Pesti Srácok

Vadai újabb víziója: elképzelhető, hogy 2022-ben már választások sem lesznek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 28.
Vadai Ágnes ismét figyelemreméltó vízióval sokkolta az ATV nézőit, bár ezúttal nem túl színes palettáról válogatta az ellenzéki riogatásként használt mantrákat, amelyeket napi szinten osztanak meg velünk: Orbán Viktor, teljhatalom, diktátor, demokrácia, jogállamiság. A szokásos egyvelegből végül azt a mélyreható következtetést vonta le, hogy 2022-ben előfordulhat az is, hogy már választás sem lesz. A DK-s politikus természetesen nem felejtette el nyomós érvvel alátámasztani állítását: hiába mond le a miniszterelnök a korlátlan hatalomról, akkor is korlátlan hatalma marad.

Szijjártó: A legjobb feltételekre számíthatnak az újrakezdésre készülő cégek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 28.
A válság bizonytalanná tette a világpiaci kilátásokat, ezért belföldön a lehető legjobb feltételeket kell biztosítani az újrakezdésre készülő cégek számára – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol újabb három cég képviselőinek adott át a versenyképesség-növelő program támogatását biztosító okiratot.

Korlátozások nélkül átkelhetnek a határon a magyar és szlovén polgárok (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 28.
Csütörtök délutántól korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar-szlovén határon a két ország állampolgárai. Anze Logar szlovén külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hosszúfalu–Rédics határátkelőn tartott csütörtöki megbeszéléseik után közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy délutántól mindkét ország polgárai karantén és más korlátozások nélkül átkelhetnek a két állam határán.

Babiš nem ért egyet a helyreállítási alap javasolt elosztásával

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 28.
Andrej Babiš cseh miniszterelnök nem ért egyet azzal a kulccsal, amely alapján az Európai Bizottság elosztaná a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok támogatására szánt uniós helyreállítási alapot. Csütörtökön kiadott nyilatkozatában Babiš határozottan elutasítja például, hogy a feltételek között fontos szerepet kapjon a munkanélküliségi mutató.

Beadványban kéri az EMSZ, hogy a magyar érettségizők idén román nyelv és irodalomból ne vizsgázzanak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 28.
Ludovic Orban román miniszterelnöknek és Monica Anisie oktatásügyi miniszternek címzett beadványban kérte Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnöke, hogy vegyék ki a magyar tagozaton tanuló diákok idei érettségi programjából a román nyelv és irodalom vizsgát. Mezei János, az EMSZ-t létrehozó Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy online sajtótájékoztatón beszélt erről csütörtökön.

Visszatérhetnek a nézők a sportrendezvényekre

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2020 május 28.
Bejött a Nemzeti Sport korábbi tippje: a Magyar Közlönyben szerdán jelent meg az a kormányrendelet, amely engedélyezi, hogy a szabadtéri rendezvényeken a helyszínen tartózkodjanak az emberek. A rendeletben az áll: ha a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti egészségügyi óvintézkedéseket, a helyszínen való tartózkodás megengedett, azaz a sporteseményeken lehetnek nézők.

Csütörtöktől kinyithatnak a budapesti vendéglők belső terei (visszanézhető videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 28.
Újabb enyhítések lépnek életbe holnaptól Budapesten: a zárt vendéglők és sokféle szabadtéri rendezvény látogathatóvá válik, de koncerteket továbbra sem lehet tartani. Szlávik János infektológus főorvos a betegség lefolyásáról és körülményeiről közölt érdekes adalékokat, például azt, hogy a négyezernél kevesebb ismert hazai fertőzés mellett több tízezren eshettek át rajta tudtukon kívül.

Megszólalt az Országos Roma Önkormányzat: "Dzsihádot hirdettek ellenünk"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 28.
Nagyon nem tetszik az Országos Roma Önkormányzatnak, hogy a Deák téri kettős emberölés kapcsán újra felütötték fejüket a cigányellenes megszólalások és sokan cigánybűnözést kiáltanak. Azt pedig kifejezetten provokációnak tartják, hogy megmozdulások, gyülekezések lesznek a kettős emberölésre reakcióul, a Mi Hazánk Mozgalom pedig a szurkolói csoport megemlékezését megelőzően az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székháza előtt gyülekezik, ezzel is felhívva a figyelmet az elkövetők származására. "Kollektív bűnözőknek beállítani közel egymillió embert, az a bűn. Mint, ahogy az is bűn, hogy az egyéni felelősség őszinte kimondása helyett, provokálnak egy egész népcsoportot!" – írja közleményében az Országos Roma Önkormányzat. Azt is kifejtik, hogy szélsőséges politikai erők dzsihádot hirdettek ellenük, és attól tartanak, hogy ez egy újabb, romák sérelmére elkövetett emberölés-sorozatot is eredményezhet.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.