A Zöldek főpolgármester-jelöltje a büdzséből toldaná meg a fővárosiak bérét, hogy életszínvonaluk elérje a battonyaiakét
Harminc százalékos pótlékkal egészítené ki Ács László főpolgármester-jelölt a fővárosiak bérét, annak érdekében, hogy kiegyenlítse az ország egyéb területeihez képest magasabb megélhetési költségeket.Pénzért befolyásolták a mérkőzéseket – Vádemelés kézilabdameccseket érintő vesztegetések miatt
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség két külön vádiratban minősített vesztegetés és vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat nyolc személlyel – köztük négy kézilabda-játékvezetővel – szemben.Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Kabulban, a NATO-központ közelében
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát csütörtökön Kabul központjában, az afganisztáni NATO-misszió főhadiszállása közelében – közölte Naszrat Rahimi belügyi szóvivő.Boris Johnson is belebukhat a Brexitbe?
Boris Johnsonnak valószínűleg meg vannak számlálva a napjai, ő lehet a harmadik brit miniszterelnök, aki belebukik a Brexitbe – mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.Háborút hirdetett a guetamalai kormány a kábítószerterjesztő bűnbandák ellen: katonák, rendőrök hadát vezénylik az öt érintett tartományba
Ostromállapotot rendelt el szerdán a guatemalai kormány az ország öt északkeleti tartományában azért, hogy újra ellenőrzése alá vonja ezeket a területeket, miután kábítószercsempészek meggyilkoltak három katonát – közölték a hatóságok.Felmentették a vádak alól Barack Obama volt elnök fehér házi jogi tanácsadóját
Felmentették a vádak alól Barack Obama volt elnök fehér házi jogi tanácsadóját, Greg Craig ügyvédet. A Washington egyik legbefolyásosabb demokrata párti jogászaként számon tartott ügyvédet azzal vádolták meg, hogy félrevezette a hatóságokat, majd a nyomozás során eltitkolt információkat az ukrán kormánynak végzett munkájáról.San Francisco terrorszervezetnek nyilvánította a fegyvertartás mellett kampányoló szervezetet
San Francisco városa szerdán belföldi terrorista szervezetnek nyilvánította az Országos Fegyverszövetséget (NRA), amely az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb szervezete.Brexit: Nincs meg a szükséges többség az előrehozott választásokhoz
Nem sikerült elfogadtatni a londoni alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett miniszterelnöki kezdeményezést, mivel a szerda éjjeli szavazáson nem gyűlt össze az indítvány jóváhagyásához törvényben előírt kétharmados többség.Virág elvtárs is meghajolna a 444.hu legújabb „leleplezése” láttán
Felfejteni vélte az ürgebőrbe varrt orosz békaemberek fortélyosan megszőtt kémruháinak legfinomabb öltéseit a 444.hu; a még csak véletlenül sem a Soros-hálózatok által szolgáltatott iratokból a sasszemű oknyomozók kivonták a kvintesszenciát, és a Világ elé tárták, hogy Matteo Salvinit, sőt, az egész európai, a tömeges bevándorlást ellenző jobboldalt maga Putyin eteti a tenyeréből borscsízű gumicukorkákkal, amelyek matrjoska-elven működnek, és a sorba beállók mindig találnak bennük néhány tízmillió dollárt. Mindez azért bizonyos immár, mert a 444-hez hasonló, csak Uncle George által kicsit jobban kistafírozott híres nemzetközi mesteroknyomozók megszerezték azt a hangfelvételt, amelyről azt lehet tudni jelenleg teljes bizonyossággal, hogy valakik valahol találkoztak valakikkel, majd valamiről beszélgettek. Ebből úgy következik az orosz befolyás aggasztó növekedése, hogy a történettel összefüggésbe hozott állítólagos érintettek mindannyian segghülyeségnek nevezték a sztorit, ami az ellenoldali média logikája szerint azt jelenti: hát, ha ezek tagadják, akkor biztosan igaz.Csúnya lopási ügybe keveredett Gyurcsány szombathelyi jelöltje, Nemény András
Nemcsak elloptak egy jogvédett hirdetési szerkezetet a szombathelyi szocialisták Nemény András vezetésével, hanem a kihelyezett hirdetések balesetveszélyesek is. Az érintett cég levélben szólított fel a hirdetések eltávolítására.Brexit – Egyre inkább magára marad Johnson, előrehozott választások jöhetnek
