Erdogan előre tudhatott a puccskísérletről kiszivárgott iratok szerint
Kiszivárgott bizalmas iratok szerint a török felső vezetés előre tudott a 2016-os készülő puccskísérletről, de nem tett semmit, hogy megakadályozza, csak ellenőrzött mederbe terelte az eseményeket, így megágyazva Recep Tayyip Erdogan török elnök egyszemélyi uralmához - írta az EUObserver. Németh Zsolt: Sikertörténet a visegrádi együttműködés
Sikertörténetnek nevezte az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a visegrádi országok együttműködését. Kovács Zoltán: Az ünnepségek mottója "A haza minden előtt"
A magyar függetlenség és szabadság minden korban, minden generáció számára az egyik legfontosabb érték - emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, a március 15-i ünnepségekről tartott sajtótájékoztatóján.
Szijjártó: Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában
Magyarország eddigi legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, közösen a kelet-afrikai ország vezetésével annak érdekében, hogy az itt élő és az ide menekült emberek helyben megtalálják a megélhetést, ne kelljen Európába vándorolniuk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek Kampalából nyilatkozva. Áder: Magyarország kiérdemelte a NATO-tagságot
Áder János köztársasági elnök szerint Magyarország húsz évvel ezelőtti csatlakozása a NATO-hoz egyszerre volt stratégiai, politikai, katonai és erkölcsi döntés, de egyben történelmi elégtétel is a Jaltát követő keserves évtizedekért, és elismerés a vasfüggöny átszakításáért. Orbán: Magyarország biztonságos környezetet és biztos jövőt ajánl a fiataljainak
Magyarország ajánlata a fiataloknak a biztonságos környezet és a biztos jövő - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Hungexpón, a XII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján. A macedón államfő nem írja alá azokat a jogszabályokat, amelyeken az Észak-Macedónia név szerepel
Gjorge Ivanov macedón köztársasági elnök nem hajlandó aláírni a közelmúltban elfogadott jogszabályokat, mert rajtuk az ország neve Észak-Macedóniaként szerepel - számolt be róla kedden a Vesti.mk macedón hírportál. Gjorge Ivanov nem először tör borsot a kormány és a parlament orra alá. Korábban nem írta alá az albán nyelvet is hivatalossá tevő törvényt, illetve az ország névváltoztatására vonatkozó alkotmánymódosítást sem, mivel nem ért egyet a bennük foglaltakkal.
Alapjogokért Központ: Minden eszközzel fel kell lépni az ENSZ migrációs paktuma ellen
Az Alapjogokért Központ gyorselemzést tett közzé, mely az Európai Bizottság minap kiszivárgott, az ENSZ migrációs paktumával összefüggő jogértelmezésére reagál. Az elemzésben kifejtik, hogy korábbi előrejelzéseik beigazolódtak, hiszen most tetten érhető, hogy a "puha jogból" hogyan kreálnak kötelező érvényű jogi normákat, és miért volt valós a félelem az ENSZ globális migrációs paktumjával kapcsolatban. Nézőpont: Közép-Európa háromnegyede bevándorlásellenes
A közép-európai térség 83 millió választópolgárából 61 millió bevándorlásellenes - közölte kilenc közép-európai országban végzett közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták: a kilenc országban - Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Bulgáriában - végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a közép-európai régió választópolgárai egyértelműen elutasítják a migrációt, ezáltal pedig a magyar kormány álláspontján vannak. Magyar Nemzet: Álláspontok közeledésére lehet számítani Orbán és Weber találkozóján
A Magyar Nemzet szerint az álláspontok közeledésére lehet számítani ma Orbán Viktor és Manfred Weber néppárti európai parlamenti frakcióvezető zárt ajtók mögötti eszmecseréjén. A lap álláspontja szerint az előzetes hírek is arra utalnak, hogy az Európai Néppárt vezetői elhalasztanák a Fidesz kizárását, és ha lehetséges, le is vennék a napirendről a kérdést a későbbiekben. Sajtóklub: Nyugat-Európában másképp értelmezik a demokráciát (videóval!)
