Pesti Srácok

„Lefejezték” a Magyar Nemzeti Arcvonalat

null

A Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) elnevezésű szélsőséges hungarista szervezet valamennyi aktív tagját meggyanúsították, hárman közülük előzetes letartóztatásban vannak; az MNA-t ezzel gyakorlatilag felszámolták - írja a Magyar Idők.

A napilap rendészeti forrásai szerint az MNA jászberényi alcsoportjának felszámolása ugyan nagyobb publicitást kapott, mint a többi alcsoporté, ám

mára nincs működőképes, szervezett militáris alakulata a Magyar Nemzeti Arcvonalnak

.

A szervezetnek mind a tizenkilenc aktív tagját, akik a belső, szervezett magot jelentették, meggyanúsították, többségüket fegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaéléssel, illetve közösség tagja elleni erőszak előkészületével

is. Utóbbiak között van a rendőrgyilkos, MNA-alapító Győrkös István egyik fia, ifj. Győrkös István is – számol be a Magyar Idők. A cikk szerint a tizenkilencedik gyanúsított a szervezet alapítója, aki előzetes letartóztatásban van. Őt rendőrgyilkosság, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt fogták el: a bőnyi családi házához házkutatásra érkező rendőrök egyikét lőtte le gépkarabéllyal október végén. A Magyar Idők értesülése szerint még a karácsonyi ünnep előtt befejeződhet az ügyben indult belső rendőrségi vizsgálat második része. A rendőri vezetők esetleges mulasztásait firtató vizsgálatokról

mi is írtunk korábban

PestiSracok facebook image

. A rendőri fegyverhasználat jogszerűségét már a gyilkosság utáni héten megállapította az akcióban résztvevők elöljárója. Forrás: magyaridok.hu, fotó:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.