Lövöldöztek a migránsokra Horgoson, sérült is van!
Feltehetően nagyobb kaliberű lőfegyverrel sebesítettek meg iráni bevándorlókat a horgosi menekülttábor közelében – tudta meg az M1 Aktuális csatorna Híradója. A közmédia tudósítója szerint a még kedden történt eset kapcsán hírzárlatot rendeltek el a szerbiai hatóságok.A Kalózpárt alakít kormányt Izlandon
A pár éve internetes aktivisták által létrehozott Kalózpárt vezetőjét bízták meg kormányalakítással Izlandon, miután a tavaszi tömegtüntetések hatására októberre kiírt előre hozott választáson első két helyen végzett két párt egyike sem tudott kormánykoalíciót alakítani.Túszdráma Párizs belvárosában!
Hét embert ejtett túszul egy fegyveres férfi péntek este Párizs XIII. kerületében, egy utazási irodában.A Duna alatt ragadt az egyik metrókocsi, az egész M4-es vonalon állnak a szerelvények
A teljes M4-es metróvonalon állnak a szerelvények, az egyik kocsi a Duna alatt, a Fővám és a Szent Gellért tér között ragadt - tudta meg a Blikk. A BKK közleménye szerint jelenleg pótlóbuszok közlekednek.Jill Steintől saját pártja is elhatárolódott, nem számolják újra a szavazatokat Michiganban
Michiganben egyelőre nem kezdik meg a szavazatok újraszámlálását, mivel ez ellen a michigani igazságügyi tárca vezetője keresetet nyújtott be, a Zöld Párt pedig elhatárolódik az újraszámlálásokat erőltető Jill Stein volt elnökjelölttől.Áder nem írta alá a törvénymódosításokat, mert szerinte állampolgári jogokat sértenek
Áder János köztársasági elnök pénteken megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítását, amely magában foglalja a gyógyszerforgalmazásról szóló jogszabály változtatását is. Az államfő ezen rendelkezés ellenőrzést érintő módosításával nem ért egyet - írta a visszaküldő levelében, amely megjelent a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.Felmentették a felesége feldarabolásával vádolt hentest
A Tatabányai Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette azt a darnózseli férfit, akit azzal vádoltak, hogy megölte feleségét, a holttestet a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait részben elégette, majd szétszórta. Az ítélet nem jogerős.Egyelőre nem privatizálhatják ki az Erzsébet teret
Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek azt a törvényt, amely állami tulajdonba vette volna a budapesti Erzsébet teret. Az államfő a Kövér László házelnöknek címzett levelében azzal indokolt, hogy vagyonátadás nem történhet meg a tulajdonos fővárosi önkormányzat döntésének mellőzésével, s a törvény előkészítése során sem a Fővárosi Közgyűléssel, sem a főpolgármesterrel nem egyeztettek.Tizenegy hónap alatt két embert sikerült elítélni szexuális bűncselekmény miatt Kölnben
Tizenegy hónap alatt két elkövetőt ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt a németországi Kölnben szilveszterkor nők ellen tömegesen elkövetett zaklatásokkal kapcsolatban - írta pénteken a Der Tagesspiegel című német lap. A kölni belvárosban szilveszter éjjel történt bűncselekmények nyomán 662 nő tett feljelentést szexuális zaklatás miatt.Megkésett ötlet - Az EB központosított migrációs adatbázist hoz létre
A politikai döntéshozók munkájának hatékonysága növelése érdekében a migrációs folyamatok, tendenciák és a társadalomra gyakorolt hatásuk jobb megértését segítő központosított migrációs adatbázist hoz létre az Európai Bizottság.MTVA: Nincs szükségünk olyan alakokra, mint Sebestyén Balázs
Az MTVA közleményt adott ki, amelyben tagadják, hogy megkeresték volna Sebestyén Balázst a Morning Show miatt. Azt írják, soha nem tárgyaltak. A közleményben szinte sértően írnak Balázsról, azt írják:Egy év felfüggesztettet kapott a polgármesterre támadó körömi képviselőnő
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a körömi képviselőnő, aki egy nézeteltérés miatt berontott a polgármester irodájába és rá akarta borítani az asztalt. Bár az önkormányzat alkalmazottai igyekeztek eltávolítani a veszekedő nőt, még az üvegajtót is sikerült kirúgnia.Derült égből: visszavonult a Forma-1 új világbajnoka
Bejelentette visszavonulását Nico Rosberg, a Forma-1-es világbajnoki sorozat idei győztese. A német pilóta jelezte, hogy már hétfő éjszaka, egy nappal vb-címét követően meghozta döntését. Nagy riválisa, csapattársa, Lewis Hamilton kétértelműen nyilatkozott, őt nem lepte meg a döntés.Közel ötven migránst fogtak Ásotthalomnál - (VIDEÓVAL!)
Negyvenhét illegális migráns próbált meg jogellenesen Magyarország területére bejutni Ásotthalom külterületén. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket - közölte a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság.Kidöntötte a szélvihar a váci börtön kapuját
Forgonokkal torlaszolták el a váci börtön kapuját, miután a szélvihar kidöntötte pénteken a fogvatartási intézmény kapuját.Áder nem lesz döntőbíró a pártok vitájában
Áder János köztársasági elnök nem akar döntőbírája lenni a pártok közötti demokratikus vitáknak. Az államfő ezt Vona Gábor Jobbik-elnöknek címzett válaszlevelében közölte, amelyet pénteken juttatott el a Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága az MTI-hez.Kereszténységük miatt diszkriminálják alkalmazottaikat egyes brit cégek
Nem szabad a keresztényeket diszkriminálni azért, mert munkahelyükön a hitükről vagy a karácsonyról beszélnek – mondta Theresa May.Ajánljuk még

























