Többféle plusz juttatásra számíthatnak a nyugdíjasok
Ötszázalékos nyugdíjemelés, teljes összeget jelentő 13. havi juttatás, nyugdíjprémium – Tállai András közlése szerint a jelenlegi állás szerint ezekkel mindenképpen számolhat idén a két és fél millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy. A pénzügyminisztériumi államtitkár a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére elmondta: az időseket átlagosan évi 300–400 ezer forinttal segíti a rezsicsökkentés is. Az örmény egyházfő köszönetet mondott Orbán Viktornak
Levélben köszönte meg II. Karekin örmény katolikosz Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány erőfeszítéseinek köszönhetően örmény hadifoglyok szabadultak ki és biztonságban hazatérhettek Azerbajdzsánból Örményországba – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Halálra gázoltak egy gyalogost az I. kerületben
Halálra gázoltak egy gyalogost Budapesten, az I. kerületi Attila úton ma kora reggel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu honlapon.
Megfutamodott a DK-s polgármester a Mocsárosdűlő ügyében
Óbuda DK-s polgármestere, Kiss László megváltoztatta korábbi döntését a Mocsárosdűlő sorsával kapcsolatban és végül megszavazta a kormánypártok javaslatát, miszerint a teljes területet védetté kell nyilvánítani. Tette ezt azután, hogy Anonymus egy videót hozott nyilvánosságra, amelyben arról van szó, hogy Kiss László és a Főváros között megvan a „deal” a terület hasznosítását illetően és 1100 lakást építenének oda. Óbuda Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselői viszont petíciót indítottak ennek megakadályozására, ami úgy tűnik, révbe ért; már csak a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása szükséges. Politikai Hobbista – Márki-Zayt eltüntették a nyilvánosságból, celebek kampányolnak helyette (Videó!)
Mi a celebek szerepe a politikában? Hát az, hogy a politikát napi szinten nem követő, el nem kötelezett szavazókat odacsábítsák egy-egy politikus mellé. Ezért került elő Nagy Ervin színész, Hajós András és Gundel Takács Gábor, vagy épp a permanens politizálási lázban égő Fluor Tomi, amint kijöttek az Összefogásra nézve kellemetlen közvélemény-kutatási adatok. A népszerűségvesztést gyorsan meg kell állítani néhány ismert figura felületes, de jól eladható nyilatkozatával. Amerikában működik ez a kampánytechnika – csak idő kérdése volt, hogy nálunk is megjelenjen. Persze Márki-Zay Péteren az segítene a legtöbbet, ha csöndben maradna pár hétig. A pénz és a hatalom miatt nem engedik Márki-Zay Péternek, hogy frakciót alakítson
Már korábban is jelezte Márki-Zay Péter, hogy egy hetedik, „jobbközép” frakciót szeretne létrehozni, ám az ötletét a szövetséges pártok nem támogatták. A baloldal miniszterelnök-jelöltje tegnapi videójában beszélt arról, hogy miért nem engedik neki szövetségesei, hogy hetedik frakciót alakítson, aminek nem meglepő módon a pénz és a hatalom az oka. Megszűnt az Angliába utazók indulás előtti tesztkötelezettsége
Megszűnt ma a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés utáni teszt eredményét sem kell elkülönítésben megvárni. Az új szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – lépett érvénybe. A brit kormány két lépésben enyhíti az utazáshoz kötődő tesztelési előírásokat: vasárnap hajnaltól megszűnik az angliai érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelme is, és attól az időponttól elégséges egy gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése az érkezés utáni második nap végéig. Mindezt Boris Johnson brit miniszterelnök és Grant Shapps közlekedési miniszter jelentette be a héten.
Kétharmados ellenzéki győzelemről ábrándozik Márki-Zay álkeresztény hangszórója
A cél, hogy szabaddá tegyük az egyházakat, és megerősítsük őket a függetlenségükben. A feladatom annyi, hogy képviseljem ezt a hangot, illetve a majdani közös tervezetet. A közös miniszterelnök-jelölt is elmondta, ezek a beszélő fejek nem leendő miniszterek. Nem igazi árnyékkormány ez. Én ebben a tudatban is vállaltam el a felkérést, hogy egy kvázi senki vagyok, egy hangszóró, aki felhangosítja a szakértők véleményét–nyilatkozta a Jobbik portáljának az álkeresztény Lukácsi Katalin, aki arról ábrándozik, hogy kétharmados győzelmet arathat az ellenzéki összeborulás melynek tagjai gyakran egymás torkának esnek a pozíciókért folytatott háttérharcok során. Nem fogadta el a Kúria elnökének az előterjesztését az Országos Bírósági Tanács
Nem támogatta az Országos Bírósági Tanács (OBT) január 5-i, szerdai ülésén Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének az előterjesztését, hogy a bírói tanács fogadjon el nyilatkozatot „amelyben – Hitvallásához igazodva – kifejezi elkötelezettségét a bírói hatalom és ennek jogállami feltétele, a bírói függetlenség alapja, az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos rendje iránt – írja a Népszava. Varga Judit: Európa jövője nem lehet teljes a magyarok véleménye nélkül (Videók!)
