Csak az kaphat cserelakást a Hős utcában, akinek nincs tartozása
"Várhatóan januárban állapodik meg a kormánnyal a kőbányai önkormányzat annak a 2,1 milliárd forintos támogatásnak a feltételeiről, amelyet a kabinet a Hős utcai gettó felszámolására ítélt meg – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kovács Róbert X. kerületi fideszes polgármester.Erdogan enyhítené a feszült viszonyt az EU-val és a németekkel
Recep Tayyip Erdogan török elnök meglepően békülékeny hangnemben beszélt az EU-ról és Németországról. Szavai szerint "nincs probléma" velük. Erdogan afrikai körútjáról hazatérve beszélt a kétoldalú kapcsolatokról. A török elnök szerint jó esély van a kapcsolatok normalizálására Berlin és Ankara között és törekedni is fog erre – írja a Deutsche Welle cikkére hivatkozva a 888.Az emberek nevében fellépő önjelölt viceházmesterek és tömbbizalmik próbálják majd széttrollkodni a 2018-as választásokat
Nehéz helyzetben vannak az ellenzéki pártok és a „politikai civilek” az Alapjogokért Központ igazgatója szerint, hiszen a Fidesz–KDNP 2006 ősze óta minden országos választást megnyert, ezért – különösen az utóbbiak – most arra törekszenek, hogy mindenféle mondvacsinált okkal megkérdőjelezzék a 2018-as voksolás tisztaságát - írja a Magyar Idők.Politico: Orbán Viktor vitathatatlanul a német kancellár legerősebbb európai ellenfele
“A magyar miniszterelnök januárban felszólal Angela Merkel pártja, a CDU legfőbb, bajorországi szövetségesénél, a CSU-nál, épp azelőtt, hogy a pártszövetséget vezető német kancellár tárgyalásokat kezd a Szociáldemokrata Párttal (SPD) a kormánykoalícióról” – írja a Politico cikke alapján a 444. A magyar kormányfőre a brüsszeli lap úgy hivatkozik, mint Angela Merkel koalíciós stratégiáját beszédével, – Horst Seehofer távozásával – újraszerveződő politikai szövetségeivel befolyásolni képes politikusra.Csalással nyert polgármester-választást a Momentum által támogatott jelölt
Megsemmisítette a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét, mert a választás győztese megsértette a kampánytilalmat, illetve anyagi juttatással befolyásolta az eredményt – közölte honlapján a Tolna Megyei Önkormányzat. A megismételt választás időpontját január 14-re tűzték ki.George Weah lett Libéria elnöke
Az egykori labdarúgó, 1995 aranylabdása a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága szerint a voksok több mint 60 százalékát szerezte meg az elnökválasztás második fordulójában – közölte az afrikai ország választási bizottsága csütörtökön.A valóság a genderforradalmon túl: egészségügyi okból korlátozzák a homoszexuális férfiak véradását
Elutasította a francia Államtanács a homoszexuális férfiak számára a véradással kapcsolatban előírt szabályok enyhítését csütörtökön, így a melegek továbbra is csak akkor adhatnak vért, ha az azt megelőző egy évben nem volt szexuális kapcsolatuk.Az emberek kevesebb, mint fele támogatja a Jobbik választójog-kurtító ötletét
A magyarok 43 százaléka egyetért azzal, hogy alapfokú iskolai végzettséghez kellene kötni a választójogot – közölte a 24.hu az IDEA Intézet kutatására hivatkozva. 26 százalék teljesen, 17 százalék részben ért egyet az állítással.Már Olaszország is Fekete-Afrika határán védekezne az embercsempészet ellen
Olaszország katonai missziót küld Nigerbe az embercsempészet elleni harc és az afrikai országon át Európába tartó migrációs áradat feltartóztatására – jelentette be csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök.Csaknem negyvenezren haltak meg idén a szíriai háborúban
Az idén 39 ezren vesztették életüket a szíriai polgárháborúban, amelynek 2011-es kitörése óta mintegy félmillióan haltak meg – közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet szerint a 2017-es áldozatok negyede polgári személy volt, köztük 2100 gyerek.Működik a szövetség: Budapestre vezet az új lengyel miniszterelnök első útja
Az új lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki első hivatalos külföldi kétoldalú látogatása Magyarországra vezet, ahol Orbán Viktorral tárgyal majd. A látogatás január 3-án lesz – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke.Vesztesek kormánya: ők egyezkednek az új német koalícióról
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés a német politikai vezetők 2017-es tevékenységének lakossági megítéléséről. A Berliner Morgenpost erre hivatkozva azt írta Angela Merkel, a CDU és Horst Seehofer, a bajor testvérpárt CSU elnökének január 7-én kezdődő kormányalakítási egyeztetéséről az SPD elnökével, hogy „az óév legnagyobb vesztesei ülnek majd tárgyalóasztalhoz”.Ákos: A migráns-betelepítés hívei szembemennek a józan ésszel
A Nyugat lázad a nyugati értékek ellen, kitermelve ezzel a józan ésszel teljesen ellentétes látszatmegoldásokat. Ilyen káros ostobaság, hogy az Európában meg nem született gyermekeket a brüsszeli döntéshozók migránsokkal pótolnák, hogy fenntartsák a társadalmi ellátórendszereket. Ezzel a darabszám ugyan meglehet, de megoldást nem hoz – mondta egyebek mellett az EchoTV Napi Aktuális című csütörtöki műsorában Kovács Ákos.132 éve ragyognak a homlokzaton a Zsolnay kerámiák
Kilépett a Jobbikból Ágoston Tibor, a párt debreceni hangulatfelelőse
"A debreceni közgyűlés decemberi ülésén történt események miatt a Jobbik Debreceni Alapszervezete belső vizsgálatot indított, és elnökségi ülés keretében kívánta Ágoston Tibor önkormányzati képviselőt meghallgatni a közgyűlésben tett kijelentésével kapcsolatban" - áll a párt hivatalos közleményében. A rasszista megjegyzéseiről és holokausztbotrányáról "közismert" önkormányzati képviselő, hangember kilépésével tovább foszladozik a Jobbik elnéppártosodott vitorlája.Válságban az álompár? Hosszú Katinka és Shane Tusup szakításáról cikkeznek
Olimpiai aranyak, saját akadémia, Gyárfás Tamás bukása - sűrű éveket élt át együtt Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup. Több bulvárlap szerint válságba került a házasságuk, ha így is történt, reméljük vagy túllendülnek ezen, vagy máshogy, de megoldják a helyzetet.Legalább negyven áldozattal járó kettős öngyilkos merényletet hajtott végre az Iszlám Állam az afgán fővárosban
Kettős öngyilkos merényletet követtek el csütörtök reggel az afgán főváros nyugati részében, egy helyi hírügynökség épületénél. A támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.Ajánljuk még

























