Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány kiemelten támogatja a gyógyszeripari beruházásokat

Szijjártó: a kormány kiemelten támogatja a gyógyszeripari beruházásokat

A kormány kiemelten támogatja a gyógyszeripari beruházásokat, ugyanis a koronavírus-járvány tapasztalataiból tanulva Magyarországnak képesnek kell lennie az önellátásra az egészségügy területén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Érden.

A tárcavezető a minisztérium közlememénye szerint a Medi-Radiopharma Kft. gyógyszergyártó zöldmezős beruházásának bejelentésén az önellátás képességének fontosságát hangsúlyozta. Hiszen – mint mondta – mindenki emlékezhet rá, hogy a pandémia során milyen közelharcot kellett vívni az egészségügyi ellátórendszer működőképességének biztosításához szükséges eszközökért a világpiacon.

– tette hozzá. Az izotópdiagnosztikai készítmények előállítására szolgáló üzem építése a tervek szerint 7,8 milliárd forintba fog kerülni, amihez az állam 2,5 milliárd forint támogatást biztosít, így segítve huszonöt új, kifejezetten magasan kvalifikált munkahely létrehozását. A projekttel az amerikai piacot célba vevő vállalat jelenleg 94 százalékos exporthányaddal dolgozik, ami a legmodernebb technológia telepítésével tovább növelhető. Szijjártó Péter rámutatott, hogy a hazai, családi tulajdonban lévő Medi-Radiopharma Kft.-hez hasonló vállalatok adják a "nemzetgazdaság lelkét". Közölte, hogy tavaly a gyógyszeripar teljesítménye öt százalékkal emelkedett, így átlépte az 1000 milliárd forintot. Hozzátette, hogy a szektor exporthányada 85 százalékos, ami ráadásul a gazdaság dimenzióváltásához is jelentősen hozzájárul, ugyanis bevételarányosan ebben az ágazatban költik a legtöbbet kutatás-fejlesztésre, innovációra.

PestiSracok facebook image

Végezetül arra is kitért, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország 2022. január 1. és 2027. december 31. közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, amelynek értelmében Pest megye leválik Budapestről, és önállóan is támogathatóvá válik, így komoly lehetőségek nyílnak meg a fővárosi agglomeráció számára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.