feladják a békének még a reményét is a jelenlegi szörnyű helyzetben. Élőláncot szervez Csepelen a DK
Miközben a baloldali politikusok az Európai Unióban mindent megtesznek, hogy megpróbálják megakadályozni, hogy a kormány megkapja a béremeléshez és még sok fontos intézkedéshez szükséges, Magyarországnak járó forrásokat, addig idehaza krokodilkönnyeket hullajtva próbálják azt előadni, hogy "Orbán nem törődik a tanárokkal". A képmutatás egyik éllovasa ezúttal is a DK: Vadai Ágnes testvére az egyik főszervezője a párt péntekre tervezett csepeli "élőláncának". A Megafon tényfeltáró dokumentumfilmben fedte fel, mit ígérhetett a baloldal az amerikai támogatásért (Videó)
Mióta Márki-Zay Péter bevallotta, hogy dollármilliókat kaptak amerikai "támogatóktól" a kampányukhoz, meglehetősen ingatag lábakra került a baloldal narratívája, miszerint őket csak külföldre menekült magyarok támogatták az Action for Democracyn keresztül (bár feltesszük, egy milliárdos külföldre szakadt magyar keze ott lehet a kampánypénzek mögött). A Megafon tényfeltáró dokumentumfilmjében Bohár Dániel járt utána, hogy mégis mit kérhettek ezek a "jólelkű nyugati barátok" cserébe a baloldalba tömött pénzekért.
Ilyen a demokrácia – Özönlenek a támogató kommentek Orbán Viktor berlini videója alá
A magyarországi ballib média szereti kiemelni, hogy a külföldi sajtó mikor mivel támadja Orbán Viktort, azonban hajlamosak elsiklani afelett, hogy mit is gondolnak a hozzászólók. A demokrácia pedig így működik: mindegy mit írnak az újságok, az számít, mondanak a hozzászólók. Az ENSZ szerint a világ országainak fele nincs felkészülve a természeti katasztrófákra
Az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Hivatala (UNDRR) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) friss jelentése szerint a Föld országainak fele nincs felkészülve a természeti katasztrófákra, mert nem rendelkezik korai figyelmeztető rendszerekkel, amelyek segítségével előre lehetne jelezni a különféle szerencsétlenségeket. A fejlődő országok helyzete a legrosszabb, holott ők vannak a leginkább kitéve a klímaváltozás hatásainak. Az EU rugalmasabbá tette a kohéziós alapok felhasználását az ukrajnai menekültek befogadásának megkönnyítésére
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújára válaszul, az ukrajnai menekültek befogadásának megkönnyítése érdekében még rugalmasabbá váljon a kohéziós alapok felhasználása. Plakátok és szóróanyagok is bizonyítják, hogy a dollárbaloldal kampányát Amerikából finanszírozták
Óriásplakátok, szórólapok és online hirdetések sokasága a bizonyíték arra, hogy a globális baloldali hálózat által Amerikában létrehozott Action for Democracy nevű szervezeten keresztül Márki-Zay Péter mozgalmának juttatott 1,8 milliárd forintot a baloldal választási kampányára fordíthatták. A pártok külföldi finanszírozása ugyanakkor törvénysértő, súlyosan sérti az ország szuverenitását. Az ügyben titkosszolgálati vizsgálat és rendőrségi nyomozás is zajlik. Kritizálják a Berliner Zeitungot, amiért Orbánnal szóba álltak, de a főszerkesztő szerint gyümölcsöző volt a diskurzus
Keményen kritizálják a Berliner Zeitungot, amiért pódiumbeszélgetésre hívták Orbánt. A német lap főszerkesztője szerint viszont tanulságos és gyümölcsöző volt a beszélgetés a magyar miniszterelnökkel. Az IMF optimista Magyarországgal kapcsolatban
A hazai sajtó több szakmai orgánumának véleményével ellentétben az IMF szerint a magyar növekedés nem fullad le, hanem dinamikus lesz, és az infláció sem ragad meg magasan, sőt pont ellenkezőleg, a Nemzetközi Valutaalap sikeres dezinflációs időszakot vár Magyarországon - írja Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője a Makronómon. Az orosz alsóház elnöke még keményebb választ ígért Ukrajnának, "ha a terrortámadások folytatódnak"
Még keményebb választ ígért Ukrajnának az orosz alsóház elnöke, "ha a terrortámadások folytatódnak" - írta csütörtökön internetes oldalán a Kommerszant című orosz gazdasági napilap. Jakab Péter szerint a Jobbik a Fidesz oldalára állt
Álellenzéknek nevezte volt pártját Jakab Péter, amiért nem támogatják azon ötletét miszerint fel kellene oszlatni a magyar parlamentet és új választásokat kiírni. Iráni gyártmányú kamikazedrónokkal támadták Kijevet
Iráni gyártmányú kamikazedrónok támadták meg Kijevet, valamint Ukrajna fővárosának környékét helyi idő szerint csütörtök hajnalban – számolt be az AP hírügynökségre hivatkozva az Index. A bíróság elutasította Horvátország korrupciós vádját a Mollal kapcsolatban
Az ítélet elutasította Horvátország korrupciós vádjait és megállapította, hogy az INA vállalatirányítási rendszere jogszerű, a Mol teljesítette szerződéses kötelezettségvállalásait – közölte a Mol, amit a Mandiner szemlézett. Fodor Gábor szerint az ellenzéknek mindent meg kell tennie, hogy megkapjuk az EU-s pénzeket
Ilyenkor az ellenzéknek mindent meg kellene tennie, hogy segítse a megállapodás létrejöttét. Vagyis ideiglenesen félrerakni az ellentéteket, és kiállni közös hazánk mellett a nemzetközi porondokon - írja közösségi oldalán Fodor Gábor, a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet alapítója.