Megszólaltak a román pártok a tegnapi bukaresti zavargásokat követően
A román politikai élet valamennyi, szombaton megszólaló szereplője elítélte a diaszpóra pénteki kormányellenes tüntetésén kirobbant erőszakot, arról azonban pártállásuk szerint eltérő az álláspontjuk, hogy kit terhel a felelősség a több, mint 450 ember sebesülését okozó összetűzésekért, illetve arról, hogy helyesen jártak-e el a csendőrök, amikor órákon keresztül dulakodással és könnygázzal válaszoltak a provokációkra, majd késő este, két kollégájuk bántalmazását a több tízezres tüntetés erőszakos feloszlatásával torolták meg.Irán kizárja az amerikaikkal való találkozást, ezen az ellenük bevezetett szankciók sem változtatnak
Irán szombaton kizárt bármiféle találkozót az Egyesült Államokkal, és határozottan elutasította Donald Trump amerikai elnök tárgyalásra vonatkozó ajánlatát.Kopt keresztények voltak egy öngyilkos muzulmán merénylő célpontjai
Kopt keresztények elleni öngyilkos merényletet hiúsítottak meg szombaton Kairó közelében az egyiptomi biztonsági erők, akik megakadályozták, hogy a merénylő eljusson a Szűz Templomába.Száz éve nem látott, pusztító áradások Indiában
A legmagasabb szintű készültséget rendelték el a dél-indiai Kerala szövetségi államban, ahol 34 ember halálát okozták az elmúlt száz év legsúlyosabb áradásai - közölték helyi illetékesek.A franciáknál már a varjak szedik a szemetet
Vetési varjakat állítanak munkába az eldobott cigarettacsikkek begyűjtésére egy franciaországi szabadidőparkban. A hat varjat megtanították arra, hogy szedjék fel a földről a csikkeket és más szemetet, és a jövő héttől kezdenek el dolgozni a nyugat-franciaországi Vendée térségben lévő Puy du Fou történelmi témájú parkban.Elhunyt Kerényi Imre
A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleményt adott ki, melyben mély megrendüléssel tudatják, hogy hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében, családja körében elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész.Rengeteg kézműves érkezik idén is a Mesterségek Ünnepére
Mintegy ezer kézműves mester vesz részt a Mesterségek Ünnepén augusztus 17. és 20. között a budai Várban - mondta Igyártó Gabriella, a fesztivál igazgatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.Ukrán gyerekek nyaraltak a Velencei-tónál a magyar kormány segítségével
Közel száznyolcvan ukrán gyermek táborozott idén a Velencei-tónál - közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára a héten záruló táborban, Velencén szombaton.Ismerős pillanatok – A szocialistákat védő, tüntetőket verő román csendőrség mindent megmagyaráz
A román csendőrség szerint a békés tüntetők közé vegyült, "jól szervezett" csoportok provokáltak összetűzést a rendfenntartó erőkkel a román diaszpóra pénteki kormányellenes bukaresti demonstrációján.Troll: Vona Gábor feltűnési viszketegségben szenved
A bukott Jobbik-elnökön nehéz eligazodni. Nem tudni, valójában mit is akar Vona Gábor, aki elhatározta, hogy a jövőben videós blogger lesz. Talán valamiféle celebritásra törekszik? Egy biztos, a régi beficcenései az Orbán-kormánnyal kapcsolatban megmaradtak. Az Echo TV Troll című műsorának legutóbbi adásában elhangzott: Vona Gábor egy olyan hullámvasúton ül, ami ki tudja már, mennyi buktatón ment át; volt ő már radikális jobboldali, néppárti, most pedig „ismét megtalálta a valódi énjét, és influencer lett”, de valójában feltűnési viszketegségben szenved.Öngyilkos lett az üres repülőt elkötő légitársasági alkalmazott
Feltehetőleg öngyilkosságot követett el az a repülőtéri alkalmazott Washington államban, aki péntek este felszállt egy üres géppel a seattle-tacomai nemzetközi repülőtérről, majd halálos balesetet szenvedett vele egy kis szigeten a Puget-tengerszorosban - közölték hivatalosan.A legnagyobb mértékben hazánkban csökkent a nélkülözők aránya az EU-ban
Az Eurostat 2012-2016 közötti időszakra vonatkozó adatai szerint Magyarországon nem volt még ilyen kevés nélkülöző, és nincs még egy ország az unióban, ahol ilyen nagy mértékben csökkent volna a szegénység - erről beszélt Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.Már augusztusban megjön a szeptemberi családi pótlék
Az idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Idők szombati számában.Színes programokkal jelentkezik a Szigetköz legnagyobb kulturális fesztiválja
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Szigetköz legnagyobb kulturális fesztiválját Mosonmagyaróváron, a Nyári Fesztivál - Szent István Napokat augusztus 17. és 20. között, ahol a közel harminc produkció mellett megtekinthető lesz a Szent Korona másolata és ismét elkészítik a térség legnagyobb halászlevét - tájékoztatta a szervező Flesch Károly Nonprofit Kft. az MTI-t.Két és fél milliárd forintot kap fejlesztésre a Jahn Ferenc Kórház pesterzsébeti szakrendelője
Több, mint 2,5 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít a Jahn Ferenc Kórház részeként működő pesterzsébeti, Ady Endre utcai szakrendelő fejlesztésére a kormány - tájékoztatta a kórház az MTI-t.Százezres kormányellenes tüntetés volt Bukarestben – Brutális csendőri beavatkozás
Összeverekedtek Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrök, ezek nyomán több, mint kétszázhúsz ember megsérült. A csendőrök végül péntek éjjel kiszorították a tüntetőket a bukaresti kormány székháza előtti Victoria térről - írja az Origo.Átmenetileg enyhül a kánikula – ma fellélegezhet az ország nagy része
Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Békés és Csongrád megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt.Ajánljuk még

























