Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország az utóbbi években is nagylelkűen támogatta Ukrajnát, ezért mi is elvárunk valamit (videó!)

Szijjártó: Magyarország az utóbbi években is nagylelkűen támogatta Ukrajnát, ezért mi is elvárunk valamit (videó!)

Magyarország az utóbbi években is rendkívül nagylelkűen támogatta Ukrajnát, ugyanakkor továbbra is határozottan elvárja a kárpátaljai magyar közösség jogainak tiszteletben tartását – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Rigában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a NATO-külügyminiszterek találkozóján, ukrán és georgiai kollégájával, Dmitro Kulebával és David Zalkalianival folytatott találkozója előtt a tárcavezető újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy Magyarország a feszültségek ellenére sem szüntette be Ukrajnának nyújtott támogatását az utóbbi években. Szijjártó Péter említette, hogy nyugati irányból a legtöbb földgáz tavaly Magyarország felől érkezett Ukrajnába, illetve a kormány több ezer olyan ukrán gyerek számára biztosított nyaraltatást, akiknek a szülei érintettek voltak a harcokban a szomszédos ország keleti részén. Emellett ukrán katonák tucatjai kaptak kórházi kezelést hazánkban, valamint Magyarország több mint száz lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának, és továbbra is pénzügyi támogatást nyújt kórházaknak, kulturális intézményeknek, iskoláknak, templomoknak.

– fogalmazott. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az ukrán hatóságok a jövőben tiszteletben fogják tartani a magyar közösség jogait, ugyanis szerinte most folyamatosak a jogsértések. Majd ismételten felszólított az elvett kisebbségi jogok visszaadására. Szijjártó Péter a NATO-tagállamok esetleges ukrajnai fegyverszállításával kapcsolatban arról számolt be, hogy a kérdést meg fogják vitatni a nap folyamán a katonai szövetség külügyminisztereinek ülésén.

PestiSracok facebook image

– közölte, hozzátéve, hogy Közép-Európa mindig a vesztese volt annak, ha konfliktus volt Kelet és Nyugat között.

– szögezte le. A minisztert ezután Georgia esetleges NATO-csatlakozásának jövőjéről kérdezték. Erről úgy vélekedett, hogy Tbiliszi ezen irányú törekvéseit a jelenleginél sokkal komolyabban kellene vennie a szövetségnek, és segíteni kellene az integrációs folyamatot. Rámutatott, hogy a NATO-n kívüli országok közül Georgia tette a legnagyobb hozzájárulást az afganisztáni misszióhoz, és általában is részt vesz a szervezet műveleteiben.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos; Videó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.