Pesti Srácok

Szijjártó: minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháború kirobbanásához

Szijjártó: minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháború kirobbanásához

Amennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a harmadik világháború kirobbanásához – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Asztanában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csütörtökön Orbán Viktor kormányfő a kazah elnökkel tárgyal, ezt követően pedig sor kerül a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) következő csúcstalálkozójára, amelynek az utóbbi időszak biztonsági kihívásai miatt különösen nagy a jelentősége. Közölte, hogy Európa szempontjából a hidegháború vége óta nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet, mint jelenleg, fegyveres konfliktus dúl a kontinensen, illetve a közvetlen szomszédságában is, eközben pedig a terrorfenyegetettség is egyre súlyosabbá válik.

– mondta. Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország a békében érdekelt; a kormány azért is tekinti fontosnak a részvételét a TÁSZ munkájában, mert a türk államok is minden esetben kiállnak a békés rendezés és az eszkalációs kockázatok csökkentése mellett. Ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy eddig a török elnök volt az egyetlen olyan politikus, aki sikerrel közvetített az ukrán és az orosz fél között a fekete-tengeri gabonamegállapodás tető alá hozásával, de sajnos azóta tovább romlott a helyzet e téren is.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. A miniszter kitért a magyar–kazah kapcsolatokra is, és rámutatott, hogy idén sikerült előrelépést elérni az energetikai együttműködés területén. Hangsúlyozta, hogy a kétoldalú stratégiai partnerséget semmi nem példázza jobban, mint hogy a két ország segíti egymást az energiabiztonság garantálásában. Tudatta, hogy csütörtökön Petőfi Sándorról neveznek el utcát Asztanában, amely gesztus is mutatja, hogy a kazahok mekkora jelentőséget tulajdonítanak a kétoldalú együttműködésnek. Végezetül pedig arról tájékoztatott, hogy Orbán Viktor kormányfő csütörtökön a kazah elnökkel, illetve a miniszterelnökkel fog tárgyalni, majd este megérkeznek a türk államok vezetői is, az azeri, a török, az üzbég, a türkmén és a kirgiz államfő is.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.