Magyarország több mint négyszáznegyven rendezvénnyel továbbra is tartja első helyét Németország és Olaszország előtt az Európa jövőjéről szóló konferencia-sorozat regisztrált eseményeit tekintve –jelentette be a közösségi oldalán az igazságügyi miniszter. Sokan nyomasztónak és félelmetesnek tartják a humanoid robotokat
Vegyes fogadtatásra találtak azok a humanoid robotok, amelyeket egy Las Vegas-i techszalonban állítottak ki helyi idő szerint szerdán, mert sokan nyomasztónak és félelmetesnek nevezték őket. A robotokat fejlesztő techcégek képviselői mindazonáltal egyöntetűen hangsúlyozták: céljuk az emberekre minél inkább hasonlító szerkezetek kifejlesztése. Biden szerint tőrt szegez a demokrácia torkának Trump, aki válaszul alaposan kiosztotta utódját
Joe Biden elnök az amerikai demokráciára nézve továbbra is veszélyesnek nevezte elődjét, Donald Trumpot a capitoliumi zavargások első évfordulója alkalmából a kongresszusban elmondott csütörtöki beszédében. Trump a beszéd után közleményt adott ki, melyben rámutatott, hogy Biden saját kudarcairól igyekszik elterelni a figyelmet. Kirúgta karácsony előtt Jakabot a felesége, a hűtlen pártelnök a mamuszos kabinetfőnökével ünnepelt
Portálunk is beszámolt róla, hogy év elején Jakab Péter felesége ország-világ tudtára adta, hogy immár nem tekinti magát a pártelnök házastársának és Facebook-profilján egyedülállóként jelölte meg párkapcsolati státuszát. A Ripost úgy értesült, hogy már a karácsonyi ünnepeket, beleértve a szentestét, sem töltötte családja, felesége és gyermekei körében a Jobbik hűtlen elnöke, akinek kitette a szűrét az asszony, miután nyilvánosságra került, hogy a mamuszos kabinetfőnökével ápol intim viszonyt. Kultúrharc zajlik a házasság és a család intézménye ellen a krakkói érsek szerint
Nagy kultúrharc zajlik a házasság és a család intézménye ellen– jelentette ki Marek Jedraszewski krakkói érsek csütörtökön a Vízkereszt ünnepén tartott szentmisén. Ünnepi homíliájában az érsek az ember mai öndicsőítése és a gender-ideológia közötti összefüggésről is beszélt. Krakkóban, Varsóban és számos lengyel településen tömegek vettek részt az ünnepnapon tartott háromkirály-felvonulásokon. Hogy áll a nemzeti oldal önbecsülése? - Náray Szabó Gábor akadémikus lesz a Plebejus Polbeat vendége
Náray Szabó Gábor kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia, s egyben a Professzorok Batthyány Körének tagja lesz a Plebejus Polbeat vendége a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben. Stefka István és Huth Gergely arról kérdezi majd a közéleti kérdésekben is gyakran megnyilvánuló akadémikust, hogy a keresztény-konzervatív-nemzeti értékeket valló értelmiség kellően részt vesz-e a választók meggyőzésében, s egyáltalán, milyen lelki állapottal, közhangulattal fordul rá az ország a 2022. áprilisi országgyűlési választás kampányára? Kína számos űrmissziót tervez 2022-re
Kína több mint negyven űreszköz-fellövést tervez 2022-re, és az év végéig be akarja fejezni a Föld körül keringő űrállomása, a Tienkung (Mennyei Palota) építését. A kínai űrtudományi és -technológiai vállalat (CASC) bejelentése szerint a felbocsátások között lesz két Sencsou-misszió, két Tiencsou teherűrhajó és az űrállomás két moduljának indítása. A Mengtien és Ventien nevű modulok csatlakoznak a Mennyei Harmónia (Tienho) főmodulhoz, amelyen jelenleg egy háromfős személyzet tartózkodik. Hazánkban is gyorsan terjed az omikron variáns
Ismét emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, ennek oka a rendkívül fertőző omikron variáns terjedése. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elemzése szerint a magyarországi fertőzések tizenegy százalékát már ez a vírusvariáns okozza. Az omikron duplázási ideje rendkívül gyors: 1,5-3 nap, ennyi idő alatt megkettőződhet a fertőzöttek száma. Az omikron okozta megbetegedés súlyosságáról még nem áll rendelkezésre kellő klinikai tapasztalat. Az omikron variáns az eddigi külföldi tapasztalatok szerint kevésbé támadja meg a tüdőt, elsősorban a felső légutakra koncentrálódik. Főként orrdugulás, torokfájás a fertőzés következménye, vagyis náthaszerű tünetekkel jelentkezik - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Hatalomzabrálási humbugnak tartja Tarlós István az ellenzéki összefogást
Hatalmi vágyától vezérelve már a tüzet a vízzel is házasítaná – értékelte Márki-Zay eddigi teljesítményét a volt főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Az ellenzéki összefogás Tarlós István szerint „hatalomzabrálási humbug" jellemezte, ahogy már az előválasztás is az volt. Ajánljuk még
Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni. Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.