Pesti Srácok

Szétszakadt Magyarország - Vasárnap a Duna World műsorán Huth Gergely új dokumentumfilje

TGM és Orbán egymásba karolva állja a gumibotozást. Csurka és Esterházy együtt mulat Mészöly Miklós születésnapján. Csak két villanás a nyolcvanas évek politizáló, értelmiségi ellenzékéből, amikor a nézetkülönbségek marginálisak voltak, a kommunista ellenség pedig közös. Ám alig pár év telt el, s átjárhatatlan szakadékok nyíltak népi és urbánus, jobb- és baloldali között. Hol rontottuk el? Az ellentétek egyébként is kiéleződtek volna, vagy alaposan rásegített a késő-kádári éra állambiztonsági szolgálata, amely hihetetlen energiát fordított az ellenzéki csoportok manipulálására, összeugrasztására? Erre a kérdésre keresi a választ Huth Gergely új dokumentumfilmje, a Szétszakadt Magyarország, amelyet január 29-én, vasárnap 16.30-kor mutat be a Duna World.

A film díszbemutatója a ma már különböző térfelekre került szereplők és kutatók nyilvános vitájával február 21-én este fél hétkor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A díszbemutatóra (korlátozott számban és előzetes regisztráció alapján, ingyenes belépővel) olvasóinkat is szeretettel várjuk.

Szétszakadt Magyarország - Oknyomozás a közelmúlt történelmében a Hamvas Intézet kutatásai alapján.

A dokumentumfilm megszólalói: Alexa Károly irodalomtörténész, Bálint László kutató, volt kémelhárító, Deutsch Tamás politikus, Fodor Gábor politikus, Jakab Lajos egykori szamizdatos, Horváth Attila (a felvétel óta alkotmánybíróvá választott) jogtörténész, Kukorelly Endre költő, Pesty László filmrendező, Szokolay Zoltán költő.

PestiSracok facebook image

Rendezte: Huth Gergely, forgatókönyv: Mező Gábor, dramaturg: Kerekes András, producer: Skrabski Fruzsina, vezető operatőr: Barta Zoltán, gyártásvezető: Zsalakó Réka, zene: Sándor Csaba, narrátor: Mécs Károly. A dokumentumfilmet Pásztor Tamás animációi, számos eredeti dokumentum, fotó és filmrészlet és egy eddig ismeretlen, kordokumentum értékű házi videó teszi különlegessé, alapját pedig Hankiss Ágnes és munkatársai a Hamvas Intézetnél folytatott múltfeltárása adja.

Készült a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával.

Tévébemutató: január 29, 16.30, Duna World, díszbemutató: február 21, 18.30, Uránia Nemzeti Filmszínház. Regisztráció a díszbemutatóra Szabó Fruzsinánál a [email protected] -n.

SzetszakadtDeutsch
szetszakadtead
SzetszakadtFodor
SzetszakadtMeszolyCsurka
SzetszakadtTGMOrban
SzetszaladtDunaGate
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.