Pesti Srácok

Szijjártó: A bevándorláspártiak kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs csomagját

Szijjártó: A bevándorláspártiak kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs csomagját

Ismételten kiderült, hogy a bevándorláspárti erők kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs dokumentumát, az ENSZ Globális Migrációs Csomagját - nyilatkozta Szijjártó Péter hétfőn az MTI-nek.

A külügyminiszter hangsúlyozta: az ENSZ közgyűlése szavazott a tavaly decemberben elfogadott Globális Migrációs Csomag utókövetési mechanizmusáról; a szavazáson 118 ország voksolt igennel, 5 ország - Magyarország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Izrael és Észtország nemmel, 13-an tartózkodtak, és 57 ország nem vett részt a szavazáson.

- mondta Szijjártó Péter, majd emlékeztetett: az öt elutasító ország közül négy már a tavaly decemberi elfogadásnál is nemmel szavazott a migrációs csomagra, és most a csomag végrehajtására már Észtország is nemet mondott. Szijjártó Péter szerint a jövőben is arra kell felkészülnünk, hogy a brüsszeli és az ENSZ-ben dolgozó bevándorláspárti bürokraták mindent meg fognak tenni azért, hogy a migrációs csomagot a világon mindenhol kötelezővé tegyék; ha egészben nem ment, akkor részenként próbálják meg ráerőltetni az országokra. A külügyminiszter hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter megállapodott a lengyel belügy- és az észt külügyminiszterrel egy állandó figyelmeztetési mechanizmusról, amelynek keretében már a kezdeti fázisokban "ellene tudunk menni az ilyen bevándorláspárti javaslatoknak, akár az ENSZ-ben, akár Brüsszelben születnek".

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.