A tavalyi csökkenés után idén ismét többen próbáltak embercsempészek segítségével Ausztriába jutni
2018-ban a megelőző évhez képest kevesebben próbáltak meg embercsempészek segítségével Ausztriába jutni egy frissen bemutatott, a tavalyi adatok alapján összeállított jelentés szerint; az idén azonban ismét nőtt a számuk.Tóth Bertalan és az MSZP keblére ölelte a Jobbikot a Fidesz ellen (Videó!)
Az MSZP felkészült a szombaton induló önkormányzati választási kampányra, megvan a fideszes kiskirályok legyőzésének receptje – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan közölte: a fővárosban, a megyei jogú városokban, a 10 ezer fő feletti településeken, ahol lehetett, létrejött az ellenzéki együttműködés. Úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok nem egymással fognak küzdeni, hanem mindenhol azért, hogy a helyi fideszes kiskirályokat leváltsák. A PestiSrácok.hu kérdésére, miszerint hány győzelemre számítanak a választásokon, a szocialisták elnöke ködösített, számszerűsíteni nem kívánta válaszát.Ungváry Rudolf szerint jelenleg aljasabb rendszerben élünk, mint a nyilasuralom alatt
Interjút készített a 24.hu Ungváry Rudolffal, aki szélsőséges és uszító gondolatokat osztott meg a kérdezőkkel. A jelenlegi rendszer aljasabb, mint a nyilasuralom volt – véli a provokatív állításoktól sosem visszariadó Ungváry Rudolf, aki szomorúan veszi tudomásul, hogy egyedül maradt véleményével. Pedig szerinte nyilvánvaló, hogy a tömegdemokrácia szükségszerűen fordul át egy idő után diktatúrába, csak manapság a fasizmus is demokráciának álcázza magát.Több, mint félezer orosz tudós politikai megtorlással vádolta meg a Kremlt
Több, mint 550 orosz tudós nyílt levélben politikai megtorlással vádolta meg a Kremlt az ellenzékkel szembeni kemény fellépés miatt – közölték pénteken orosz hírportálok.Egy arany, egy ezüst és egy bronz a kajak-kenu világbajnokság mai magyar mérlege
A szegedi kajak-kenu világbajnokság pénteki döntőinek dobogósai és a további magyarok helyezései:Jean-Claude Juncker jövő héten ismét munkába áll a sikeres műtétjét követően
Sikeres műtétjét követően jövő héten folytatja munkáját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – közölte a brüsszeli testület egyik szóvivője pénteken.A brit és a német kormányfő, valamint a francia államfő aggodalmát fejezte ki a brazíliai erdőtüzek miatt
Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, valamint Boris Johnson brit kormányfő is aggodalmának adott hangot pénteken a brazíliai esőerdőkben pusztító rekordszámú tűz miatt, és sürgették, hogy az ügy kerüljön napirendre a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7-csoport hétvégi csúcstalálkozóján, Franciaországban.Tűz ütött ki egy kompon Indonéziában: több, mint harmincan eltűntek
Legalább 34 embernek nyoma veszett pénteken az indonéziai Jáva szigete közelében, miután tűz ütött ki egy kompon.Választási győzelme esetén kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat az Osztrák Néppárt
Kiterjesztené a fejkendőviselési tilalmat Ausztriában az Osztrák Néppárt (ÖVP) – értesült a helyi sajtó pénteken. A szeptember végi parlamenti választásra készített programjában a győzelemre is esélyes ÖVP azt ígéri, hogy kormányra kerülését követően a muszlim tanárnők és a 11 évesnél idősebb diáklányok esetében is kezdeményezi a fejkendő viselésének betiltását.LMP: Az önkormányzatok is hirdessenek klímavészhelyzetet!
Az LMP az Országgyűlés után az önkormányzatokban is határozati javaslatokkal kezdeményezi a klímavészhelyzet kihirdetését, valamint a klímacselekvési tervek kidolgozását – mondta Heltai László, az ellenzéki párt budapesti elnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.Kövér: Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot
Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot a mesterséges intelligencia korában – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke pénteken, Pápán, az Új Tengeri Selyemút – Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából rendeztek.Partra szállítják Máltán az Ocean Viking hajón rekedt migránsokat
Partra szállítják Máltán az Ocean Viking civil hajón rekedt bevándorlókat, akiknek a befogadását hat európai uniós ország vállalta – jelentette be pénteken az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja.Családi tragédia a Rózsadombon – Emberölés miatt nyomoz a rendőrség
Egy budai lakás tulajdonosa 2019. augusztus 23-án 11 óra 55 perckor hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni telefonon a bérlőit. Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban három holttestet találtak – írja honlapján a rendőrség.Kormányinfó – Gulyás Gergely: Újabb juttatások a nyugdíjasoknak és a közfoglalkoztatottaknak
Három részletben kilencezer forintos forintos rezsiutalványt kapnak a magyar nyugdíjasok; az eddigieken felül juttatott kedvezményre a gazdaság kiváló teljesítménye ad lehetőséget – jelentette be a pénteki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy Andy Vajna halála után Káel Csabát nevezi ki a Magyar Nemzeti Filmalap élére a kormány. Szeptembertől az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyett az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyeli a felsőoktatást, de ez az újabb államtitkárok kinevezésén kívül nem jár különösebb átszervezéssel. A kancelláriaminiszter szerint a kormányhivatalokban rendeződött a munkaerőhiány miatt kialakult helyzet. Gulyás kiemelte: Donald Trump, illetve Angela Merkel után várhatóan még az idén Vlagyimir Putyinnal is tárgyalni fog Orbán Viktor kormányfő. A tárcavezető beszélt arról is, hogy a közmunkaprogram tapasztalatai biztatóak, egyre többen kerülnek át az elsődleges munkaerő-piacra, a közfoglalkoztatottak egy része pedig egyszeri pénzjuttatásban részesül hamarosan. Bár az ellenzék valamiért epedve vár egy kormányátalakításra, ilyen kérdés nincs napirenden.Elindul Botkával szemben a polgármesterségért a szegedi ellenzéki összefogásból kihagyott szocialista
Független önkormányzati képviselőjelöltként és független polgármester-jelöltként is indul az őszi önkormányzati választáson Szegeden Botka László korábbi szövetségese, Lauer István, Kiskundorozsma MSZP-s önkormányzati képviselője. Az egyébként szocialista politikus ezt maga jelentette be, miután az Összefogás Szegedért húsz jelöltjéből kimaradt – írja a Szegedma.hu.Augusztus 30-án a Várkert Bazárban újra megszólal Radics Béla legendás gitárja
Augusztus 30-án a Várkert Bazárban, a Velünk élő legendák című koncerten a közönség újra hallhatja Radics Béla legendás gitárját, a Vörös Gibsont. Kosik Kristóf volt az, aki 14 év után idén februárban talált rá a sok évvel ezelőtt eltűnt hangszerre, és Tátrai Tibor is megszólaltatják azt – írja a Lokál.Káel Csaba lesz az új filmügyi kormánybiztos
Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember 1-jétől – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Ajánljuk még

























