Kemény szavakkal üzent a forradalom vérbe fojtását eltűrő hatalmaknak Halkó Petra
Szegeden is megemlékeztek a szovjet csapatok 1956-os bevonulásáról. A november negyedikei emléknapon Halkó Petra is felszólalt, aki beszédében arról emlékezett meg, hogyan nézték tétlenül egyesek a szabadságharc vérbe fojtását, és ennek ellenére hogyan indítottak el egy olyan folyamatot az '56-os hősök, ami egész Európa történelmét meghatározta.Baltával és szamurájkarddal esett egymásnak két rivális banda egy párizsi vonaton
Nem mindennapi vérfürdőt rendezett két rivális banda egy vonaton Párizs közelében. A támadók nem bízták a véletlenre a dolgot, hiszen elég rendesen fel voltak fegyverkezve. Baltával, szamurájkarddal, késsel és baseballütővel készültek a leszámolásra, az egyik áldozatuk kézfejét le is vágták.Lecsap a Nemzetgazdasági Minisztérium az ételfutárokra, mert egyre többen panaszkodnak miattuk
Rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el az ételfutároknál a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután egyre több panasz érkezett az ételek állapotára, a kiszállítási időre és az árakra is.Kamala Harris régen börtönbe küldte a marihuana fogyasztókat, ma már legálissá tenné a füvet
Változik a világ és vele Kamala Harris Demokrata elnökjelölt felfogása is. A kampányhajrában ugyanis már mindent elkövetne, hogy szimpatikusabb legyen a szavazóknak, most például a drogosokat szemelte ki magának. A marihuánát ugyanis legálissá tenné, de arról nem beszél, hogy egykor ügyészként több mint ezer embert ültetett le füvezés miatt.Nagy botrányt kavartak Somkuti Bálint szavai a nemzeti gyásznapon – A Szuverenitásvédelmi Hivatal menesztette a szakértőt
Nagy botrányt kavart a közbeszédben Somkuti Bálint mai Facebook-bejegyzése, a helyes értelmezés azonban talán egyszerűbb mint hinnénk. Ami mindenképpen egyértelmű: aki a túlerővel szembeszáll, az hős, s amint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese portálunknak adott korábbi interjújában erre rá is világított, '56 hősei úgy hitték, van értelme a küzdelemnek, ezért bár felismerték, hogy harcuk reménytelen, mégis kitartottak. A Szuverenitásvédelmi Hivatal a bejegyzést követően menesztette hivatalából Somkuti Bálintot.Fölényesen győzne a Fidesz–KDNP, ha most lennének a választások
Bő egymillióval több szavazójuk van a kormánypártoknak, mint a Tiszának.Magyar Péter nagyot akart mondani a gyermekvédelemről, de megint csak tájékozatlanságára hívta fel a figyelmet
A Tisza Párt elnökéről volt felesége mondta el korábban, hogy nagyobbik fiúkat elkezdte az évek alatt pont úgy piszkálni, mint egykori feleségét, ezért a nagyfiú már ha teheti, kerüli az apját. Ennek ellenére most Magyar Péter nagyon aggódik a gyerekekért, a jólétükért és arról ír, hogy micsoda procedúra az örökbefogadás és hány gyereket hagynak a kórházban. Ez ugyan az a szöveg, mint amit a balosoktól hallunk a parlamentben, csak épp azt felejtik el, hogy a kormány lehetővé tette, hogy már hat hetesen örökbe lehet fogadni egy magára hagyott gyermeket, a gyermekvédelem pedig szigorodott csak épp azok nem szavazták ezeket az intézkedéseket meg, akik most a legnagyobb féltői a legkisebbeknek.Legendás amerikai zenei producer hagyott itt bennünket, aki Frank Sinatraval és Michael Jacksonnal is dolgozott együtt
Elhunyt 91 éves korában Los Angeles-i otthonában Quincy Jones, akinek óriási zenei öröksége Michael Jackson Thriller albumának produceri munkáitól a díjnyertes film- és televíziós zenék komponálásán át a Frank Sinatrával, Ray Charlesszal és több száz további előadóművésszel való közös munkát ölel fel.A környezetvédelemre fogja a momentumos terézvárosi polgármester, hogy 36 ezer forintra emeli az éves parkolási díjat
