Szijjártó: átfogó nukleáris együttműködési programot indít Magyarország és Üzbegisztán
Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, amely a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután üzbég kollégáját, Vlagyimir Norovot fogadta kedden, Budapesten. Lecsapott Mexikó csendes-óceáni partvidékére az Orlene hurrikán
Lecsapott Mexikó csendes-óceáni partvidékére, Mazatlán turistaváros közelében hétfőn az Orlene hurrikán, amely óránkénti több mint 130 kilométeres széllel érkezett. Mégsem marad el idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár
A híresztelésekkel ellentétben mégsem marad el az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár. Miután az ügyben a főváros cégével, a Budapest Branddel nem sikerült megállapodásra jutni, az V. kerületi önkormányzat elvi hozzájárulást adott az Advent Bazilika esemény szervezőinek a nemzetközi ismertségű rendezvény lebonyolításához.
Elon Musk véget vetne az orosz–ukrán háborúnak – Az ukránoknak nem tetszik az ötlet
Kiakadtak az ukránok Elon Muskra. A milliárdos bűne az volt, hogy Twitter-oldalán felvetette a lehetőségét az orosz–ukrán háború lezárásának, azonban az általa javasolt lehetőségek nem igazán tetszenek Kijevnek. Musk javaslatai között ugyanis az is szerepel, hogy a Krím maradjon orosz kézen, biztosítsák a félsziget ivóvízellátását, Ukrajna legyen semleges, és írjanak ki új szavazást a kelet-ukrajnai régiók hovatartozásáról. Luhanszk megyében is áttörést értek el az ukránok
Kupjanszki és limani orosz rakétacsapásokról és ukrán tankáttöréséről számolt be az orosz katonai szóvivő. Moszkva szerint az áttörést súlyos veszteségek árán sikerült elérnie az ukrán fegyveres erőknek, sajtóértesülések szerint pedig vezetőváltás történt az orosz nyugati katonai körzet élén. Észak-koreai ballisztikus rakéta haladt el Japán fölött
Észak-Korea kedden ismét rakétakísérletet hajtott végre, ez alkalommal közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely elhaladt Japán fölött, 2017 óta először. A dél-koreai hadsereg közölte, hogy Phenjan egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát indított, amely kelet felé haladt és elrepült a japán szigetvilág felett – jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség. Haladás mesterfokon – Jövőre megnyílhat Berlin első LMBTQ-óvodája
Nincs is olyan, hogy LMBTQ-propaganda, senki nem akarja érzékenyíteni a gyerekeket, na jó, az USA-ban talán, de Európába ez sosem ér el, na jó, talán elér Európába, de... Ismerős fordulatok? Nos, igen, és nem akarjuk kivárni a végét, ezért van szükség a gyermekvédelmi törvényre. Berlinben ugyanis hamarosan megnyílhat az első LMBTQ-óvoda – mi nem akarjuk, hogy Budapesten is sor kerüljön erre.
