Amy Klobuchar személyében újabb elnökjelölt-aspiránsa van az amerikai Demokrata Pártnak
Amy Klobuchar minnesotai szenátor személyében újabb demokrata párti politikus jelentette be vasárnap hivatalosan is, hogy indul a párt elnökjelöltségéért a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Az 58 éves Klobuchart a tavaly novemberi félidős választásokon nagy fölénnyel választották be hatodszorra is a szövetségi szenátusba. Akkor - ahogy most is - közép-nyugati gyökereit hangsúlyozta, kiemelve, hogy képes jó kapcsolatokat kialakítani mindazokkal, akik a térségben Donald Trump elnökre szavaztak 2016-ban. Merkel kihagyásával elemzi a CDU Németország eddigi menekültpolitikáját
Megkezdődött vasárnap este Berlinben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tanácskozása a 2015 óta követett menekültügyi politika tapasztalatairól. A párt a volt elnök, Angela Merkel kancellár közreműködése nélkül igyekszik feldolgozni a történteket. Kocsis Máté: Az elmúlt évtized legnagyobb hatású beszéde hangzott el
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint az elmúlt évtized legnagyobb hatású évértékelője volt Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszéde. Hozzátette, a magyar kormány a családok támogatásáról szóló döntéseivel egész Európa számára is világossá tette, hogy a bevándorlással szemben a gyermekvállalást helyezi előtérbe.
Több hektáron ég az aljnövényzet a Baranya megyei Zalátán
Zaláta külső részén két nagyobb területen ég az aljnövényzet - közölte vasárnap este a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. A szakma csúcsán a HVG - "Kiderítették", hogy melyik fideszes politikus felesége részesül anyaként a családvédelmi kedvezményekből
Több fideszes politikus, illetve azok felesége élete végéig szja-mentességet kapott - írja a HVG. A baloldali újságírás csúcsteljesítményeinek határait ostromló portál mindössze ennyit tudott hozzátenni a miniszterelnök vasárnapi, hétpontos családvédelmi akciótervéhez. Utolsó perces győzelem, tovább menetel a Szeged a Bajnokok Ligájában
Folytatta elképesztő menetelését a MOL-Pick Szeged a Bajnokok Ligájában. A magyar bajnok rosszul játszva, de győzött Szlovéniában, így már biztosan nem végezhet a második helynél hátrébb a csoportban. Olasz politikus: A franciák tehetnek a migránsáradatról, kérjenek bocsánatot Olaszországtól
Párizs bocsánatkérését követelte vasárnap Alessandro Di Battista, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt vezető politikusa, amiért - szerinte - Franciaország a felelős azért, hogy Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatásával Líbiából migrációs áradat indult el Olaszország és Európa felé.
Nem sikerült az újabb bravúr: kikapott Fucsovics a szófiai torna döntőjében
Nem sikerült megnyernie Fucsovics Mártonnak élete második ATP-trófeáját; a szófiai torna döntőjében kikapott a világranglistán 16. Danyiil Medvegyevtől. A magyar klasszis ettől függetlenül remekül szerepelt, és előrébb fog lépni a világranglistán is. "Orbán hazudozik, az ellenállás folytatódik" - Ellenzéki reakciók az Orbán-beszédre (FRISSÜL)
Idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk - reagált a gyurcsányista Gréczy Zsolt Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédére. A DK szóvivője szerint Orbántól csak üres ígéretekre futotta, de hangsúlyozta, borítékolható, hogy az ellenállás idén is folytatódni fog, a hatalomnak még több kordonra és biztonsági őrre lesz szüksége. Az látható, hogy kicsit összekuszálódtak az érvek, mert míg Gréczy 600 ezer, addig a Liberálisok csak 230 ezer "külföldre menekülőről" írtak reakciójukban. Ugyanakkor hozzátették, véget vetnek a fiatalellenes politikának. Karácsony Gergely, jelenleg főpolgármester-jelölt pedig úgy reagált, Orbán Viktor megijedt az ellenzéki összefogástól, ezért közönségesre vette beszéde hangvételét. Az MSZP-nek vasárnap annyira futotta a közleményírás, hogy szerintük a miniszterelnök zsidózott, nácizott, "csak a saját pókhasát nem vette észre". A szocialisták itt nem álltak meg, ugyanis listázni kezdték a fideszes családanyákat, kit hogyan érint a családvédelmi tervezet. A DK állítja, megütötték a DK aktivistáját
