A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá került a HungaroControl
2024. augusztus 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alá került a HungaroControl Zrt., amelynek feladata a repülésbiztonság magas szintjének biztosítása - jelentette be csütörtökön a minisztérium.Menczer Tamás: Magyar Péter ideges, ha elmondják róla az igazságot
A Fidesz kommunikációs igazgatója legutóbbi nyilatkozatában azt állítja, hogy a Tisza Párt belső köreiből kétfajta információ jutott el hozzá Magyarról.Az ügyészség elutasította Dobrev Klára perindításra irányuló kérelmét
Mivel a szerződések semmisségét alátámasztó tény vagy adat az ügyészségi vizsgálat során nem merült fel, a Fővárosi Főügyészség a 2024. augusztus 1. napján kelt állásfoglalásával elutasította dr. Dobrev Klára csongrádi ingatlanok jogellenes megszerzésére utaló kérelmét - olvasható a Főügyészség közleményében.Menczer Tamás: Brüsszel javasolhatta Ukrajnának, hogy ne engedje át az orosz kőolaj jelentős részét
Jó eséllyel Brüsszel, sőt maga Ursula von der Leyen javasolta azt Ukrajnának, hogy ne engedje át az orosz kőolaj jelentős részét - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közmédia csatornáin csütörtök reggel.Az EU "teljesen megérti" Kijevet, hogy leállították az orosz gázolajtranzitot
Az ukrajnai háborús gyorshírek között ír a Guardian a „Lukoil olajtranzit” ügyről, a brit lap azt írja, hogy az ukrán szankciók, amelyek megtiltják az olaj tranzitját az orosz Lukoil termelőtől, nem jelentenek veszélyt Szlovákia energiabiztonságára.Azonnali megtakarításokat rendelt el Orbán Viktor az állami cégeknél
Az állami vagyonnal történő felelős gazdálkodás elveire tekintettel, továbbá a költségtakarékosság, a központi költségvetési források hatékonyabb felhasználása és a társaságok működésének észszerűsítése érdekében megtakarítást kell elérni az idei évben, elsősorban a személyi jellegű ráfordítások terhére – szúrta ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletet az Index.Online magazinná alakul az RTL.hu
Jelentősen átalakítja az RTL a jelenleg videós hírportálként működő Rtl.hu-t, és az a jövőben online magazinként az RTL lineáris és streaming-portfólióját támogató szórakoztató videókra, valamint ezeket kiegészítő magazin jellegű tartalmakra épül majd, írja közleményében az RTL.Balkáni országokba telepítené az Unió a migránsokat, Olaszország hamarosan megkezdi a tesztüzemet Albániában
Az olasz és az albán kormány megállapodásának köszönhetően évi 36 ezer migráns kerülhet Albániába, akiket még a tengeren feltartóztatnak – többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek Zsivity Tímeát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója. Mint kiemelte, „a két menekültközpont egyfajta tesztüzemként is funkcionálhat, kipróbálják őket, aztán további nyugat-balkáni országokban is létrehozhatnak hasonlókat”.Bruno van Pottelsberghe a Budapesti Corvinus Egyetemen új rektora
Bruno van Pottelsberghe vette át augusztus elsejétől a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját, a brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól - közölte az egyetem csütörtökön.Ukrajna felfüggeszti külföldi adóssága törlesztését
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán aláírta a külföldi adósság törlesztésének augusztus 1-től október 1-ig történő felfüggesztését lehetővé tévő határozatot. A távolabbi jövőre sem biztatóak a kilátások.Koncz Zsófia az új családokért felelős államtitkár
Új államtitkárokkal erősít a Kulturális és Innovációs Minisztérium augusztus elsejétől: Hankó Balázs miniszter javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök Koncz Zsófia országgyűlési képviselőt családokért felelős államtitkárnak nevezte ki - közölte a tárca csütörtökön.Lehet, hogy Zelenszkij békét akar?
Volodimir Zelenszkij kijelentette, a következő békecsúcson Oroszországot „az asztalnál” akarja látni – tudósított a francia AFP. Az ukrán elnök kedden Rivne városának egyik iskolai tornatermében francia újságíróknak adott interjújában leszögezte, hogy Oroszországnak képviseltetnie kell magát a novemberre tervezett második békecsúcson, miután a múlt hónapban a Svájcban összehívott első csúcstalálkozón nem szerepelt a meghívottak listáján.Rendbontás volt a Downing Street közelében a southporti halálos késelés miatt
Televíziós felvételek tanúsága szerint dulakodás alakult ki a rendfenntartó szervek és brit aktivisták között. A tüntetők palackokat, italosdobozokat, valamint petárdákat dobáltak a Downing Street kerítéséhez. A Sky News tévécsatorna jelentése szerint a rendőrség egy tucat embert előállított.OKF: csütörtökön indulnak a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába
Csütörtök reggel indulnak azok a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába, akik segítenek az erdőtüzek megfékezésében.Netanjahu: folytatni kell a háborút
Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz - közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.Olaszországban elfogták a camorra egyik vezetőjét
Olaszországban a csendőrség elfogta Salvatore Marit, a camorra nápolyi bűnszervezet egyik vezetőjét, aki rajta volt a veszélyes, szökésben lévő bűnözők listáján.Az Európai Bizottság állítólag múlt hét óta vizsgálja a Lukoil-szállítások ügyét
Az Európai Bizottság a múlt hét óta vizsgálja az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyét - közölte az uniós végrehajtó testület az X közösségi oldalon szerdán.Ajánljuk még

























