Éled a turizmus: megduplázódott a foglalások száma a hosszú hétvégére
Beindult az üdülési kedv, 8 nap alatt megduplázódott a pünkösdi hosszú hétvégére megtett foglalások száma a Szállás.hu adatai szerint. Ez a hétvége az első azóta, hogy a járvány kitörése miatt le kellett állítani az országot. Míg a korlátozások feloldása előtt folyamatosak voltak a lemondások, ami félelemben és bizonytalanságban tartott az ágazatot, az utóbbi napok azt mutatják, hogy megfordult a trend és megmenthető a turisztikai szezon. A pünkösdi hétvégén a fő célpontok Siófok, Eger, Balatonfüred, Zalakaros és Gyula.Figyelj, a Gyurcsány nem menő! Ne klikkelj rá, csak egy csaló! – Pesti Lányok vlog (videó!)
Tizennégy évvel ezelőtt mondta el Gyurcsány Ferenc a hírhedtté vált őszödi beszédet, amelyet azóta is sokan igazságbeszédnek titulálnak. Ellátogatunk a Szabadság térre, a Magyar Televízió akkori székházához, ahol 2006 szeptemberében komoly és brutális atrocitások történtek. Megkérdeztük a fiatalokat, mi a véleményük Gyurcsányról és arról, hogy bevallotta: "elkúrtuk". Újabb projektje, hogy a múltat letagadva a fiatalokat szólítja meg és influenszerkedik, hiszen 2022-ben nagyon kellene a DK-nak az első választók szavazata (is). Kérdés: meg lehet-e bocsátani és úgy tenni, mintha mi sem történt volna? A PestiSrácok kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze meg és ossza meg a videót!Szijjártó: Teljesen érdektelen dolog, hogy mit mond a LIBE Bizottság
Számunkra teljesen érdektelen dolog, hogy mit mond a LIBE Bizottság – közölte Szijjártó Péter. A külügyminiszter kifejtette: ez azért van, mert ez egy politikailag motivált testület, és eddig mindig kiderült, hogy hazudtak rólunk.Orvosi műhiba a Szigetvári Kórházban: életveszélyes állapotba került a beteg
Válságos állapotban kezelnek egy asszonyt Pécsett, mert a Szigetvári Kórházban a műtét előtt összecseréltek két üveget, ezért sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott – írja az atv.hu. A 42 éves asszonyon nőgyógyászati műtétet kellet végrehajtani.Hamarosan fellövik az űrbe a Crew Dragon nevű űrrakétát (online élőadás)
Hamarosan fellövik a Crew Dragon nevű űrrakétát az Egyesült Államokban. A Crew Dragon űrmissziója mérföldkő lesz az amerikai űrkutatásban, az Egyesült Államok ugyanis 2011 óta nem szállított embereket az űrbe amerikai űrhajóval. Azóta, hogy kilenc évvel ezelőtt, harminc évi szolgálat után kivonták a forgalomból az űrsiklókat, a NASA orosz űrhajókkal szállíttatta űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra. A NASA és a SpaceX élőben közvetíti az eseményeket.Járványügyi kitekintő – Az amerikai kontinensen terjed legerőteljesebben járvány
Átlépte szerda este az 5,6 milliót a SARS-CoV-2 nevű vírussal diagnosztizáltak száma világszerte, a halálesetek száma pedig meghaladta az 352 ezret, a Covid-19 betegségből több, mint 2,3 millióan gyógyultak meg a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.A magyar-román-szerb hármas határnál megnyitandó magyar-román határátkelőről fogadtak el törvényt Romániában
A magyar-román-szerb hármas határnál, Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) között megnyitandó magyar-román közúti határátkelőről fogadott el törvényt szerdán a bukaresti képviselőház.Zúgjanak a harangok Trianon évfordulóján!
