Pesti Srácok

Szijjártó: három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički-Ferencváros futballmeccs helyszínén

Szijjártó: három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički-Ferencváros futballmeccs helyszínén

Három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički-Ferencváros futballmeccs helyszínén csütörtökön Szerbiában, két másik pedig már előtte a röszkei határátkelőnél, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a magyar szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy szokás szerint elrendelték a konzuli jelenlétet, hogyha adott esetben valaki bajba kerül, akkor kollégái azonnal tudjanak segíteni.

- közölte.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy mind a határátkelőhelyen, mind pedig a mérkőzés helyszínén kifejezetten alapos rendészeti átvizsgálásra kell számítani. Tájékoztatása szerint ez a határon főleg a konvojban, illetve autóbusszal érkezőket érinti majd.

- mondta.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?