Szakértő: A terrorveszély nem múlt el
Az Iszlám Állam felszámolásával a terrorveszély nem múlt el, sőt, azzal, hogy a szervezet katonáinak egy része visszatér Európába, még fokozódhat is - erről beszélt Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.Az ország nagy részére a hőség miatt figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat
A hőség miatt az ország nagy részére vasárnapra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.Kigyulladt panzióból menekítettek ki több embert Székesfehérváron
Tűz ütött ki egy négyszáz négyzetméteres panzió és étterem tetőszerkezetében Székesfehérváron, a Bregyó közben vasárnap hajnalban; kilenc embert kellett kimenekíteni a nem égő tetőtéri szobákból – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.Sok tízmilliós segítséget kap több település
Több, mint 376 millió forint vis maior támogatást ítélt oda a napokban Pintér Sándor belügyminiszter, amelyből 27 település kap központi segítséget – erről adott tájékoztatást a Kormány.hu. A legnagyobb forrást, két tételben összesen 72,6 millió forintot a Győr-Moson-Sopron megyei Écs kapja, míg a Vas megyei Hegyháthodász önkormányzatának is több, mint 44,2 millió forintot juttat az állam. A Zala megyei Vindornyaszőlős pedig 29 millió forintot kap – értesült a Magyar Nemzet.Államtitkár: Magyarország akár 25 millió embert is el tud látni élelmiszerrel 2050-re
Évi 17 milliárd forinttal, 2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését – jelentette be Farkas Sándor tegnap a VIII. Hajdúsági Expón a Magyar Nemzet beszámolója szerint.Kiszáll a Momentum a csepeli ellenzéki összefogásból
Az LMP is aggályosnak tartja az ellenzéki összefogást Csepelen. Korábban a Momentum jelezte, hogy felbontják a megállapodást, mert egy elítélt MSZP-s került a lista második helyére.Pedofíliával vádolják Bill Clinton és Obama kormányának két tagját
Az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel megvádolt amerikai milliárdos, Jeffrey Epstein egyik áldozata politikusokat is megvádolt szexuális visszaélésekkel.Donáth László a zaklatási ügyben megszólaló szemtanúkról: Szívesen elbeszélgetek velük!
Már több tanú is megszólalt Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s képviselővel hírbe hozott zaklatási ügyekben, a BRFK pedig megerősítette, hogy szexuális kényszerítés miatt nyomoznak az ügyben. A 888.hu megkereste Donáthot, aki továbbra is inkább kitérően válaszolt a portál kérdéseire.Kim Dzsong Un "kis bocsánatot" kért Trumptól
Újabb Trump–Kim Dzsong Un csúcstalálkozóra lehet kilátás, miután az észak-koreai diktátor bocsánatot kért az amerikai elnöktől a napokban végrehajtott rakétakísérletért, és felvetette egy találkozó lehetőségét, amint véget érnek az amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlatok.A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak az októberi választásokon
Az Európai Unió magyarországi lakcímmel rendelkező, de nem magyar állampolgárai automatikusan felkerülnek az október 13-i önkormányzati választás névjegyzékébe; az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásától eltérően nem kell kérniük felvételüket a névjegyzékbe.Kövér László: A demográfiai helyzet javításához mentalitásváltásra is szükség van
Kövér László szerint a demográfiai helyzet javításához a gyermekvállalás útjában álló akadályok lebontásán túl mentalitásváltásra is szükség van.Motorozással ünnepelte Putyin a Krím-félsziget elfoglalását
Felköszöntötte a Kreml irányvonalához hű Éjszakai Farkasok motorosklubot Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Szevasztopolban, a csoportnak az Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten tartott első bemutatója alkalmából. A magát hazafias és hagyományőrző csoportként pozicionáló motorosok 2014-ben szerepet játszottak a Krím orosz elfoglalásában.Mi lesz a demokratikus gyűlölettúra vége? Szavazzon!
Újabb vasárnapi sétán mutatják meg a világnak a civilek, hogy milyen sokfélék az emberek. Rendezett sorokban, ütemre menetelve, ugyanolyan zászlók alatt, rigmusokat skandálva. Egységben a sokszínűség jelszava alatt ők mindannyian egyéniségek. Folytatódik az izzadságszagú gyűlöletkampány.Több tízezren vettek részt a prágai melegfelvonuláson
Több tízezer ember vett részt szombaton a Prágában rendezett melegfelvonuláson, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2019 csúcspontja volt. A szervezők szerint a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba. A menetben magyar csoportokat is látni lehetett.Vasárnap is marad a hőség
A hőség miatt az ország nagy részére vasárnapra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.Tűz ütött ki a királyszentistváni hulladéklerakóban
Tűz ütött ki a királyszentistváni hulladéklerakóban szombat délután – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.Kormányellenes tüntetések Bukarestben
Ismét a bukaresti kormány székháza elé vonultak a szabadságukra hazaérkezett, külföldön dolgozó román vendégmunkások a tavalyi, tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjuk évfordulóján szombaton. A tüntetőkhöz a hazai jobbközép ellenzék hívei is csatlakoztak.Ajánljuk még

























