Kiberbűnözéssel foglalkozó bírói hálózat alakult az OBH-ban
Kiberbűnözéssel foglalkozó bírói hálózat alakult az Országos Bírói Hivatalban - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Kivégezték Kínában a kilenc életet kiontó középiskolai késelőt
Kivégezték csütörtökön azt a férfit, aki áprilisban a közép-kínai Senhszi tartomány Micse településén, egy középiskolánál halálra késelt kilenc diákot és megsebesített tizenegyet. Ez lesz az első EP-választás, ami Európa jövőjéről szól
A 2019-es európai parlamenti választás a kontinens jövőjéről szól majd - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a lengyel parlament alsóházának, a szejmnek az elnökével közösen az M1 aktuális csatornának adott, szerda este sugárzott interjúban. Kövér László úgy fogalmazott: a választás után meg fog változni Brüsszel magatartása, mert más lesz az Európai Bizottság és az EP összetétele. Marek Kuchcinski arról beszélt, hogy a következő évek legfontosabb európai kérdése a migráció lesz.
Netanjahu találkozott Trumppal és tett egy ajánlatot a palesztinoknak
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy elfogadna egy önmagát kormányzó palesztin államot, ha a területe felett Izrael megtartaná a biztonsági ellenőrzést. Az orosz katonai hírszerzés ezredese lehet a Szkripal-ügy gyanúsítottja
Az orosz katonai hírszerzés (GU) ezredeseként azonosították a Szkripal-ügy egyik gyanúsítottját brit oknyomozó újságírók. A brit védelmi miniszter megerősítette, hogy a csoport a gyanúsított valódi kilétét derítette fel. A Ruszlan Bosirov névre kiállított útlevéllel közlekedő gyanúsított eszerint valójában Anatolij Vlagyimirovics Csepiga, a GU egyik legmegbecsültebb fedett műveleti tisztje, akinek 2014-ben a legmagasabb orosz állami kitüntetést, az Orosz Föderáció Hőse címet adományozták. Közlekedési balesetet okozott egy autót vezető kisgyermek
Közlekedési balesetet okozott szerdán Nagyváradon egy autót vezető négy és fél éves gyermek - közölte a Mediafax hírügynökség. A gyermek a kormányhoz ült, elindította a motort, és mintegy húsz métert vezette a gépkocsit. Szakértő: Folytatódik Merkel hatalmának lassú eróziója
A német konzervatív pártok parlamenti frakciójának élén bekövetkezett változás azt bizonyítja, hogy folytatódik Angela Merkel hatalmának lassú eróziója - vélekedett Kiss J. László Németország-szakértő. A Corvinus Egyetem tanára szerint az, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) közös frakciójának képviselői a kancellár fő politikai bizalmasának számító Volker Kauder helyett Ralph Brinkhaus személyében új vezetőt választottak, mindenképp tekintélyveszteség a kancellár számára.
