Elbontotta a Madách tér és a Rumbach Sebestyén utca torkolatában lévő kordonokat – tucatnyi aktivista segítségével – Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője vasárnap reggel. A volt miniszterelnök a kordonbontás után sajtótájékoztatón azt mondta, “tisztességtelen, pitiáner és hazug” dolog volt a kivitelezőtől és az önkormányzattól, hogy kordonnal kerítette el azt a területet, amelyre ők korábban már bejelentették: ott fogják várni a választási eredményeket.
Hozzátette: ez ugyanolyan tisztességtelen lépés volt, mint amilyen maga a választási rendszer, amelyben “nagystílű manipulációk” is vannak. A kordonbontással jelezni akarták: élni fognak a jogukkal, elmennek szavazni, és este az eredetileg meghirdetett helyre, a Madách térre várják szimpatizánsaikat, ott várják majd az eredményeket. “Élni akarunk a jogainkkal, élni akarunk azzal a lehetőséggel, hogy egy szabad európai országban élhessük az életünket” – magyarázta.
A kordonbontás ideje alatt a területen ott volt néhány rendőr is, de nem avatkoztak közbe.
mti / MTI Fotó: Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS