"A tájékozatlanság olyan elképesztő fokú, mintha a hallgató egy magyarul beszélő külföldi lenne"
"Sajnos a nemzetállam-ideával a kormány homokra építkezik: a Z-generáció már egyáltalán nem lesz fogékony a nemzettudatra, a nemzeti érzésre és a sokat emlegetett hazaszeretetre" – nyilatkozta Tózsa István, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára a Demokrata szerdai számában megjelent interjúban. Saját, egyetemi hallgatók körében végzett nemzeti identitás-kutatásaira alapozva elmondta: "a tájékozatlanság olyan elképesztő fokú, mintha a hallgató egy magyarul beszélő külföldi lenne".Határozottan fellép a kormány a kuruzslók, áldoktorok ellen
A kormány elkötelezett abban, hogy a magyar emberek a lehető legjobb egészségügyi szolgáltatásban részesülhessenek, ezért a betegek védelme érdekében fellép a gyógyulni vágyókat megtévesztő, sok esetben haszonleső áldoktorok ellen. A kuruzslók tevékenységének visszaszorítását célozza az a törvényjavaslat is, amelyet kedden nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Országgyűlésnek – olvasható a tárca az MTI Sajtószolgálatához eljuttatott közleményében.Bakondi: Intenzíven emelkedik a migránsok száma Magyarország határainál
Intenzíven emelkedik az illegális bevándorlók száma Magyarország határainál; a tiltott határátlépést megkísérlők száma az idén már meghaladta a tízezret – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán, az M1 aktuális csatornán. Zoran Galic, a boszniai határőrség vezetője eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy a boszniai határőrség képtelen megküzdeni az ország keleti, Szerbiával közös határán tapasztalható migrációs nyomással, amely egyre fokozódik, és akár az ország törékeny politikai stabilitását is veszélyeztetheti.Lovász László: Az MTA-nak újra kell gondolnia küldetését, stratégiáját
A Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) újra kell gondolnia küldetését, stratégiáját; a december másodikára összehívott rendkívüli közgyűlésen erről is szó esik majd – jelentette ki a testület elnöke, Lovász László a Népszavának adott interjúban, amely a szerdai számban jelent meg.Lex Hadházy – Ellenzéki balhék miatt szigorodhatnak a parlamenti házszabályok
Kitiltás és akár egyéves fizetésmegvonás járhat a renitens parlamenti képviselőknek – írta az Index cikkére hivatkozva a Mandiner, Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő Facebook-posztja alapján. Szabó azt írta, hogy fideszes képviselők nyújtanának be egy módosítást az Országgyűlés működéséről szóló törvényhez, ami tovább szigorítaná a parlamenti rendet, illetve emelné a kiszabható büntetési tételeket a kifogásolhatóan viselkedő képviselőkkel szemben.Magyarország elfogadta az EU által kiszabott büntetést
Magyarország elfogadta az EU-források szabálytalan felhasználásáért hazánkra kiszabott büntetést, amelynek összege meghaladja az ötszázmilliárd forintot, ami az ország GDP-jének több, mint egy százalékát teszi ki – írta a Reuters cikke alapján a Mandiner. Magyarország projektenként megfellebbezhette volna a testület megállapításait, de helyette inkább elfogadott egy fix, tíz százalékos pénzügyi korrekciót az egész csomagra.Tuzson Bence: Márciustól egyszerűbb lesz az ügyintézés a kormányhivatalokban
Március 1-jén lép hatályba a kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó, nyolcvan törvényt módosító jogszabálycsomag – közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán. Tuzson Bence hozzátette, hogy a csomag bizonyos elemeit már január 1-jén bevezetik. A jogszabályok célja, hogy egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést tegyen lehetővé.Nem teljesítette első vállalásait az új főpolgármester
Karácsony Gergely főpolgármester egy hónapja, a választás előtti napon öt olyan vállalást tett, amelyet ígérete szerint hivatalba lépése első napján teljesíteni fog, a Fővárosi Közgyűlés november 5-i alakuló ülésén azonban az öt intézkedésből egyet sem sikerült maradéktalanul végrehajtani, megvalósítani – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.Osztogat és tisztogat az ellenzék
Alpolgármesteri székekben, tanácsnoki tisztségekben és jól fizető cégvezetői pozíciókban landolt több olyan ellenzéki politikus, akiknek pártjai, szervezetei sokat tettek azért, hogy sikerüljön leváltani egy-egy kormánypárti irányítású város polgármesterét. Akadt azonban település, ahol gondot okozott, hogy kevesebb a tisztség, mint az éhes száj.Erdő Péter a négyszáz éve mártírhalált halt kassai vértanúk tiszteletére mutat be szentmisét
A négyszáz éve mártírhalált halt kassai vértanúkra emlékezik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a magyar szentek és boldogok emléknapján. Tiszteletükre Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét szerda este hat órakor Budapesten, a Magyar Szentek templomában. A szentmisén koncelebrálnak az MKPK tagjai és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága.Átláthatóság – A fideszeseknél és a civileknél háromszor nagyobb fizetést szavaztak meg maguknak a zuglói szivárványkoalíció képviselői
Budapest több kerületében is szokatlan vagy jogellenes módon próbálja az ellenzék ellehetetleníti a független és kormánypárti képviselőket. A zuglói önkormányzatnak a szivárványkoalíció színeiben mandátumot nyerő tagjai háromszor akkora fizetést kapnak, mint a fideszes és civil kollégáik. Soroksáron pedig a független polgármester, Bese Ferenc illetményét sem szavazták meg a frissen bekerült DK-s, momentumos és jobbikos képviselők.Az MSZP-nek nincs gondja Czeglédy önkormányzati megbízásaival, de azért kirúgták a pártból
Bizalmi kérdést emlegetve az MSZP is elfogadhatónak tartja, hogy DK-s polgármesterek a jogerősen elítélt Czeglédy Csaba cégével kötöttek milliós szerződéseket. A párt szerint az a fontos, hogy a megbízásokat ne jutalomként, a DK holdudvarának megerősítése érdekében adják, hanem valódi teljesítményt várjanak érte – írta a Magyar Nemzet. A lap elnökségi forrásai szerint törölték Czeglédy párttagságát.Bolíviai válság – Ideiglenes elnökké nyilvánította magát a szenátus egyik alelnöke
Bolívia ideiglenes államfőjévé nyilvánította magát helyi idő szerint kedden a La Paz-i szenátusban a felsőház egyik ellenzéki alelnöke, Jeanine Áñez, aki az alkotmányra hivatkozva jelentette be, hogy átmenetileg az ország élére áll. Az alaptörvény alapján az elnök és az alelnök lemondása, vagy megbízatásának egyéb okból megszűnése esetén a szenátus elnöke vagy a képviselőház elnöke látja el az államfői feladatokat, ám vasárnap mindannyian lemondtak posztjukról.A román elnök nem hajlandó vitázni szocialista kihívójával, akit bűnözőnek nevezett
Nem hajlandó nyilvános vitát folytatni a második mandátumára pályázó Klaus Iohannis román államfő kihívójával, Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfővel az elnökválasztás november 24-i második fordulója előtt – erősítette meg a jobboldali elnök kedden, Facebook-oldalán.Varga Judit: Uniós ügyekben több pontban is egyetért Párizs és Budapest
Magyarország és Franciaország több fontos európai kérdésben egyetért – mondta az MTI-nek telefonon Varga Judit igazságügyi miniszter, aki kedden Párizsban folytatott magas szintű tárgyalásokat.Benkő Tibor: Magyarország támogatja az EU biztonsági és védelmi képességeinek erősítését
Magyarország határozottan támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek célja megerősíteni az Európai Unió cselekvőképességét a biztonság- és védelempolitika területén – jelentette ki kedden Benkő Tibor honvédelmi miniszter.Németh Zsolt: Itt az ideje a felső szintű ukrán-magyar párbeszédnek
Elérkezett az ideje annak, hogy elinduljon az ukrán-magyar párbeszéd a legfelsőbb szinten – mondta a külügyi bizottság fideszes elnöke újságíróknak, a testület keddi, budapesti zárt ülése után.Ajánljuk még

























