Pesti Srácok

Az Agrártárca cáfol: három százalékos sincs a leépítés a környezetvédelmi területen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 13.
A kormányzati bürokráciacsökkentést követően az agrártárca minden eddigi feladatát a jövőben továbbra is ellátja, beleértve a természetvédelem területét is – írja közleményében az Agrárminisztérium. Mint hozzáteszik, a minisztérium környezetügyi államtitkársága, valamint a szakmai felügyelete alá tartozó háttérintézmények és területi szervek 2208 fős létszámából összesen 60 munkatárs álláshelye szűnt meg. Ez a sajtóban megjelent számokkal ellentétben mindösszesen 2,7 százalékos létszámcsökkenést jelent az államtitkárság vonatkozásában – hangsúlyozták.

Bár hangokat hallott, nem volt terrorista a Melbourne-i gázoló

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 13.
Bűnösnek találta kedden az esküdtszék azt a férfit, aki tavaly januárban Melbourne-ben szándékosan járókelők közé hajtott, megölt hat embert, köztük egy csecsemőt és egy tízéves kislányt, illetve 27 embert megsebesített. A rendőrség akkoriban nem minősítette terrorcselekménynek az esetet, a férfinak ugyanis bűnözői múltja volt, és drogfogyasztás miatt érzéki csalódások gyötörték.

Theresa May: Utolsó, "mérhetetlenül nehéz" szakaszukba értek a Brexit-tárgyalások

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 13.
A brit miniszterelnök szerint az utolsó, "mérhetetlenül nehéz" szakaszukba jutottak a tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről. Hétfő esti beszédében Theresa May kijelentette, hogy London nem köt "bármilyen áron" megállapodást az Európai Unióval, és bármiféle egyezség szülessék is, biztosítania kell, hogy Nagy-Britannia visszaszerezhesse az ellenőrzést törvényei, határai és pénze felett.

Államtitkár: Magyarország nem fog változtatni a bevándorlással kapcsolatos álláspontján

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 12.
Magyarország semmiféle politikai nyomásgyakorlás, vagy kötelezettségszegési eljárás megindítása ellenére sem fog változtatni álláspontján, amely szerint a tömeges migráció negatív jelentség, azt már az Európai Unió külső határánál meg kell állítani - jelentette ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára hétfőn Brüsszelben.

Dömötör Csaba az Európai Unió migrációs ballépéséire és a bevándorlás ösztökélésére figyelmeztetett a Parlamentben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 12.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára bírálta a migrációt támogató európai pártcsaládokat az Országgyűlés mai napján, de szerinte az Európai Néppárthoz tartozó pártoknak a biztonság lesz a legfontosabb a jövőben. A választók véleménye szerint csak ebben a pártcsaládban találnak olyan pártokat, amelyek ellenzik a bevándorlást.

Lázár János: Botka ma már nem a szegediek, hanem szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 12.
Lázár János a Promenád című vásárhelyi lapnak adott interjúban Botkát nevezi meg, mint a környék fejlődésének legfőbb akadályát, és ezt azzal támasztja alá, hogy Szegeden bűnözői körök vették át a hatalmat. Távlati fejlesztési tervként beszél arról, hogy a Dél-Alföld úgy válhat újra meghatározó térséggé, ha infrastrukturálisan összekötik a Trianonban elszakított magyarlakta településekkel. Vásárhely kapcsán nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Márki-Zay Péter csak az országos ambíciói hátországának tekinti a várost, ahogy fogalmazott: „a város ügyei a jelenlegi városvezetést kevésbé foglalkoztatják, mint az országos politikai kérdések”.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.