Trump: ha arra kerül a sor, kénytelenek leszünk teljesen lerombolni Észak-Koreát
Donald Trump amerikai elnök kedden figyelmeztette Phenjant, hogy teljes megsemmisülés fenyegeti. Az elnök szerint az Egyesólt Államok Észak-Korea lerombolására kényszerülhet.Ausztriának "van elég dolga", nem kér több migránst
Az osztrák belügyminiszter, Wolfgang Sobotka elutasította az Európai Bizottság javaslatát, hogy fogadjanak be még több bevándorlót az áttelepítési program keretein belül. Ausztria "az egyik legjobban leterhelt ország volt eddig" - mondta Sobotka.Dömötör: a kormány elutasítja a "Soros-terv" egymillió bevándorlóra vonatkozó pontját
A kormány elutasítja a "Soros-terv" egyik legfontosabb pontját, azt, hogy Európa évente egymillió bevándorlót fogadjon be - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Kínosnak érezték, ezért megpróbálták eltitkolni, hogy betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe
Betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe, a német főváros rendőrségén kínosnak találták az esetet és megpróbálták eltitkolni - jelentette kedden a Die Welt című lap.Az ukrán házelnök aláírta és elküldte jóváhagyásra Porosenko elnöknek az új oktatási törvényt
Andrij Parubij ukrán házelnök aláírta kedden a kijevi parlament által megszavazott új oktatási törvényt, és elküldte jóváhagyásra Petro Porosenko elnöknek. Ezt maga a parlament elnöke jelentette be sajtótájékoztatón.Kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 pedig több
A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 70 ezer forintra emelik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.A Terror Háza a legnépszerűbb magyarországi múzeum a TripAdvisor szerint
A Terror Háza lett a legnépszerűbb múzeum Magyarországon idén a TripAdvisor listája szerint - írta meg az Origo.Megszavazta a parlament a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének növelését
Egységesen 12 évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje - döntött kedden a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a parlament.Titkos információkat adott el egy férfi egy magát orosz kémnek kiadó FBI-ügynöknek, öt évet kapott
Ötéves börtönbüntetést szabott ki a bíróság hétfőn a kaliforniai Culver Cityben egy amerikai mérnökre, aki titkos információkat adott át egy magát orosz kémnek kiadó FBI-ügynöknek."A Jobbikban már Főnöknek hívják Simicskát" - A Ripost belógott a zárt frakcióülésre
Belógott a Ripost stábja a Jobbik siófoki frakcióülésére, ahol a zsidózáson és a nyugdíjasok gyalázásán kívül azt is megtudták, hogy Simicskát már csak "Főnökként" emlegetik a Jobbik berkein belül - állítja a lap.Gyurcsány kísérte el a börtönbe a sukorós Császy Zsoltot
Gyurcsány Ferenc szerint Császy Zsolt és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori, a 2008-as sukorói telekcsere-szerződés ügyében elítélt vezetői koncepciós per áldozatai, akiknek azért kell börtönbe vonulniuk, hogy "a regnáló hatalom kiélhesse bosszúvágyát".Magyarország bejelentést tett az ENSZ-nél az ukrán oktatási törvény módosítása miatt
Magyarország az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény módosítása miatt, mert Ukrajna döntése a világszervezet kisebbségi szabályait is sérti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.21 évet kapott a korrupt norvég nyomozó, amiért négy tonna hasist segített becsempészni az országba
Norvégiában a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki a rendőrség egy sztárnyomozóra, akiről kiderült, hogy csaknem négy tonna hasist segített az országba csempészni közel egy évtized alatt.Egyre több menekültügyi eljárás végződik a bíróságon Németországban
Egyre több menekültügyi eljárás végződik bíróságon Németországban, hétfőn megjelent adatok szerint csaknem 300 ezer ügyet tárgyalnak.Ma derülhet ki Demcsák sorsa
Az ATV vezetősége ma dönthet Demcsák Zsuzsa műsorvezető sorsáról, aki a múlthéten nagy port kavart Szanyi Tiborral készített interjújával, melyben elég furcsán viselkedett - írta meg a Bors. A lap biztos forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a műsorvezetőnek elég rosszak az esélyei.KGBéla ügyét távollétében kezdték tárgyalni, mert éppen Mongóliában van
Kovács Béla távollétében kezdődik meg ügyének iratismertetése kedden, mert a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt, jobbikos európai parlamenti képviselő a hírek szerint Mongóliában tartózkodik - tudta meg a Magyar Idők.Újabb hurrikán, a Maria fenyegeti a karibi térséget
A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség keleti részében tomboló Maria hurrikán, amely helyi idő szerint kedden éjfél körül lecsapott Dominica szigetére (Dominikai Közösség).Ajánljuk még

























