Pesti Srácok

Kim Dzsong Un helyreállított egy kilövőállást, amelynek a lebontását ígérte

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 március 6.
Észak-Korea helyreállított egy olyan kilövőállást, melynek korábban a lebontását ígérte meg Donald Trump amerikai elnöknek - jelentette kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség és a 38 North nevű, koreai ügyekkel foglalkozó szakportál. A Yonhap dél-koreai parlamenti képviselőkre hivatkozott, akiket kedden tájékoztatott a dél-koreai hírszerzés a legújabb észak-koreai fejleményekről. Elmondásuk szerint Észak-Korea új tetőt és bejáratot épített a Tongcsang-ri nevű rakétakilövő-állomáson.

Európa jövőjét most kell bebiztosítani

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 március 6.
Ha meg akarjuk védeni ezt a kontinenst a bevándorlástól, hogyha ennek a kontinensnek szeretnénk a jövőjét biztosítani, akkor azt most kell megtenni - jelentette ki a Fidelitas Országos Választmányának elnöke az Echo TV Napi aktuális című műsorában. Fekete Dávid reagált az MSZP mozgósító kampányára is, amelyről azt mondta: nem kell vele foglalkoznunk, hiszen most is csak ámítás folyik a részükről.

Molnár Richárd a Razziának: Tudom, hogy börtönbe kell mennem a Dózsa György úti baleset miatt (Videóval!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 március 5.
A Dózsa György úti baleset a hírekben többet szereplő vádlottja, Molnár Richárd úgy érzi, nem szolgált rá arra, hogy gyűlöljék. A szívműtét előtt álló férfi eddig csak az Echo TV Razzia nevű műsorának adott interjút, amely kedden este került adásba. A műsorban felidézte a baleset körülményeit és elmondta: ő abban vétkes, hogy gyorsabban hajtott a megengedettnél, így nem tudta elkerülni a balesetet, egyúttal sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.