Húsz évig nem láthatsz ilyen szuperholdat, mint hétfőn
Páratlan közelségbe kerül november 14-én a Földhöz égi kísérőnk, az úgynevezett szuperhold ezúttal sokkal nagyobb és fényesebb lesz, mint bármikor az elmúlt csaknem 69 év során, s a legközelebbi hasonló látványosságra 18 évet kell várni.Migránsok száza indult meg gyalog Belgrádból a határ felé
Gyalog indult el a horvát határ felé mintegy száz migráns Belgrádból pénteken, a főként férfiakból álló csoport tagjainak többsége Afganisztánból és Pakisztánból származik.Szijjártó a Vatikánban is határozott véleményt fogalmazott meg a kvótával kapcsolatban
Magyarország a jövőben is erőteljes szerepet fog játszani a kereszténység és a világban élő keresztény közösségek megvédésében - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Paul Richard Gallagher szentszéki külügyminiszterrel a Vatikánban pénteken folytatott megbeszélésén.Hazugság, hogy Áder János rokona lenne a bőnyi rendőrgyilkosnak
Mint azt a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) korábbi hivatalos sajtóközleménye is világosan és egyértelműen leszögezte, a rendőrgyilkosságot elkövető Győrkös István a köztársasági elnöknek nem rokona. Az államfő semmilyen személyes kapcsolatban nem volt és most sincs a családdal - olvasható a KEH honlapjára pénteken feltett közleményben.Ledarálta a feleségét, mégsem ítélhetik el a darnózseli darabolós gyilkost
Szabadon engedheti a bíróság a darnózseli darabolós gyilkosság gyanúsítottját, ugyanis nincs elegendő bizonyíték ellene. Pedig különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják N. Józsefet, aki az ügyészség szerint előbb megölte, majd egy húsfeldolgozóban feldarabolta és ledarálta feleségét, Juditot.És akkor Angela Merkel felhívta Donald Trumpot
Angela Merkel német kancellár csütörtökön telefonon beszélt Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel - jelentették be pénteken Berlinben.Engedélyezte a belső határellenőrzések meghosszabbítását az Európai Tanács
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az Ausztria, Dánia, Németország, Svédország és - a nem EU-tag, de Schengen-tagállam - Norvégia által ideiglenes jelleggel visszaállított belső határellenőrzések további három hónappal való meghosszabbítására tett uniós bizottsági javaslatot - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken.A lengyel lapok szerint Orbán a nemzeti érdekek védelmezője
Bár az Országgyűlés nem hagyta jóvá az alkotmánymódosítást, Orbán Viktor a parlamenti szavazással egy még fontosabb ügyben nyert, hiszen a nemzeti érdekek hatékonyabb védelmezőjeként szavazókat szerezhet a Jobbiktól - olvasható a WSieci lengyel konzervatív hetilap hírportálján megjelent kommentárban.Hollande: "Ma őszintén fogunk beszélni az új amerikai elnökkel"
Francois Hollande francia államfő pénteken bejelentette, hogy a nap folyamán telefonon egyeztet Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel "az álláspontok tisztázására".A TV2 vezérigazgatója szerint nincs politikai nyomás a csatorna hírműsorán
Nincs politikai nyomás a TV2-n, nem távozik a csatornától, büszke Marsi Anikóra és Gönczi Gáborra, elképesztően sikeresnek tartja a tévétársaságot - erről beszélt a TV2 vezérigazgatója, Dirk Gergens, a Marketing&Médiának adott interjújában.Van bizonyíték arra, hogy vegyi fegyvert vetettek be Aleppo ostrománál
Bizonyítékot találtak orosz katonai szakértők arra, hogy szíriai militánsok vegyi fegyvert vetettek be Aleppónál - jelentette be pénteken Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Konasenkov szerint Aleppó délnyugati külvárosában klórt és fehérfoszfort tartalmazó repeszeket, fel nem robbant lövedékeket találtak.Romániában a magyarság megfélemlítése zajlik
Magyarország mindig kiáll az ártatlanul üldözött, a magyarság megmaradását, értékeit és érdekeit szolgáló magyar közösségi vezetők mellett - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában, amikor négy székelyföldi önkormányzati vezetőnek átadta a Külhoni Magyarságért Díjakat.Kiürítették a Liszt Ferenc Repülőtér egyik terminálját
Komolyan gondolja a kormány a bérek feltornázását
"Aki nem radikális, azt ki kell végezni"
Németországból eddig 900 ember ment ki az IÁ mellett harcolni, és 350-400 tért vissza. Biztonságpolitikai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Németország veszélyesen radikalizálódik és súlyosan leértékelődhet.Rendkívül elfoglalt bűnözőt fogott a TEK
Magyarország tovább erősödik az adótörvények módosításával
A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az adótörvények módosítása köztehercsökkentési, egyszerűsítési intézkedéseket tartalmaz és a versenyképesség növelését célozza, a változtatások elfogadásával Magyarország tovább erősödik.Ajánljuk még

























