Pesti Srácok

Szijjártó Péter a vasúti közlekedés jelentőségéről beszélt a magyar gazdaság szempontjából

Szijjártó Péter a vasúti közlekedés jelentőségéről beszélt a magyar gazdaság szempontjából

A magyar gazdaság növekedése szempontjából kulcsfontosságú a vasúti közlekedés és szállítmányozás, ezért hatalmas előrelépés, hogy a magyar V-Híd Építő Zrt. biztosítóberendezéseket gyártó közös céget alapít a területen regionális piacvezető, cseh AZD Prahával - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető a többségi magyar tulajdonú V4SIL cégalapító ünnepségén üdvözölte a vegyesvállalat létrehozását, amely nem csupán munkahelyeket teremt, de gondoskodik majd a szakképzett utánpótlásról is. Beszédében hangsúlyozta, hogy a világ az elmúlt években válságról-válságra bukdácsolt, amelyekből le kell vonni a tanulságokat. Szavai szerint az egyik ilyen a vasúti közlekedés és szállítmányozás felértékelődése, amit jól mutat, hogy míg a koronavírus-járvány alatt sok esetben megszakadtak a beszállítói láncok, a vasút "kifejezetten jól vizsgázott, válságállónak bizonyult, átment a stresszteszten".

- mondta. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az elmúlt években általában "a levetett és már karrierjük vége felé közeledő nyugati biztosítóberendezéseket" használták, ami hatalmas versenyhátrányt jelent, most viszont "létrejön az a szellemi, fizikai és pénzügyi kapacitás, amelynek segítségével a magunk erejéből át tudjuk adni a múltnak ezt a versenyhátrányt".

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta. A közösen létrehozott társaságban feladat lesz a MÁV előírásainak megfelelő berendezések szoftver- és hardverelemeinek korszerűsítése, későbbiekben pedig gyártása. A cseh gyártó a kor legmodernebb szintjét képviselő rendszeréhez kapcsolódó technológiai transzfert is végrehajt a beruházás során, hogy megteremtse az alapjait a magyar piacra specializált berendezésnek. A miniszter szerint az elmúlt időszak eseményei demonstrálták, hogy milyen kiszolgáltatottak azok az országok, amelyek nem tudják saját ellenőrzésük alatt tartani kritikus infrastruktúrájukat, márpedig ennek egyik legalapvetőbb része a vasúti közlekedés és szállítás. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet a biztosítóberendezések fontosságára, amelyekre nagy szükség van ahhoz, hogy "a gyorsan fejlődő magyar vasúti hálózaton egyre növekvő és egyre erőteljesebb vasúti közlekedést rugalmasan, gyorsan és biztonságosan bocsássuk át".

- közölte. Végül pedig kitért a kedvező környezeti hatásokra is.

- szögezte le.

Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója elmondta, a vállalat 2016-os megalapítása óta törekszik a vasútépítés egészét átfogó, a tervezéstől a kivitelezésen át a szállítmányozásig terjedő szolgáltatási lánc működtetésével piacvezetővé válni, ennek megvalósítása érdekében tesz egy újabb jelentős lépést az új vegyesvállalat. Zdeněk Chrdle, az AZD Praha elnöke hangsúlyozta, számukra fontos a magyar piaci jelenlét. Kifejtette, cégük 100 százalékban cseh tulajban van, 2 ezer munkatársat foglalkoztat Csehországban és Szlovákiában. Kiemelte, az összetett és biztonságkritikus rendszerek működtetésében elengedhetetlen a megfelelően képzett szakemberek megléte, ezért saját oktatási központot működtetnek.

Mészáros Lőrinc, a V-Híd Zrt. tulajdonosa elmondta, a cseh partner nemcsak beszállítóként, hanem befektetőként és fejlesztőként jelenik meg, modern technológiát hoz Magyarországra. A vegyesvállalat létrehozása vasúttörténeti pillanat, eddig a vasúti biztosító berendezések piacán a nyugati cégek voltak jelen Magyarországon, a közös céggel a tervek szerint létrejön a első magyar, világszínvonalú biztosító berendezéseket gyártó üzem. A Mészáros csoport közleménye szerint a V4SIL célkitűzéseinek megvalósításához további munkahelyeket teremt az országban, és gondoskodik a szakképzett munkaerő-utánpótlásról is a V-Híd Akadémia segítségével a Budapesti Műszaki Egyetemmel és az Óbudai Egyetemmel szorosan együttműködve.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter facebook oldala

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.