Magyarország ismét kiállt az ENSZ előtt az üldözött keresztényekért
A nemzetközi közösségnek Szíriában is fel kell lépnie a keresztények üldözésének megállítása érdekében, és segítenie kell a térségben ezer éve élő közösségeket, hogy az elmúlt időszakban elüldözött csoportjaik visszatérhessenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakához kapcsolódóan New Yorkban tartott kísérőrendezvényen, amelyet az Európai Unió szervezett a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldásának előmozdítására. Kétszínűséggel vádolta Manfred Webert a kisebbik román kormánypárt elnöke
Magyarországgal szemben tanúsított magatartása miatt kétszínűséggel vádolta Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetőjét Călin Popescu-Tăriceanu, a kisebbik román kormánypártnak, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke. Kövér: A lengyelek és a magyarok csak önmagukra és egymásra számíthatnak
A történelem arra tanított bennünket, Európában mi, magyarok és lengyelek csak önmagunkra és egymásra számíthatunk - emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden, Józef Pilsudski lengyel hadvezér és államférfi budapesti mellszobrának avatóünnepségén. A házelnök hozzátette, ezt nevezik sorsközösségnek, és ez akkor sem fog változni, ha a mai világ hatalmasai nem akarnak hinni sem a sorsban, sem bármilyen természetes és hagyományos közösségben és értékben. Salvini közölte, nem fogad el leckéztetést Macrontól
Matteo Salvini olasz belügyminiszter és kormányfőhelyettes a francia elnök korábbi kijelentéseire reagálva szerdán közölte, Olaszország nem fogadja el, hogy Emmanuel Macron "jogból és emberségből" leckéztesse Olaszországot, miközben Franciaország zárva tartja Olaszországgal közös határait. Klimkin: Ukrajna rövid időn belül kiutasítja a beregszászi magyar konzult
Ukrajna rövid időn belül kiutasítja a beregszászi magyar konzult, amennyiben Magyarország nem hívja vissza - jelentette ki Pavlo Klimkin külügyminiszter szerdán, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel találkozott New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának helyszínén. Illúzió, hogy a migráció megállítható - Francia közéleti személyiségek a migránsok befogadására indítottak petíciót
Felhívás a migránsok befogadására elnevezéssel 150 francia közéleti személyiség, művész és értelmiségi petíciót indított, amelyben a "szélsőjobboldali gondolatokkal" szembeni ellenállásra szólítanak fel, mivel szerintük illúzió azt hinni, hogy a migráció feltartóztatható vagy megállítható. Alkoholmentes bulizásra hívja a tiniket a Momentum
Lehet szórakozni alkohol nélkül is, gyere, társasozz velünk! – írta a Momentum Mozgalom legújabb eseményének beharangozójában. A kezdeményezésben arra a WHO által nemrégiben közreadott felmérésre reagálnak, amely szerint a magyar tinik isznak a legtöbbet Európában. Szijjártó: Az Európai Bizottság az európai nemzetek akaratával megy szembe
Az Európai Bizottság képviselője teljes mértékben szembemegy az európai nemzetek akaratával - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán arra, hogy Dimitrisz Avramopulosz, a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakának egyik kísérőrendezvényén sürgette az Európai Unió tagállamait, hogy tegyenek eleget a bevándorlók áthelyezése, illetve áttelepítése kapcsán tett ígéreteiknek. Nacionalista ukránok követelték a magyar konzul hazahívását
A Nemzeti Hadtest nevű szélsőséges nacionalista ukrán szervezet aktivistái tüntettek szerdán Kijevben a külügyminisztérium előtt, követelve a beregszászi magyar konzul hazarendelését. Közölték, egy nap határidőt adnak ennek teljesülésére; ha a magyar konzul marad, a szervezet újabb akciókat rendez. Azt azonban nem árulták el, mire készülnek. Németországgal játszik a magyar teniszcsapat, a szövetség gyűlését nem "trollkodták szét"
Németországgal küzd meg a magyar tenisz-válogatott jövő februárban azért, hogy bejusson a Davis-kupa döntőjébe. Magyarország Fucsovics Márton vezetésével az elmúlt időszakban több óriási eredményt elért, szeptemberben Fucsovics nélkül is helyt állt Csehország ellen, de nyilván jó lenne, ha addig rendeződnének a dolgok, és a legjobb magyar is felvenné a címeres mezt. Reméljük, még mindig fontos neki. Közben a magyar szövetség is ülésezett, de a jelek szerint sok minden nem változott. Sargentini szorgalmazza, hogy Kurz mielőbb tűzze napirendre a hazánkkal szembeni eljárás ügyét
Judith Sargentini az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban szorgalmazta, hogy az unió soros elnökségét ellátó Ausztria kancellárja tűzze napirendre a Magyarországgal szembeni eljárás ügyét az Európai Unió Tanácsának legközelebbi ülésén. Hozzátette, "nagyon örült", hogy az EP-szavazás előtt Sebastian Kurz nyilvánosan támogatta az eljárást.