Orosz nacionalisták állhatnak a három héttel ezelőtti puccskísérlet mögött
Orosz nacionalisták állnak a montenegrói választások napján megkísérelt puccs mögött - jelentette ki Milivoje Katnic montenegrói főügyész vasárnap a Vijesti.me podgoricai hírportál beszámolója szerint.Erdogan szerint a szeparatisták támogatásával Európa a terrorizmust pártolja
A szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezettől lefoglalt minden egyes fegyver Nyugatról származik, Európa ily módon a terrorizmust pártolja - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban egy egyetemi rendezvényen.Győzelmével közelebb az Eb-hez a férfi kéziválogatott
Ha nehezen is, de győzni tudott Hollandiában a férfi kézilabda-válogatott, így egy lépéssel közelebb került a 2018-as Európa-bajnoksághoz. A hollandok a félidőben még négy góllal vezettek, de a mieink megfordították a meccset, Lékai pedig megszerezte a győztes gólt.Itt van a DK mai összeesküvés-elmélete
A Demokratikus Koalíció szerint a Magyar Telekom is besegített a "kormányzati propagandabirodalomnak" a terjeszkedésben, mivel a társaság az egész világon kedvelt ismeretterjesztő csatornát vett ki a digitális kábeltévé kínálatából, hogy helyet adjon Andy Vajna közpénzből vásárolt tévébirodalmának új csatornáinak. Közleményükben azt írják, hogy a cég kínálatából többek között a National Geographic és a Viasat History is kikerült.Rejtélyes kapcsolatok, zavaros ügyek a Jobbik körül – Hollik István magyarázatot követel
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, szombati sajtóhírek alapján újabb kapcsolatra derült fény a Jobbik és "a bőnyi rendőrgyilkos által alapított" Magyar Nemzeti Arcvonal között.A Le Monde szerint a magyarok tájékozatlanok és még nyelveket sem beszélnek
Az alaptörvény hetedik módosításával és a Népszabadság tulajdonosváltásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal hétvégi számában a Le Monde, de azt is megemlítette, hogy a magyarok nem beszélnek nyelveket és a televízióból tájékozódnak, ami pedig a kormánypropaganda eszközévé vált. A francia balliberális lap szerint az alaptörvény azon módosítása, amely kizárná, hogy az Európai Unió felső korlát nélkül hajthasson végre kényszerbetelepítést Magyarországra, "nem egyszerűen öt kis cikkely, hanem egy szándékosan Brüsszel idegesítésére összeállított intézkedés" a kvótareferendumot követően.A Jobbik dzsihadistákat vizionál letelepedési kötvényesként
A Jobbik alelnöke szerint meg kell szüntetni a letelepedési kötvényeket, azok vásárlásával ugyanis akár az Iszlám Állam dzsihadista szervezet öt, rabolt dollármilliókkal megszökött harcosa is Magyarországon "találhatná magát".Megkezdődött az offenzíva az Iszlám Állam szíriai fellegvárának visszafoglalásáért
A Washington támogatta arab és kurd csapatok megindították az offenzívát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai fellegvárának, Rakkának a visszafoglalásáért - mondták el a műveletben részt vevő erők vasárnap.Schmidt Mária nyílt levelet írt Pruck Pál lányának
Schmidt Mária nyílt levelet írt Csőkéné Pruck Erikának, válaszul arra, hogy Pruck Pál lánya a 168 Órának küldte el a nyilvánosságnak is szánt levelét, amelyben felháborítónak nevezte az 56-os emlékbizottság figyelmetlenségét. Schmidt Mária válaszát változtatás nélkül közöljük."Nemzeti minimum legyen a gulág áldozataira emlékezni"
Mindenki számára természetes nemzeti minimum legyen a gulágra hurcolt áldozatokra, az ötvenhatos hősökre és a magyar katonákra mint hősökre való emlékezés - szólított fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőteleken.Vizsgálat indult a Volkswagen felügyelőbizottsági elnöke ellen
A piac manipulálásának gyanújával vizsgálatot indított a braunschweigi ügyészség a Volkswagen AG felügyelőbizottsági elnöke, Hans Dieter Pötsch ellen a dízelbotránnyal kapcsolatban - közölte vasárnap a Volkswagen. A vizsgálat a német szövetségi pénzügyi felügyelet (Bafin) feljelentése alapján indult. A konszern mindazonáltal tudatta: a vizsgálattal kapcsolatban fenntartja korábbi álláspontját, melynek értelmében a vezetés az ügyben szabályszerűen tájékoztatta a tőkepiacokat.A brit miniszterelnök közölte, hogy a nép akarata a szent, nem az ellenzéké
Theresa May brit miniszterelnök szerint maradéktalanul végre kell hajtani "a brit nép utasítását" arra, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból, és e döntést mindenkinek el kell fogadnia, azoknak is, akik nem értenek egyet vele.Német belügyminisztérium: vissza kell szállítani Afrikába a migránsokat
A Földközi-tengerből kimentett menedékkérőket vissza kell szállítani Észak-Afrikába, és ott kell elbírálni kérelmüket - javasolja a német szövetségi belügyminisztérium.Az osztrák kancellár szerint meg kell vonni a támogatást Ankarától
Amennyiben meghiúsul a Törökország és az Európai Unió közötti menekültügyi egyezmény, meg kell vonni a pénzügyi támogatást Ankarától - jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár egy vasárnapi lapinterjúban.Soha nem volt ilyen jó Kína és Magyarország politikai kapcsolata
Soha nem voltak olyan jók a magyar-kínai politikai kapcsolatok, mint most, és a gazdasági együttműködés is elég szoros a távolság ellenére - jelentette ki Salát Gergely Kína-kutató az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában a kínai és a kelet-közép-európai vezetők rigai csúcstalálkozójával kapcsolatban.Pokolgépes merényletek Irakban
Legkevesebb 21-en haltak meg autóba rejtett pokolgéppel elkövetett merényletekben vasárnap Irakban.Tizenhárman vesztették életüket, köztük több rendőr, amikor az észak-iraki Tikrítben egy robbanószerrel megrakott mentőautóval hajtottak végre merényletet ismeretlen szélsőségesek a reggeli csúcsforgalomban. Tízen megsebesültek.Előállították a Kétfarkú Kutya Párt vezetőjét
Előállították a Kétfarkú Kutya Párt vezetőjét, Kovács Gergelyt szombaton Pécsen - írták a párt Facebook-oldalán. Az aktivistákra, köztük Kovácsra a Biokom Kft. nevű helyű városüzemeltetési cég embere hívta rá a rendőröket.Ajánljuk még

