A várakozásoknak megfelelően jóváhagyta a londoni alsóház második olvasatban szerda este azt a törvénytervezetet, amelynek végleges elfogadása esetén megtiltaná Boris Johnson miniszterelnök konzervatív párti kormányának Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli kiléptetését az Európai Unióból. A brit miniszterelnök az utóbbi napokban azonban többször is határozottan leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál a kilépés elhalasztását, és előrehozott választások kiírásának lehetőségére tett egyenes utalást arra az esetre, ha az alsóház véglegesen jóváhagyja a rendezetlen Brexit tilalmát célzó ellenzéki indítványt. Ha ez szerdán megtörténik, a várakozások szerint a kormány akár azonnal be is terjesztheti az előrehozott választásokról szóló indítványt.Novák Katalin: Nő a házasságkötési és a gyermekvállalási kedv
A kormány családpolitikája nyomán kilenc év alatt negyvenkét százalékkal nőtt a házasságkötések száma és huszonegy százalékkal emelkedett a gyermekvállalási kedv – jelentette ki Novák Katalin a Keresztény Újságírók Nemzetközi Konferenciáján, szerdán, Budapesten. A terhességmegszakítások száma ugyanakkor még mindig magas, ám soha nem volt olyan alacsony mértékű, mint jelenleg – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.Kósa Lajos: A lakosság négyötöde szavazhat a Fidesz-KDNP jelöltjeire az önkormányzati választásokon
Az ország 3177 önkormányzatából ezerkétszáz településen állított jelöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve harminchét százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni – jelentett be a párt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán, Békéscsabán.Öt évre ítélték az aranytömbök helyett trombitarézzel kereskedő csalót
Öt év szabadságvesztésre és ugyanennyi időtartamú közügyektől eltiltásra ítélte szerdán a Fővárosi Törvényszék jogerősen azt a férfit, akit többek között azzal vádoltak, hogy kölcsönügyleteiben fedezetként hamis aranytömböket használt fel. A szerdai tárgyaláson az eredeti tervek szerint a bizonyítási eljárás folytatódott volna, azonban a vádlott felszólalt és váratlan módon a váddal egyezően beismerte bűnösségét – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a bíróság sajtóosztálya.Megalakította az új olasz kormányt Giuseppe Conte
Megalakult szerdán az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) közös kormánya Giuseppe Conte miniszterelnök vezetésével – jelentette be Ugo Zampetti, Sergio Mattarella olasz államfő főtitkára. Conte a nap folyamán mutatta be leendő minisztereinek listáját a köztársasági elnöknek. A teljes kabinet csütörtök reggel tíz órakor teszi le az esküt az államfői palotában, majd az olasz törvényhozás mindkét házának bizalmat kell szavaznia az új kormánynak.A magyar ügyészség az uniós átlagot meghaladó arányban emel vádat az OLAF ajánlásai nyomán
Az OLAF szeptember 3-án nyilvánosságra hozott 2018-as éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot – harminchat százalék – lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek negyvenöt százalékában emelt vádat 2012 és 2018 között. Az OLAF-nak a magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma folyamatosan csökkent az elmúlt években.Karácsony Gergely a Városligetbe helyezte át a Nemzeti Múzeumot
Miután Csepelt Észak-Pestre helyezte, Karácsony Gergely ismét megmutatta: fogalma sincs arról, hogy Budapesten mi hol található. Az alkalmatlan zuglói polgármester az ellenzék főpolgármester-jelöltjeként ment be az ATV stúdiójába kedden, ahol a Nemzeti Múzeumot a Városliget területére helyezte. A tények azonban ebben az esetben is makacs dolgok: a Nemzeti Múzeum több, mint százhetven éve a Múzeum körúton áll, senkinek nem is áll szándékában elköltöztetni onnan, és ez még csak nem is Tarlós István fondorlatos kampányfogása. Be kell látnunk ugyanakkor, hogy Karácsony Gergelynek tényleg egyedi képességei vannak: talán ő az egyetlen ember a Földön, aki idegenvezetőként hasonló mértékű károkat tudna okozni, mint országosan ismert politikusként. Amennyiben Pollack Mihály a Városligetbe álmodta volna meg az épületet, lehet, hogy nem Petőfi és a múzeum lépcsőjén elszavalt Nemzeti dal legendája égett volna be a köztudatba, hanem az, hogy a ligetvédők rasztafiúja rappelte el a költeményt Nikóéknak a Kertemben, a modern korban megszervezett március 15-i állami ünnepségeket pedig az egyik kutyafuttatóban rendeznék meg rendszeresen.Ajánljuk még
