Soproni Tamás úgy kívánja meghálálni a kerületieknek, hogy rá szavaztak az önkormányzati választáson, hogy az éves parkolási díjat 36 ezer forintra emeli. Persze ahhoz nincsen mersze, hogy beismerje, milyen jól fog jönni ez a pénz a lakosoktól az önkormányzatnak, inkább arról beszél, hogy óvni kell a környezetet és ő csak nyugat-európai mintát követ. Ez azonban nem valószínű, hogy nyugtatja azokat, akiknek most a zsebükbe kell nyúlniuk.Furcsa egy demokrácia vagyunk, még egy viccpárt is kormányozhat
Dobrev szerint gondolat nélküli segédmunkás lesz a gyerek, ha nincs többnapos osztálykirándulás
Dobrev Klára tegnap még a macskájával jógázott, ma már a gyerekekért aggódik, akiknek ha nem szerveznek többnapos osztálykirándulásokat, akkor gondolat nélküli segédmunkások lesznek egy összeszerelő üzemben. Természetesen erről is Orbán Viktor tehet, aki még a gyerekkort is ellopja. Azt sajnos elfelejti Gyurcsányné, hogy a tankönyveket viszont a kormány minden gyereknek ingyen adja, az étkezés az intézményekben pedig a nagycsaládosoknak és a rászorulóknak szintén ingyenes, ahogya az Erzsébet táborok is. Ezt az ő férjecskéje sajnos nem tudta biztosítani, pedig micsoda idők voltak...Az eddigi államfő nyerte az elnökválasztást Moldovában
Maia Sandu jelenlegi államfő nyerte az elnökválasztást Moldovában szocialista párti kihívójával, Alexandr Stoianoglóval szemben - derül ki a hétfő hajnalban közölt szavazatösszesítésből.Gyilkosok! - kiabált a dühös tömeg a spanyolországi áradások helyszínére látogató közjogi méltóságoknak
Dühös tömeg fogadta vasárnap és megdobálta a spanyolországi áradások helyszínére látogató közjogi méltóságokat - jelentette az MTI tudósítója Madridból. A rendkívüli időjárás hatalmas pusztítást végzett a héten a kelet-spanyolországi tartományban, 69 települést és több százezer hektárnyi területet sújtott. Károkat okozott Kasztília-La Mancha és Andalúzia egyes részein is.A halálos áldozatok száma a legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint 217-re nőtt, de még mindig vannak eltűntek, akik után kutatnak.Tömegtüntetés Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt, 14 ember halálát okozó katasztrófa miatt
Tömegtüntetés robbant ki vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt súlyos baleset miatt, jelentette az MTI tudósítója. Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt közelmúltbeli súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az intézmények vezetésének nemtörődömségét és korrupcióját tették felelőssé.Menczer Tamás: én Magyar Pétert kifejezetten ideális ellenfélnek gondolom
Ábrahám Róbert szerint Pottyondy Edina az áldozathibáztatás "élharcosa" Lakatos Márk ügyében – A Renitens csatorna riportere Bayer Zsolt műsorában volt vendég (VIDEÓ)
A témáról Ábrahám Róbertet kérdezte Bayer Zsolt a Hír TV Bayer show című műsorában. Ábrahám Róbert nagyon határozottan kiemelte: Gyerekekről van szó! Legalább ebben az ügyben találjunk össznemzeti megoldást! A Renitens csatorna riportere a műsorban arról is beszél, hogy ideje befejezni az áldozathibáztatást, „aminek Pottyondy az élharcosa”.Szorul a hurok Von der Leyen körül, hamarosan tárgyalják a korrupciós ügyét, a Pfizer-gate-t!
Indul Ursula Von der Leyen korrupviós pere. Von der Leyen 2021 májusában 35 milliárd eurós szerződést kötött a Pfizerrel, és sms-ben egyeztette a részleteket. Utánajártunk, hol tart a kirobbanásakor „az emberiség történetének legnagyobb korrupciós botrányának” nevezett ügy! - írja a Mandiner. A történet röviden: a vakcianbeszerzés ügyében Ursula úgy kötött 35 milliárd dolláros szerződést, hogy a férje valahogy éppen akkortájt kapott jól fizető vezető pozíciót a Pfizer gyógyszergyár környezetében és a szerződés letárgyalásának módja, lényeges részei titkosak és az egész ügy üzletileg, pénzügyileg, tudományosan, orvosilag teljesen átláthatatlan. A Bizottság elnöke ráadásul ennek a bagatell ügynek bizonyos lényeges részeit SMS-ben intézte.Ajánljuk még

