Egy brüsszeli titkos dokumentum szerint az EU tagállamainak igenis figyelembe kell venniük az ENSZ migrációs csomagját. Huth Gergely ezzel kapcsolatban azt mondta: ez az a lopakodó jogalkotás, amiről már évek óta beszélünk. Hozzátette: Nyugat-Európában másképp értelmezik a demokráciát, ott ugyanis nem foglalkoznak a nép akaratával. Az Echo TV Sajtóklub című műsorának vendégei Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője és Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa voltak. Diákoknak szóló füzettel készül a víz világnapjára a MEKH
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) idén a víz világnapja alkalmából egy ötödik-hatodik osztályosoknak szóló füzettel is hangsúlyozza a víz nélkülözhetetlen szerepét. Az Egyesült Államok visszahívja valamennyi diplomatáját Venezuelából
Az Egyesült Államok még a héten vissza fogja hívni valamennyi diplomatáját Venezuelából - jelentette be hétfőn este Twitteren Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Az amerikai diplomácia irányítója a venezuelai válság mélyülésére hivatkozva tette meg bejelentését. Mint írta: "a döntés tükrözi a helyzet romlását Venezuelában". Hozzátette, hogy ugyanakkor a caracasi amerikai nagykövetség diplomáciai jelenléte immár "kényelmetlenség" volt az Egyesült Államok számára. Tizenöt kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök Röszkén
Tizenöt kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy koszovói férfi autójában Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t. Lefasisztázta a Hír TV-t és az Echo TV-t Varga-Damm Andrea, aki szűkölő riportereket vizionált, és sok-sok millió forintot ítélt meg magának
Válaszok helyett inkább vádaskodik a lakásmaffiás múltjával a napokban szembesített Varga-Damm Andrea; a jobbikos képviselő fasisztának nevezte az Echo TV-t és a Hír TV-t, majd igyekezett kormánypárti politikusokat besározni ahelyett, hogy tisztázná korábbi tevékenységeit. Varga-Damm már előre megítélt magának több millió forintot a még be sem nyújtott keresetei után, miközben szűkölő riporterekről beszélt, arról azonban semmit nem mondott, hogy valóban kizárták-e a Budapesti Ügyvédi Kamarából, és ha igen, akkor miért. Zsarolással készül az Orbán-Weber találkozóra a CEU
Alaposan rágyúrt Orbán Viktor és Manfred Weber keddi, budapesti találkozójára a CEU; az egyetem hétfőn kiadott közleményében Michael Ignatieff (képünkön) igyekszik megmagyarázni azt, hogy az intézmény egyes képzései úgy menekültek el Bécsbe, hogy el is mentek, de itt is maradtak. Mivel a Fidesz Európai Néppártban maradásáért cserébe Weber ultimátumot adott Orbánnak a CEU Budapesten maradásának érdekében, a rektornak ismét eszébe jutott, hogy a CEU-t kiszorították Magyarországról, amit pedig erről a magyar kormány mond, az Ignatieff szerint nem igaz. Szijjártó: Az európai polgároknak joguk van tudni az Európai Bizottság titkos terveiről
Az Európai Unió polgárainak joguk van tudni, hogy az Európai Bizottság a hátuk mögött milyen titkos terveket készít, hogy még inkább aláássa a kontinens biztonságát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Szijjártó Pétert arról a dokumentumról kérdezték, amelyet az Európai Bizottság Jogi Szolgálata készített az ENSZ decemberben elfogadott migrációs jogi csomagjának következményeiről. Reagálásában az Európai Bizottság azt közölte, hogy a magyar tárcavezető által említett dokumentumok csak vélemények, munkaanyagok, lényegtelen apró betűs részek, nem kell azokat komolyan venni; különben is arra törekednek, hogy az illegális bevándorlás legálissá tételével lépjenek fel az emberkereskedők ellen. Orbán Viktor: Stratégiai partnerség szintjére kerülnek a magyar-laoszi kapcsolatok
A stratégiai partnerség szintjére emelték a magyar-laoszi politikai kapcsolatokat – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott Thonglun Sziszulit laoszi kormányfővel. A közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt is elmondta, hogy Magyarország képviseleti irodát nyit a délkelet-ázsiai országban, továbbá megnyitja a kötött segélyhitel-együttműködés negyedik szakaszát. Utóbbiról szólva a kormányfő kifejtette: Magyarország jelentős kötött segélyhiteleket nyújt Laosznak, ahol így több magyar beruházás is létrejöhet. A beruházásokat finanszírozó hitelek már több tízmillió dollárra rúgnak, a kereskedelmi forgalom így két év alatt hatszorosára emelkedett.