Pesti Srácok

Ellenzéki jelöltállítás: Juhászék elkúrták, a MoMo egyedül maradt (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 március 5.
Az Együtt- a Korszakváltók Pártja az országos listaállításról tartott sajtótájékoztatót hétfőn, ahol Szigetvári Viktor miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy 15 megyében közel ötven egyéni jelöltet állítanak majd. Ezek szerint a választókerületek több mint a felében és négy megyében nem lesz jelöltjük, hiába értékelték úgy, mintha ez várakozáson felüli teljesítmény lett volna, hiszen ez azt jeleni, négy megyében egyáltalán nem indít jelöltet az Együtt, továbbá a választókerületek több mint felében nem sikerült 500 aláírást megszerezniük. Ellátogattunk a Momentum hétfői sajtótájékoztatójára is, ahol Fekete-Győr András azon kívül, hogy öt napja ugyanazt a zoknit hordja annyit dolgozik, azt is elmondta, koalícióra semmiképp nem készülnek egyik párttal sem (így az LMP-vel sem), azonban együttműködést természetesen igen. Nézze meg videónkat!

Migráció helyett házhoz ment a segítség – Magyar támogatásból épült iskolát adtak át Irakban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 5.
A helyben maradást, az újrakezdést, a visszatelepülést segítő magyar finanszírozásból épült iskolát adott át a Hungary Helps delegációja Irakban. A Szűz Máriáról elnevezett iskola több száz üldözött keresztény gyermeknek ad lehetőséget a tanulásra. „A fiatalok helyben maradásához a legfontosabb az, hogy meginduljon itt az oktatás, hiszen az a célunk, hogy itt segítsük őket, és ne a bajt vigyük Magyarországra a tömeges migrációval” -jelentette ki Balog Zoltán miniszter, az esemény utáni sajtótájékoztatón.

Ismét rengeteg civil veszítette életét a szíriai kormányerők légicsapásaiban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 5.
Legalább negyvenhat civil életét vesztette és százkilencven megsebesült a szíriai kormányerők légicsapásaiban a felkelők uralta Kelet-Gútában hétfőn - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű brit székhelyű szervezet. A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező csoport úgy tudja, hogy Hammuríjében tíz halálos áldozatot követelt a hordóbombákkal elkövetett támadás.

Fejlesztené a kormány a magyarok pénzügyi tudatosságát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 5.
A lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő nemzeti stratégia első két éves cselekvési terve közigazgatási egyeztetésen van, várhatóan március közepén kerül a kormány elé, amint elfogadják, életbe is lép – jelentette be Hornung Ágnes (képünkön), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Pénz7 programsorozat nyitó rendezvényén.

Süli János: indokolt a paksi atomerőmű bővítése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 5.
Magyarország energetikai helyzete, az ellátásbiztonsági és a nemzetbiztonsági szempontok is indokolttá teszik Paks II megépítését – hangsúlyozta Süli János, az atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter újságíróknak hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott az OECD NEA (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynökség) főigazgatójával.

Budai Gyula: Czeglédy az MSZP és a DK közös titkos pénztárnoka

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 5.
Az MSZP és a DK közös titkos pénztárnokának nevezte a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc hétfőn is rohant Czeglédy Csabához. A DK elnöke délelőtt a Szegedi Járásbíróság épülete előtt nyilatkozott, ahol Czeglédy Csaba előzetes letartóztatása ügyében dönt a nyomozási bíró.

Kovács Zoltán: Magyarország és Európa számára még mindig a migráció a legnagyobb kihívás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 5.
Kovács Zoltán szerint Magyarország és egész Európa számára változatlanul a migráció és a hozzá kapcsolódó járulékos problémák jelentik a fő kihívást. A kormányszóvivő, aki hétfőn a londoni magyar nagykövetségen tartott tájékoztatót magyar és brit újságíróknak, kijelentette: Magyarországot azon a címen ostorozzák, hogy nem tartja magát az európai értékekhez és nem a szabályok szerint jár el, de mi azt látjuk, hogy valójában az Európa Unió nem tartja be az előírásokat.

További magyarellenes provokációkra figyelmeztet Kárpátalja kormányzója

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 5.
Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója hétfőn kijelentette, hogy a Dnyeszter menti Köztársaság lakosa a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza ellen februárban elkövetett két támadás felbujtója. Moszkal szerint a felbújtó orosz titkosszolgálati megbízást teljesített, és további magyarellenes provokációk lehetségesek a térségben.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.