Alulról induló kezdeményezésként bukkant fel, ám mostanra egyre szélesebb körben kap nyilvánosságot, hogy harangszóval emlékezzünk a trianoni évforduló századik évfordulójára. A békediktátumot 1920. június 4-én, 16.30 órakor írták alá a Nagy-Trianon palotában, ezért szól úgy a kezdeményezés, hogy június 4-én, fél ötkor minél több helyen szóljanak a harangok szerte a Kárpát-medencében.Az ellenzéki ordibálás közepette Orbán Viktor a Facebookon köszönte meg az első szülinapi jókívánságot
Facebook-bejegyzésben köszöntötte fel Orbán Viktort Szikora Róbert előadóművész, Nógrádi László egykori közlekedésügyi miniszter, Brenner Dominik, a 28. Fidesz-kongresszus legfiatalabb küldöttje és Szalay Kornél Géza fideszes önkormányzati képviselő. A gesztust az ellenzéki média persze azonnal megtámadta: jól láthatóan nem tetszik a haladóknak, hogy vannak olyanok az országban, akik ünneplik a miniszterelnököt, pedig a választópolgárok közel kétharmada van így ezzel. A támadásokra Orbán Viktor a lehető legelegánsabban reagált: Brenner Dominik posztja alatt köszönte meg a jókívánságot.Jakab Péterrel tárgyalt Siófok jövőjéről Lengyel Róbert
Közösségi oldalán osztotta meg Potocskáné Kőrösi Anita országgyűlési képviselő a hírt, miszerint Lengyel Róbert, Siófok polgármestere és Jakab Péter, a Jobbik elnöke találkozott és közösen szelfizett szerdán Siófokon, mint azt a pártja országos listájáról parlamentbe jutott képviselő írta: „egyeztessünk a további együttműködési lehetőségekről” – írj a Somogy megyei hírportál.Címlap: "Gyurcsány egy dologhoz ért, visszaszivárogni a hatalomba" (videó!)
"Az a nagyon döbbenetes ebben, hogy 14 évvel később is ugyanúgy vezető pozícióban van, igaz, hogy nem miniszterelnökként, de az ellenzék legerősebb vezetője jelenleg Gyurcsány Ferenc" - kommentálta Tisóczki Flóra, a PestiSrácok újságírója a Hír TV Címlap című műsorában azt, hogy Gyurcsány az őszödi beszéd után ennyi évvel is vezető politikus az ellenzéki oldalon.Nem újít fel utakat Karácsony Gergely az ellenzéki kerületekben
Egyetlen utat sem újít fel Karácsony Gergely az ellenzéki kerületekben – írja a Csepel.info. A lap úgy tudja, Csepelen már lefutott közbeszerzés és megkötött szerződés volt például a Táncsics Mihály utca felújítására, de a főpolgármester pártpolitikai okból ezt is lefújta. Információik szerint ősztől a fővárosi utak takarítását sem végzik el többet az ellenzéki kerületekben, csak az utak egy részén.Letartóztatták az újpesti gumilövedékes lövöldözés elkövetőit
Egy hónapra letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a három férfit, akik részt vettek az újpesti gumilövedékes lövöldözésben vasárnap - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.Járványügyi kitekintő: Németország, Oroszország
Továbbra is alacsony az új fertőzöttek napi száma Németországban, több menekültszállás érintett, Moszkvában közben elkezdtek gondolkodni a járványügyi korlátozások lazításán.Szijjártó: Magyarország és Lengyelország minden támogatást megad egymásnak
Magyarország és Lengyelország a jövőben is minden támogatást megad egymásnak azokban a vitákban, amelyekkel akkor szembesülnek, amikor a járvány után kialakuló új világrend kihívásaira adandó válaszokat keresik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.Egy személyautóban tíz szír migránst szállító embercsempészt ítéltek el Tatabányán
A Tatabányai Járásbíróság jogerősen 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélt egy román embercsempészt, akinek személyautójából Oroszlányban tíz szír migránst állítottak elő - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.Letartóztatásban a férfi, aki rendőröket akart elütni a belvárosban
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki Budapesten, a belvárosban akart rendőröket elgázolni. A megalapozott gyanú szerint az elkövető ittas állapotban, érvényes járművezetői engedély nélkül 2020. május 23-án este Suzuki típusú személygépkocsijával Budapest belvárosában közlekedett, amikor egy kereszteződésnél mellette megálló szolgálati gépkocsiban utazó rendőrök felé agresszív kommunikációba kezdett.Ajánljuk még
