Hol az igazság? – Nyolc év után sincs ítélet Simon Gábor perében
Nyolc éve kezdődött Simon Gábor, az MSZP akkori elnökhelyettesének büntető ügye, amit már a harmadik bíró tárgyal a Fővárosi Törvényszéken, azonban nyolc év elmúltával sem született ítélet a perben. A legfrissebb értesülések szerint legközelebb jövőre zárulhat a tárgyalás első fokon. Több mint egy tucatnyian meghaltak egy ecuadori börtönben kitört fegyveres összecsapásban
Legalább tizenöten meghaltak és húszan megsebesültek az ecuadori a Latacunga városhoz közeli börtönben, ahol lőfegyverekkel és késekkel estek egymásnak az elítéltek hétfőn – közölte a helyi hatóság. Így próbálták pénzzel és szakértőkkel befolyásolni a választást a külföldi szervezetek
A baloldal maga is beismerte, hogy külföldi "civil" szervezetek támogatását élvezték a kampány és a választás során (bővebben ITT és ITT). Az enyhén szólva is gyanús befolyásolási kísérletek során az egyik kulcsszereplő Bajnai Gordon és a hozzá kötődő DatAdat-cégcsoport volt. A Magyar Nemzet most ez utóbbi Észtországban bejegyzett vállalkozásait vizsgálta tényfeltáró cikkében. Oroszország szankciókkal sújtotta a németországi Katharina gáztározó üzemeltetőjét
Oroszország különleges gazdasági szankciókkal sújtotta a németországi Szász-Anhalt tartományban található Katharina gáztározó üzemeltetőjét – derült ki a Mihail Misusztyin orosz kormányfő által hétfőn aláírt rendeletből. Rómában is bekérették az orosz nagykövetet a kelet-ukrajnai népszavazások miatt
Bekérették a római külügyminisztériumba hétfőn az orosz nagykövetet az ukrajnai területeken Moszkva által megrendezett népszavazások miatt. Ezt követően az Oroszországi Föderáció római nagykövetsége közölte, hogy Szergej Razov nagykövet határozottan visszautasította az olasz fél álláspontját. Szigorodik a közvagyon ellenőrzése az EU nyomására
Újabb akadály hárult el az uniós források érkezése elől, miután az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a közpénzek felhasználását hivatott mentesíteni a korrupciótól. A baloldal azonban ezzel is elégedetlen; képviselőik szerint a változtatás ellenére minden marad a régiben, és a kormány csak eljátssza a jófiút Brüsszel irányában. Márki-Zay kiszámolta, hogy ő volt a legnépszerűbb ellenzéki jelölt valaha – Hont pedig elmagyarázta neki, mi az a baloldali összefogás
Márki-Zay Péter matematikai képességei egészen gyurcsányi magaslatokba emelkedtek, és kiszámolta, hogy ő volt a valaha volt legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt. A baloldal bukott messiásának Hont András sietett a segítségére, aki elmagyarázta neki: az, hogy hat párt támogatásával sikerült egy kicsit több szavazatot gyűjtenie, mint önállóan induló elődei, még nem jelenti, hogy történelmi győzelmemmel érne fel a veresége. Antony Blinken rendkívüli lehetőségnek nevezte az Északi Áramlat-vezetékekben keletkezett kárt
Elég nehéz elhitetni a világgal, hogy az oroszok rongálták meg a saját gázvezetéküket úgy, hogy közben az amerikai tisztviselők egymás után lelkendeznek az eseményeken. Az amerikai külügyminiszter egyenesen rendkívüli lehetőségnek nevezte a történteket. Figyelembe véve azt is, hogy Biden elnök még a háború kitörése előtt célzott rá, hogy "történhet valami" az Északi Áramlat–2-vel, könnyen felmerülhet az emberben, hogy most már Washingtonban is nyílt lapokkal játszanak. Kövér László részvétét fejezte ki a szlovák parlament elnökének
Részvétét nyilvánította Kövér László, az Országgyűlés elnöke Boris Kollárnak, a szlovák parlament, a nemzeti tanács elnökének a Pozsony belvárosában történt tömegszerencsétlenség miatt. Összeférhetetlenség gyanúja miatt indul eljárás a francia elnöki hivatal vezetője ellen
Eljárás indult Alexis Kohler, a francia elnöki hivatal vezetője ellen egy összeférhetetlenségi gyanú miatt. Kohler korábban a pénzügy-, illetve a gazdasági minisztériumnak, később pedig annak az olasz–svájci magáncégnek az egyik tisztségviselője volt, amely üzleti ügyben tárgyalt a francia állammal és amelynek tulajdonosaihoz rokoni kapcsolatok fűzik. Orbán Viktor gratulált az újraválasztott boszniai szerb elnöknek
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este telefonon gratulált Milorad Dodiknak, a bosznia-hercegovinai államelnökség szerb tagjának ahhoz, hogy a hétvégi választáson a boszniai Szerb Köztársaság elnökévé választották.