Az Orbán Viktor évértékelőjét biztosító Valton Security egyik biztonsági őre megütötte a DK egyik aktivistáját, aki többek között "tolvajok" és "O1G" feliratú A4-es papírokat akart tenni a Várkert Bazár köré vont kordonra - írja a DK vasárnapi közleményében. A párt MTVA-székházban tanúsított művészkedése miatt egyelőre várjuk a rendőrség hivatalos közleményét. Légszennyezés - Így fűtsünk hatékony és mégis környezetkímélő módon cserépkályhánkban (VIDEÓ)
A cserépkályha-fűtés mindig sugárzó meleget ad, nem is hasonlítható más fűtési módokhoz - nyilatkozta Sápy László kályhásmester, aki emellett videónkon elmondja és be is mutatja, hogyan lehet minél környezetbarátabb módon - felülről lefelé - fűteni egy cserépkályhában. A MACSOI alelnöke arról is beszél, a modern, jól megépített kályhák körülbelül háromszáz forintnak megfelelő famennyiséggel akár 12-16 órán keresztül is meleget adnak. A törvényi szigorításnak köszönhetően ráadásul lassan eltűnnek a piacról a silányabb minőségű tüzelőberendezések. Videónkban azt is körüljárjuk, hogyan érdemes főleg vidéki környezetben úgy fűteni otthonainkban, hogy emellett a levegő tisztaságára is odafigyelünk. Ez a magyarok válasza és nem a bevándorlás - Hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor
A népességfogyásra a magyarok válasza a családvédelmi intézkedések bővítése és nem a bevándorlás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten. A Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében a kormányfő kiemelte: Magyarország keményen megdolgozott az elmúlt évtized gazdasági növekedéséért, de a kormány célkitűzése, hogy a növekedés üteme minden évben legalább 2 százalékkal meghaladja az EU átlagát. Az ellenzékről szólva megemlítette, szégyen, hogy Magyarországon megtörténhetett a szélsőjobb és a szocialisták koalíciója. Úgy vélte, Magyarország az a hely, ahol mindenkinek jó lesz magyarnak lenni, "a legnagyobb eredményeink pedig még hátra vannak, csak most lendültünk bele". Nagyszabású tüntetésen követelt előrehozott választásokat a jobboldal Madridban
Előrehozott parlamenti választások megrendezését követelte tüntetők tömege a spanyol ellenzéki jobbközép és radikális jobboldali pártok felhívására rendezett nagyszabású felvonuláson vasárnap Madridban. Ismét unokázós bűnözőkre került bilincs - Hatmilliót csaltak ki (VIDEÓ)
Az “unokázós” bűncselekmények felderítésére alakult budapesti nyomozócsoport elfogta azt a nőt és férfit, akik több, mint hatmillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól - írja a police.hu. Évértékelés után tüntetés, ezek lesznek a vasárnap délután izgalmas eseményei és mi mindenütt ott leszünk (Beharangozó)
Orbán Viktor évértékelője mindig a politikai évad egyik legfontosabb eseménye. A miniszterelnök a hírek szerint többek között családvédelmi akciótervet jelent be a Nemzeti Konzultáció eredményei alapján és foglalkozik majd az Európa jövőjét meghatározó Uniós választásokkal is. Folyamatosan követjük Orbán Viktor beszédét és percről percre tájékoztatunk az elhangzó fontos gondolatokról. A miniszterelnök 15 órakor kezdi a beszédét. Munkatársunk a helyszínen kérdezi majd a Fidesz politikusait és a jelenlévőket az első benyomásaikról a beszéd elhangzása után. Mindeközben munkatársaink az utcáról (ha van ott bármi érdemleges) beszámolnak a "hídlezáró tömegekről", valamit a miniszterelnök beszéde után élőben jelentkeznek és közvetítenek a Budai Várba hirdetett összellenzéki gigatüntetés helyszínéről. Már amennyiben megtalálják a tömeget. Nem jár a Libegő a sűrű köd miatt
Nem jár a Libegő - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap délelőtt a Facebook-oldalán. Index: Elbocsátották a titkárt, mielőtt megalakult volna a szakszervezet a Suzuki-gyárban
Még meg sem alakult a szakszervezet, a titkárát már ki is rúgták a Suzuki-gyárból - írja az Index.hu. Kíváncsi, kit és miért tüntetett ki a Gyurcsány-alapítvány?
Gábor György és Josef Weidenholzer az Új Köztársaságért Alapítvány idei díjazottjai - írja a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc szektapártja közleményében. Gábor György szélsőbaloldali teoretikus olyan fórumok kedvelt megmondóembere, mint a hírhedt Nyugati Fény vagy a Balra Magyar. Josef Weidenholzer pedig egy osztrák szoci, aki előszeretettel száll be a sárdobálásba az Európai Parlamentben, ha Magyarországról van szó.