Kigyulladt egy autóbusz Inárcsnál, torlódás az M5-ösön
Kigyulladt egy autóbusz az M5-ös autópályán Inárcsnál korán reggel; a balesetben senki nem sérült meg, de a sztrádán Budapest felé torlódásra kell számítani – közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön.Tusk: A Brexit után Nagy-Britannia másodrendű szereplővé válik
Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését (Brexit) követően elveszíti befolyását a nemzetközi ügyekben, és másodrendű szereplővé válik a világban – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő elnöke a belgiumi Bruges-ben, a College of Europe 2019-2020-as tanévnyitó ünnepségén elmondott beszédében, szerdán.Bolíviai válság – Az Egyesült Államok elismerte Jeanine Áñezt átmeneti elnöknek
Az Egyesült Államok elismerte Jeanine Áñezt Bolívia átmeneti elnökének; Mike Pompeo amerikai külügyminiszter gratulált az új vezetőnek – jelentette be szerdán este az amerikai külügyminisztérium. A közleményben az amerikai diplomácia vezetője leszögezte: az Amerikai Egyesült Államok üdvözli Jeanine Áñez szenátort, aki elvállalta, hogy ideiglenes államfőként Bolívia alkotmányát és az Amerika-közi Demokratikus Chartát tiszteletben tartva átvezeti nemzetét a demokratikus átmenet időszakán. Újabb halálos áldozata van a bolíviai zavargásoknak: szerdán agyonlőttek egy húszéves férfit Yacapaniban, Santa Cruzban. A férfi az Evo Morales volt elnök hívei és a rendőrség közötti összecsapásokban veszítette életét.Fideszes tempó – Saját tiszteletdíjait csökkentette a dombóvári képviselő-testület
Harminc százalékkal csökkentette Dombóvár közgyűlése a képviselői és alacsonyabb összegben állapította meg az alpolgármesteri tiszteletdíjat – közölte a város Fidesz-KDNP-s polgármestere az MTI-vel. Pintér Szilárd elmondta: a Fidesz-KDNP-s többségű testület egyhangúlag döntött a csökkentésről.Hogy ki a rossz és ki a jó fiú a Közel-Keleten, azt az analógiák és a költészet határozza meg, nem a valóság (Polbeat-videó)
Tulajdonképpen szerencse, hogy a két vendégünk közül csak egy jutott el végül az R56 sörözőbe az M0-ás autópálya közlekedési morálja miatt, így nem négyen foglaltunk el négyféle álláspontot, csak hárman háromfélét. De legalább a témához, a Közel-Kelethez illő bazári beszélgetés alakult ki, amiben a kurd-török konfliktus mellett megbeszéltük, hogy Sayfo Omar egy takiázó (alakoskodó – a szerk.) muszlim, a sörrel csak álcázza magát, és megválaszoltuk azokat a felvetéseket is, miszerint a PestiSrácok.hu eladta-e magát a muszlimoknak.Magyarországot semmilyen kár nem éri az EU-s büntetések miatt
"Magyarországot semmilyen kár nem éri, hazánk egyetlen uniós forrást sem veszít el, hiszen a forrásokat 110%-kal túlvállaltuk" – írja közleményében a kormány Jávor Benedek hisztériakeltésére reagálva. A bukott brüsszeli politikus, Jávor Benedek szerint ugyanis már tavaly ősszel körvonalazódott, hogy nagyon komoly büntetésekre számíthat hazánk, idén tavasszal pedig már azt az információt kellett megosztania, hogy legalább 300 milliárd, de kedvezőtlen esetben akár 4-500 milliárd is lehet az a büntetés, amit az unió az EU-s források szabálytalan kormányzati felhasználása miatt kiszabhat Magyarországra.Fekete-Győr András: Szeretnénk rendszert váltani Magyarországon
"Várjuk ki a végét! Még nem tudjuk, a DK képes lesz-e belátni az ordas nagy hibát, amelyet ebben az ügyben elkövetett" – mondta a Momentum elnöke, Fekete-Győr András Czeglédy Csaba megbízásaival kapcsolatban a valaszonline.hu-nak. Az interjúban Fekete-Győr elmagyarázza azt is, szerinte miért nem hazaárulás románt támogatni magyarral szemben.Áder: Magyarország a klímaváltozás nyertesei között lehet
Magyarországnak reális lehetősége van arra, hogy a klímaváltozás nyertesei között legyen – mondta Áder János köztársasági elnök szerdán, Budapesten, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által szervezett, Vállalkozások a környezetvédelemért című konferencián.Orbán Viktor részvétét fejezte ki a szlovákiai buszbaleset áldozatainak
