Gulyás : Magyarország történelme bizonyítja, hogy a háború nem érdekünk
Magyarország évezredes történelme bizonyítja, hogy a háború nem érdekünk, Magyarország nem a hódításaira büszke, hanem a szabadságharcaira - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az államalapítás napja alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen kedden Budapesten. Visszanyalt a fagyi – Meloni helyére tör Morawiecki az ECR élén
Megpuccsolnák Melonit a lengyelek az ECR élén, Mateusz Morawiecki, Lengyelország volt miniszterelnöke ugyanis arra törekszik, hogy átvegye az Európai Konzervatívok és Reformerek frakció vezetését - írja az Euractiv. Igaz, hogy csak jövőre, de Hollandia fokozatosan kiteregeti a szennyesét a nácikkal való kollaborálás tekintetében
Hollandiában jövőre szakaszosan megnyitják a feltételezett náci kollaboránsok aktáit, az ország levéltára mindazonáltal az élő leszármazottak védelmét is szem előtt fogja tartani - jelentette kedden az NlTimes című holland hírportál a kezdeményezés irányítóját idézve.
Rétvári Bence: Magyarország nem engedhet egyetlen befolyásolási kísérletnek sem (videó!)
Szent Istvánhoz kell viszonyulnunk ma is: kimaradni azokból a konfliktusokból, ami nem a mi konfliktusunk, szövetséget kötni azzal, akivel a szövetségkötés Magyarországnak hasznára válik, és felvállalni a konfliktust ott, ahol nem Magyarország érdekéről van szó – fogalmazott ünnepi beszédében a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfőn Verőcén. Trump győzelme esetén Musk is kormányzati pozícióhoz juthat
Az X közösségi oldal és a Tesla milliárdos vezére egyre sűrűben hallatja a hangját közéleti témákban, a CNBC ezzel kapcsolatban utalt arra, ha Donald Trump győz az elnökválasztáson, kabineti vagy tanácsadói posztot adhat Elon Musknak. Az emberek biztonságát szem előtt tartva, óránként dönt az operatív törzs a budapesti tűzijáték megrendezéséről
Mostantól óránként dönt az operatív törzs a budapesti tűzijáték megrendezéséről - jelentette be Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője az M1 aktuális csatornán, kedd délután. Felpofoztak egy légiutas-kísérőt a Ryanair egyik járatán (VIDEÓ)
Videó is készült arról, hogy miként estek neki egy utaskísérőnek a Ryanair egyik korábbi, Liverpoolból Tenerifére tartó járatán – írja az Index.
Bemutatták Magyarország új útikönyvét
A Magyarország – az útikönyv című kötet az ország időtálló értékeire összpontosít. Azokra, amelyek 100 év múlva is itt lesznek: természeti kincsekre, az épített örökségre, hagyományainkra, legendáinkra és közösségeinkre - írják közleményükben. Így ünnepel az ország augusztus 20-án, látványos videón a lenyűgöző légiparádé!
Idén is országszerte ingyenes kulturális, gasztronómiai programok, valamint koncertek várják az érdeklődőket az államalapítás ünnepén. Augusztus 20-án reggel az Országház előtt felvonták a nemzeti lobogót, a Duna felett, a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon megtartották az ünnepi légi parádét is. Kovács Zoltán államtitkár a közösségi oldalán arról számolt be, hogy az operatív törzs az időjárás függvényében 15 órakor hozza meg a tűzijátékkal kapcsolatos döntéseket. A miniszterelnök is gratulált Krausz Ferencnek - A Nobel-díjas fizikus vette át idén a Magyar Szent István Rendet
"Méltó helyre került a Magyar Szent István Rend. Gratulálunk, Krausz Ferenc!" - írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, miután Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában. Navracsics Tibor: Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál
Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, amikor az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át kedden Budapesten. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: "a haza védelméből a mi nemzedékünknek is kijut a maga része"
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A cseh elnök szerint Ukrajna NATO-csatlakozásának nem feltétele, hogy egész területét ellenőrizze
Ukrajna belépésének a NATO-ba nem kell, hogy feltétele legyen az orosz agresszió ellen küzdő ország egész területének ellenőrzése - jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök abban az interjúban, amely a Novinky.cz hírportálon és a Právo című független cseh baloldali napilapban jelent meg kedden. Nagy István: hálával és köszönettel tartozunk az új kenyérért (videó)
A kenyér mindig az élet és a megmaradás üzenetét hordozza, éppen ezért hálával tartozunk a gazdáknak, akik munkájának és kitartásának köszönhetően augusztus 20-án megszeghetjük az új kenyeret - jelentette ki az agrárminiszter a nemzeti ünnepen a közösségi oldalán közzétett videóüzenetében. Olaszországi főlelkész: Szent István államvezetőként tartotta meg népét és tette nemzetté
Szent István király államvezetőként döntött arról, mi tartja meg a magyar népet és teszi nemzetté, döntését az utóbbi ezer év igazolja - mondta Törő András olaszországi főlelkész a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában bemutatott ünnepi misén kedden reggel. Kocsis Máté: „Isten éltessen, Magyarország!”
„Az államalapításra és Szent István királyra emlékezünk” – írta Kocsis Máté hivatalos közösségi oldalán. A Fidesz frakcióvezetője bejegyzésében gratulált: „Isten éltessen, Magyarország!”. Lövöldöző migránssal számolt le a boszniai rendőrség
Rendőrökre és a helyiekre rálőtt, majd két kézigránátot is rendőrök felé hajított egy illegális bevándorló hétfő este a boszniai Nevesinj közelében, a férfit a rendőrség lelőtte - közölte a boszniai szerb közszolgálati televízió (RTRS) az internetes oldalán. Biden szerint is Kamala Harris az amerikai demokrácia megmentője
Az amerikai demokrácia megóvásának legnagyobb reménységeként méltatta Joe Biden amerikai elnök Kamala Harris jelenlegi alelnököt, a Demokrata Párt elnökjelöltjét a helyi idő szerint hétfő este Chicagóban megnyitott elnökjelölő konvención.