Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar gazdaság sikerét a magyar emberek munkája jelenti

Szijjártó: a magyar gazdaság sikerét a magyar emberek munkája jelenti

Nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelek, hanem a magyar emberek munkája jelenti a magyar gazdaság sikerének zálogát - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a sütő- és édesipari termékeket, alapanyagokat gyártó Nébar Kft. több, mint 665 millió forintos fejlesztéséhez nyújtott, 282 millió forint támogatásról szóló okirat átadásán kedden Baján.

Szijjártó Péter kijelentette, a most megvalósított fejlesztések Magyarország számára biztosítják azt, hogy más országokkal, más gazdaságokkal szemben versenyelőnyre tegyen szert. Éppen ezért a most beruházásokat végrehajtó vállalatok számára az egész nemzet hálával tartozik.

- tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta: a magyar élelmiszeripar egy kifejezetten innovatív, nemzetközi szinten is versenyképes ágazat, amely komoly hagyományokkal, örökséggel rendelkezik Magyarországon. A legtöbben, 122-en ebből az iparágból pályáztak.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Szijjártó Péter elmondta: a versenyképesség-növelő program keretében Bács-Kiskun megyében a következő hónapokban 42 vállalat összesen 20 milliárd forint értékű beruházást hajt végre, amelyhez a kormány 9,8 milliárd forint összegű támogatást biztosít. Ezzel 6700 munkahelyet tudnak megvédeni. A térségben az ipari termelés a négyszeresére nőtt, a munkanélküliség pedig 11 százalékról 4,5 százalékra csökkent az elmúlt tíz évben - sorolta a miniszter.

Zsigó Róbert a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára elmondta: az elmúlt hónapok igazolták, hogy a magyar élelmiszeripar stratégiai ágazat, és támogatásáért mindent el is követtek a járvány időszakában. Így lehetett biztosítani, hogy a veszélyhelyzetben a magyar gazdák által megtermelt alapanyagok, megfelelő módon feldolgozva egészséges, biztonságos és kiváló minőségű élemiszerekként kerülhettek a magyar családok asztalaira.

Emlékeztetett: a versenyképesség-növelő program a gazdaságvédelmi intézkedések egyike, amelyet a beruházásokat vállaló és indító társaságok támogatására, az álláshelyek megtartása és létrehozása érdekében indított el a külgazdasági és külügyminisztérium.

Tóth András, a Nébar Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a 25 éve működő családi vállalkozás árbevétele tavaly 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A koronavírus okozta járvány időszakában valamennyi munkahelyüket megőrizve termékfejlesztésbe kezdtek, a néhány hónapos megtorpanást követően pedig már újra teljes kapacitással termelnek. A támogatásnak köszönhetően egy korszerű üzemet építenek telephelyükön, növelik kapacitásukat, technológiai fejlesztést hajtanak végre és kínálatukat bővítve krékerek, ízesített termékek, illetve magpaszták gyártásába kezdenek. A nyilvános cégadatok szerint a 34 embert foglalkoztató Nébar Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 506 millió forint volt. A vállalat adózott eredménye 2018-ban 43 millió forint volt

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.