Németországban betiltottak egy harcosokat toborzó szalafista szervezetet
Betiltották kedden az Igaz vallás nevű németországi szalafista szervezetet, mert harcosokat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek és alkotmányellenes nézeteket terjesztett - közölte Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter.Akár három év börtönbüntetést is kaphat Havas Szófia 1956 gyalázásáért
Feljelentéskiegészítést rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Havas Szófia ügyében - írja a Magyar Idők.Válogatott búcsú: Király különleges kesztyűben véd este a svédek ellen
A kedd esti Svédország elleni barátságos válogatott meccsen lép utoljára pályára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland. A 108. meccsére készülő Király különleges kesztyűben fog védeni, a mérkőzésen két fiatal Vasas-futballista is pályára léphet.Orbán múlt heti elgáncsolása a Jobbik Waterlooja
A Jobbik egykori alapítója, Nagy Ervin a Magyar Idők kérdésére elmondta: azzal, hogy Vonáék mindenben szembemennek a Fidesszel, nem sok új szavazatra számíthatnak, viszont elveszíthetik régi bázisukat.Sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia
A Fidesz frakcióvezetője szerint sikeres Romániai Magyar Demokrata Szövetség nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül nincs sikeres RMDSZ.Az EU gyengének tűnik, ha nem védi meg a határait
Amíg az Európai Unió nem tudja megvédeni a határait, addig gyengének tűnik, ezt pedig meghívásként értelmezik a migránsok - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég
Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber autómegosztó szolgáltatás egyik szellemi utódjának tekintettek - írja keddi számában a Magyar Idők.Donald Trump fontolgatja, hogy nem költözik be a Fehér Házba
Sajtóértesülés szerint Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt fontolgatja, hogy nem költözik be a Fehér Házba.Az meg van, hogy Putyin felhívta Trump-ot?
Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn telefonon hívta felé Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, és mindketten hangsúlyozták, hogy aktívan együttműködnek az amerikai-orosz kapcsolatok normalizálása érdekében - jelentette be késő este a Kreml sajtóosztálya.Az RTL Híradója "elégtelenre vizsgázott titkosításból" a Belügyminisztérium szerint
A Belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy az RTL Klub Híradó 2016. november 14-én sugárzott műsorszámának "Tovább titkosítana a kormány" című közlése "csak" azt az információt nem osztotta meg nézőivel, hogy az állam működése, illetve a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítmények körét szabályozó belügyminiszteri rendelet 1997. április 3-tól hatályos.Át akarták törni a rendőrkordont a migránsok a határon
Dulakodásra került sor a szerb-horvát határon, miután a migránsok megpróbálták áttörni a rendőrkordont, majd a zöldhatáron keresztül indultak el Horvátországba - közölte a horvát közszolgálati televízió hétfőn. A sikertelen kísérlet utána a migránsok úgy döntöttek, hogy visszatérnek Belgrádba.Trump "nagydumás" üzletemberből mérsékelt elnökké válhat
Szakértők szerint Donald Trump megválasztása nem hoz radikális változásokat az Egyesült Államokban, sem az ország bel-, sem pedig a külpolitikájában, a fékek és ellensúlyok rendszere működni fog, és a Republikánus Párt jelöltjének elnökként csökken a mozgástere.Lezuhant egy orosz vadászgép
Szerencsétlenséget szenvedett egy orosz MiG-29-es vadászgép hétfőn miközben a leszálláshoz megközelítette a Földközi-tengeren lévő Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozót - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség a moszkvai védelmi tárcára hivatkozva.A milánói polgármester a fegyveres erők beavatkozását kérte a dél-amerikai bandák megfékezésére
A fegyveres erők beavatkozását kérte Giuseppe Sala milánói polgármester hétfőn az észak-olaszországi város peremkerületeit uraló dél-amerikai bandák megfékezésére. Giuseppe Sala aggasztónak nevezte a Milánó külvárosának utcáin terjedő erőszakot.Soros György és a nagy liberális adományozók már most Trump ellen szövetkeznek
A Politico című amerikai lap tudósítása szerint Soros György és más nagy liberális adományozók tanácskoznak Washingtonban szakszervezeti vezetőkkel és a demokrata párt egyes képviselőivel, hogy a következő években miként vegyék fel harcot a megválasztott elnök, Donald Trump terveivel, például az első száz nap programjával, amelyet az Obama-korszak eredményei elleni szörnyű támadásnak tartanak.Még Nagy Imre újratemetésének évfordulójáig tart az 1956-os Emlékév
Kihallgatták a WikiLeaks alapítóját, aki bizalmas amerikai iratok százezreit szivárogtatta ki
Kihallgatta a svéd főügyész hétfőn Londonban Julian Assange-t, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket százezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítóját, aki ellen Svédország évekkel ezelőtt nemzetközi körözést adott ki.Ajánljuk még

