Levélben fejezte ki részvétét Orbán Viktor miniszterelnök Peter Pellegrini szlovák kormányfőnek a Nyitragerencsér közelében bekövetkezett tragikus buszbaleset miatt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.Abból a társadalomból, ami árulja és eladja magát, nehezen kerülnek ki hűséges férjek, feleségek, jó családanyák és családapák
Nem az egyetemre kell kísérgetni a gyereket, hanem épp az egyetemig – és még ez a legdiplomatikusabb mondat, amit Bese Gergő iskolalelkésztől olvashatunk a Mandineren megjelent interjúban. Szex, drogok, csak rákendroll nélkül, mert zenélés és alkotás helyett ma mindenki korunk semmihez nem értő semmirekellője, influenszer akar lenni. Az iskolalelkész aggódik; ahogy fogalmaz, ez a társadalom, ami ilyen szinten árulja és eladja magát, abból nehezen kerülnek ki hűséges férjek, feleségek, jó családanyák és családapák.Tragikus buszbaleset történt Nyitra mellett, középiskolások vesztették életüket
Legkevesebb 12 halottat követelő buszbaleset történt a szlovákiai Nyitragerencsér közelében szerdán – jelentette hivatalos közlésre hivatkozva a szlovák média. A sebesültek száma megközelíti a 20-at.A Facebookon ment neki Menczer Tamás az ismét külföldön árulkodó Cseh Katalinnak
A Facebookon reagált Menczer Tamás Cseh Katalin levelére, amelyből kiderül, hogy a Momentum politikusa ismét árulkodni fog a hazája ellen: ezúttal az Egyesült Államok Kongresszusa elé viszi a magyar jogállamiság kérdéseit. A KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára Cseh Katalint kifigurázó levelében kifejti: annyira progresszív és haladó, hogy mindent meghaladott már, minden felett áll, és semmi nem korlátozza, valamint arra is kitér, hogy a Momentum összefogott Gyurcsány Ferenccel és a Jobbikkal.Pikó Andráshoz közel áll Demszky, de Czeglédyt nem szerződtetné
Demszky Gábor közelebb áll hozzá, mint Tarlós István; mást gondol róla, mint a jobboldal – nyilatkozta Pikó András józsefvárosi polgármester a 24.hu-nak adott interjújában. A lap kiemelt információként kezeli, hogy Pikó a hivatalba nem szolgálati kocsival jár, hanem a 99-es busszal; ezen kívül szó volt arról is, hogy a józsefvárosi győzelem hamarosan akár tananyag is lehet, amit az Aurórából is ismert Udvarhelyi Tessza fog tanítani.Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy
Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy, és ez a jövőben is folytatódni fog – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán, Berettyóújfaluban.Szijjártó: Soha nem voltak még ilyen erősek a magyar-szerb kapcsolatok
Soha nem voltak még ilyen erősek, szorosak a magyar-szerb politikai és gazdasági, kereskedelmi és beruházási kapcsolatok – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság tizedik ülését követő sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Szerbia Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere; a két ország baráti kapcsolatának alapja a kölcsönös tisztelet.Németország és Hollandia visszafogadja minden egyes, Törökországból kitoloncolt dzsihadista állampolgárát
Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán azt mondta, hogy Németország és Hollandia vissza fogja fogadni azokat a dzsihadista állampolgárait, illetve családtagjaikat, akiket Törökország kitoloncol – írta az Anadolu török állami hírügynökség.Keménymag: A fideszesek nem gondolták, hogy visszajön a fővárosba a Demszky-éra
Rendben van-e ez így? Demokratikus-e ez így? Átlátható-e ez így? Ezeket a kérdéseket tette fel Pokorni Zoltán a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén – vetette fel a témát Velkovics Vilmos műsorvezető. Hozzátette: 60 százalékot szereztek meg nagyjából, ehhez képest a bizottsági helyek száz százalékát feltöltötték az ellenzékiek. Azt mondták, hogy nem nagyvonalú ez az arány, de korrekt.Ajánljuk még

























