Pesti Srácok

Szijjártó az ENSZ-nek: tízezer tonna gabonával enyhíthetnénk a szudáni válságot, de Kijevre várunk

Szijjártó az ENSZ-nek: tízezer tonna gabonával enyhíthetnénk a szudáni válságot, de Kijevre várunk

Magyarország tavaly 3,5 millió dollárt adományozott tízezer tonna ukrán gabona leszállítására a szudáni humanitárius válság enyhítése érdekében, de máig nem történt semmi, várják az engedélyeket Kijevtől – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen, szerdán, New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szudáni helyzettel foglalkozó ülésen emlékeztetett rá, hogy a kormány tavaly 3,5 millió dollárt, azaz több mint 1 milliárd forintot adományozott a Világélelmezési Programnak (WFP) a "Gabona Ukrajnából" kezdeményezés keretében, hogy ebből tízezer tonnányi ukrán gabonát szállítsanak le Szudánnak a humanitárius helyzet enyhítése céljából.

– szögezte le, sérelmezve az ügyben látható tétlenséget.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– fogalmazott. Szijjártó Péter felszólalásában hangsúlyozta: "azokba az országokba kell szállítani a gabonát, amelyek rászorulnak, és nem azokba a régiókba, ahol ez a kereskedelem megzavarhatja a helyi piacot".

– összegzett. A miniszter arra is kitért, hogy hazánk súlyos aggodalommal tekint minden fejleményre, amely egyes térségek destabilizációjával járhat Afrikában, és ennek nyomán újabb migrációs hullámokkal Európában. Aláhúzta: az illegális bevándorlók áradata kockázatot jelent a származási, a tranzit- és a célállamok, így az Európai Unió külső határán fekvő Magyarország számára is, amelynek fontos szerepe van a nyugat-balkáni migrációs útvonalon keresztül érkező emberek feltartóztatásában. Fontosnak nevezte ezért a legfőbb kiváltó okok, vagyis a fegyveres konfliktusok és az éhínség kezelését. Márpedig – mint kiemelte – az élelmezés biztonsága a világ számos pontján veszélybe került az ukrajnai háború, az annak nyomán beszűkült exportkapacitások miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.