Göttingeni professzor: A tartózkodó szavazatok is számítanak a Sargentini-szavazás esetén
Az olyan, különleges többséget igénylő szavazásokkor, mint a Sargentini-jelentésről szóló szavazás, a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kell venni - állítja a Mandiner.hu kérdésére Alexander Thiele, egyetemi tanár. A kérdés azért is lényeges, mert a magyar kormány értelmezése szerint a tartózkodó szavazatok figyelembevételével már nincs meg a Magyarországot lejárató Sargentini-jelentés elfogadásához szükséges kétharmados többség. A professzor ugyanakkor hozzáteszi, lehet, hogy az Európai Bíróság is a Parlamenthez hasonlóan fog dönteni.A Helsinki Bizottság nyújthatott jogi segítséget a magyar lányt megerőszakoló afgánnak
Macron német pénzből valósítaná meg politikai terveit
Emmanuel Macron francia elnök elsősorban politikai tőkét és a lehető legtöbb szövetségest akarja megszerezni az európai parlamenti választások előtt - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatornán kedden. Elmondta, a francia elnök Németországból érkező pénzt szeretne felhasználni politikai tervei megvalósítására, azonban a német kancellár jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy megadja ezt a segítséget.Kocsis: Nagyon gyanús az Unió határvédelmi javaslata
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője gyanakvással fogadja azt a brüsszeli felvetést, miszerint meg akarják erősíteni a Frontexet, az unió határőrizeti ügynökségét. Hozzátette, a lejárt szavatosságú mostani Európai Parlament utolsó hónapjaiban mindent megtesz, hogy keresztülvigye elfogadhatatlan bevándorláspolitikáját.Nézőpont: Egyre nő az unió vezetésével szembeni elégedetlenség
Egyre növekszik az Európai Unió vezetésével szembeni elégedetlenség, és magas szinten stabilizálódik - mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója, akit kedden kérdeztek a Sargentini-jelentésről az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Újabb elmarasztaló jelentés, amiért Magyarország megvédi határait
Magyarországnak felül kell vizsgálnia a menedékkérők elszállásolását biztosító tranzitzónákra vonatkozó szabályozását, különösen a kísérő nélküli kiskorúak fogva tartásának kell véget vetnie - jelentette ki az Európa Tanács (ET) kínzás elleni bizottsága (CPT) kedden közzétett jelentésében. Azt tanácsolták, hogy a magyar hatóságok vessenek véget a bevándorlók visszaküldésének.Váratlan húzás: távozik a Viditől a megosztó kulcsjátékos, Danko Lazovics
Közös megegyezéssel távozik a Vidi egyik legjobb, de nagyon nehéz természetű játékosa, Danko Lazovics. A szerb futballista állítólag visszavonul, ami azért igen meglepő döntés két nappal a magyar bajnok Európa Liga-csoportmeccse előtt.Az állítólagos orosz beavatkozás helyett kiderülhet, az FBI figyeltette a republikánus politikusokat
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal több olyan dokumentum titkosítását oldotta fel, amelyek a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba való állítólagos orosz beavatkozás ügyében folytatott vizsgálatokkal kapcsolatosak - jelentette be közleményében Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője hétfő este. A dokumentumokból feltételezések szerint az derül ki, hogy az igazságügyi minisztérium és az FBI 2016-ban megfigyelte, lehallgatta a demokraták politikai ellenfeleit, nevezetesen Donald Trump kampányának munkatársait.Határozatban utasítanák vissza a Sargentini-jelentést
A Sargentini-jelentés elleni határozati javaslatot terjesztett a Ház elé Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.A kormány megtámadja a Sargentini-jelentésről szóló szavazást
A kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Európai Parlament (EP) Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel azon a Lisszaboni Szerződéssel ellentétes módon, a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született kétharmados többség - jelentette be a kabinet döntését Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn.Heller szerint Orbán Viktor zsarnok
Heller Ágnes filozófus az amerikai The New York Times-ban – már nem először – zsarnoknak nevezte Orbán Viktort. Véleménycikkét rögtön azzal kezdte: Magyarországon soha nem létezett liberális demokrácia, idézi az index a hvg.hu-t.Spéder Zoltán megvált a simicskátlanított Indextől, kérdéses az ellenzékhelyettesítő portál jövője
A Csányi Sándor OTP-vezér mellől az egekbe törő, majd kétes üzleti és politikai machinációi következtében Ikaroszként landoló, így érdekeltségeitől sorra megváló Spéder Zoltán ma eladta az Index.hu-ban meglévő közvetett tulajdonrészét. A militánsan balliberális szerkesztőségben sajtóhírek szerint nagy a bizonytalanság. Miközben a 444.hu Fidesz-közeli vevőkről ír, a lapkiadó cégcsoport közleményben nyomatékosította: sem a lap irányvonalában, sem a kiadóvállalat "függetlenségében" nem lesz változás.A gibraltári spanyolok is szóba kerültek a Brexit-tárgyalások során
Spanyolország a lehető legkedvezőbb eredményeket szeretné elérni a Gibraltáron dolgozó spanyolok számára - mondta Josep Borrell spanyol külügyminiszter a sajtónak nyilatkozva hétfőn, miután Madridban fogadta az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalóját.Lehetséges gyanúsítottról beszélnek a szlovák újságíró-gyilkosság ügyében
A februári szlovák újságíró-gyilkosság ügyét vizsgáló különleges ügyész nyilvánosságra hozta a bűnügy egy lehetséges tanújának fantomképét hétfőn Bazinban, ahol egy sajtótájékoztatón ismertették a nyomozás jelenlegi állását.A szegényebb tagországok helyett a migránsokra fordítaná a kohéziós pénzeket az EU
A kohéziós politika várhatóan a kutatás, a fejlesztés, az innováció és a digitalizáció körül forog majd a következő időszakban, az Európai Unió 2021-27-es költségvetés-tervezete azonban jelentős átalakításokat és forrásmegvonásokat tervez az előző ciklusokhoz képest – hangzott el Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől a Kohézió Barátai csoport budapesti konferenciájának sajtótájékoztatóján. A tagországok a kohéziós politika pénzügyi keretéről és annak felhasználási módjáról is eltérő véleményen vannak, hiszen a jelenlegi EU-s költségvetési javaslat a migráció támogatására fordítaná a britek kilépése miatt eleve várhatóan kisebb keretet.A Hungary Helps program továbbra is segíti az üldözött keresztényeket szerte a világban
A 2016-ban indított, az üldözött keresztényeket támogató Hungary Helps program alappillérei a közvetlenség és az őszinteség - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára egy a keresztényüldözésről tartott hétfői budapesti konferencián.Rákot okoztak a tünetmentes donor átültetett szervei
Négy transzplantált beteg rákos lett, miután ugyanattól a donortól kaptak szerveket. Az esetet vizsgáló kutatók szerint az ilyesmi rendkívül ritka, mivel csak nagyon alapos vizsgálat után ültetik át egy donor szerveit - írta a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál.Ajánljuk még

























